Belőled vétettem (Kirk/John Harrison)

„You think your world is safe.”

John Harrison

Figyelmeztetés: Spoilerek, de akkorák, mint az állat, valamint dub-con, nem túl expliciten. Kötelező olvasmány itt.  (A kép forrása pedig itt.) 

Belőled vétettem

Nem kohóban és katlanban alkották, hanem üvegfalak között, hideg lombikban. Nem üllőn, tűzzel kovácsolták, hanem mikroszkóppal, és a tudomány könyörtelen számításával. A DNS-ét fehérköpenyes idegenek hozzáértő keze fonta.

Mikor megszületett, mosolyogtak rá, hiszen tudták jól: a mosoly, az érintés fontos tényező egy csecsemő egészséges fejlődése szempontjából. Attól nő nagyra a gyerek.

Márpedig azt akarták, hogy ő tökéletes legyen. Vagy legalábbis, hogy jobb.

Mindenben.

*

Nem hallani a csontok ropogását. Talán a legbaljósabb hang az emberi csont törését kísérő recsegő zörej, mint a jég, ha reped, mint faágak, ha rálépnek: memento mori. Spock sosem gondolta volna, hogy ennek a hangnak a természetellenes hiánya még hátborzongatóbb lehet.

Kirk újra és újra ütésre emeli a kezét, Harrison pedig újra és újra állja az ütést, szemtelen sértetlenséggel. Szemében gúny és unottság.

Rezzenéstelen csend egy idegen bolygón.

Kirk csak üt.

Üt.

Üt.

*

Kinyújtja karját az vérvételhez: izmos, fehér, halványkék erekkel márványozott valószerűtlenség. A Kronoszon az arcába lógó csapzott haja emberivé tette, de mintha csak egy álruha lett volna, amit most levedlett: az igazi bőre ez az egyszerű fekete uniformis, a lesimított haj, ami nem rejti el a kegyetlen precizitással metszett éleket.

Spocknak azonnal feltűnik.  Valami, amit mindig ott látott, rejtett áramlás, mélyen a felszín alatt: összeköti az emberi fajt. Elfeledett, baljós erő. Pulzál, áramlik. Égbenyúló városokat, szédítően komplex törvényeket, öröklétet ígérő vallásokat alkottak, hogy megszelídítsék.

Hirtelen felismeri: akkor, háromszáz évvel ezelőtt, ott, abban a laborban, nem valami újat akartak létrehozni.

Valami ősit akartak feltámasztani.

Az emberi faj ilyennek volt szánva, a kezdetektől: büszke, könyörtelen, gyilkos intelligencia. Mentesen az időközben önmagának állított korlátoktól, meghasonlásoktól, a halálfélelem zavarodottságától.  A fekete uniformis csupasz, brutális őszintesége most arcába vágja ezt az igazságot.

*

Kirkben is felismeri néha. A győzelem olthatatlan, tébolyodott vágya, ami nem számol vesztes forgatókönyvvel. Uralkodásra született.

Ilyennek volt szánva a kezdetektől.

Tökéletesnek.

*

Kirk ízlelgeti magában a nevet.

Khan. Erős; vérszomjas; hatalmas. Lassan mozduló, fenséges vadállat az egykorvolt őserdő mélyén.

(John – hétköznapi, kopott, ártalmatlanul ízetlen. Szürke egyenruha krómfalak között.)

Még a nevét sem bírták elviselni. Beleborzong a gondolatba.

A kabinja sötétségébe, mint lángnyelvet engedi most feltörni tüdejéből a szót.

Khan.

*

Száguldanak a roncsok között az űrben, fej-fej mellett a végtelenbe, egy-egy célratörő akarat. Meg kell védeniük az övéiket.

*

Marcus hajóján van egy pillanat, ökölharc közben, amikor összenéznek, és meglátják a szimmetriát. Egymásra ismernek. A tükörképek találkozhatnak a tükröződő felületen. Durva, nyers, fémízű találkozás. Erőszakos.

Kirk közen azt hajtogatja magában, hogy úgyis hiábavaló lenne az ellenállás. (Látta, mire képes Khan.) Megadja magát, hogy később legyen esélye megmenteni a legénységét.

Ezt ismételgeti magában.

Khan fejében csak egyetlen gondolat cikázik át vakító fehér villanással, amikor maga alá gyűri a gyengébb testet.

Belőled vétettem, és visszatérek hozzád.

*

- Hogy fér össze a vulkáni igazságérzetével a tudat, Mr. Spock?

- Minek a tudata?

- Hogy nem azért ítéltek el, amit tettem, hanem azért, ami vagyok?

A műtőlámpák fénye bizonytalan körvonalú, hideg izzás a szemeiben. Az orvos késik.

- A tetteiért ítélték el, Khan.

Gúnyos fintor, te is tudod, hogy hazugság. Közelebb hajol, amennyire összebilincselt kezei és bokái engedik a műtőasztalon ülve.

- Ott van benned is. Éreztem, amikor megütöttél újra és újra - mondja suttogva, ahogy egy nagy jelentőségű titkot oszt meg valaki.

Később, amikor megérkezik az orvos, beadják neki a nyugtatót. Küzd ellene, Spock látja: a megfeszülő állkapocs, az elszántság a szemében, nem teszem ezt könnyűvé nektek.

Nem elég egy adag. Ahogy nézi a tűt ismét mélyen a fehér húsba merülni, eszébe jut az ampullányi vér, ami Kirk ereiben pulzál: éltető ősanyag.

Három injekció. 

Mikor végül elkerülhetetlenül megtörik a tudata, Spock rákapcsolódva meglepetten ismeri fel a már túl sokszor tapasztalt érzéseket: félelem, magány, zavarodottság. (Lám, a fehér köpenyes isteneknek is megremegett a keze.)

- Nem halt meg a legénysége - súgja oda neki ekkor bizalmasan. - Kivettük őket a rakétákból, mielőtt felrobbantak volna.

Titkot titokért.

*

Az üveglap mögött fehér halotti maszk az arca.

Csak alszik, emlékezteti magát Kirk, ott állva a hangárban, a 73. számú cryo-kapszula mellett; alszik, és tökéletes, vérszagú álmai nem bántják többé a világunkat.

Biztonságban vagyunk.

Megj.: Ezt a ficet  100%-ban Benedict Cumberbatch jobb karja ihlette.