Holmes/Watson (Shwatsonlock) fanfic ajánló (angol)

(Még mindig nyaralok, de most legalább ellövöm a már egy ideje beütemezett posztokat, mint ez.)

A Shwatsonlock, avagy Minden Idők Legtökéletesebb Shipje a Doyle-kánonon alapuló Holmes/Watson párost takarja (tehát nem veszi figyelembe a  BBC sorozatot, viszont a Ritchie filmeken alapuló történeteknek is ez az elnevezése, ami néha elég zavaró számomra). Az alap Johnlock angsthoz még add hozzá, hogy akkoriban a homoszexualitást a törvény is büntette, így a börtön folyamatosan Damoklész kardjaként lógott szerencsétlenek feje felett.

Napi Doyle

"- Kedves barátom - kezdte Holmes, amint egyszer a kandalló mellett ültünk Baker Street-i otthonában -, az élet sokkalta furább dolgokat produkál, mint amiket az ember kiagyalni képes. Van, amire mi gondolni sem merészelünk, pedig a létezés mindennapos velejárója. Ha most ki tudnánk repülni az ablakon, és kézenfogva körözhetnénk London felett, érdemes lenne kicsit fölemelni a tetőket, és bekukucskálni a házakba. Mennyi meghökkentő dolgot látnánk! Különös egybeeséseket, cselszövést, viszályt, nemzedékek egész során végighúzódó hihetetlen eseményláncolatokat, amelyek időnként olyan bizarr helyzetekhez vezetnek, hogy egy csapásra laposnak és értelmetlennek látnánk a teljes regényirodalmat a maga sablonos megoldásaival és átlátszó következtetéseivel."

(A. C. Doyle: Az eltűnt vőlegény)

Végül is teljesen hétköznapi gondolat Holmes részéről, hogy Watsonnal kézenfogva körözgetnek London felett, nem? 

Megint Johnlock Doyle-tól

"Sherlock Holmes kéréseit mindig nehéz volt visszautasítanom, hiszen mindegyiket a végletekig szabatosan és világosan, ellenállhatatlanul nyugodtan és határozottan terjesztette elő."

(A. C. Doyle: A ferde szájú)

Mondjátok, hogy nem csak én... (Kérlek mondjátok.)

Egy kis Johnlock a kánonból

"(...)No doubt we shall know all about it in time. Look here, Watson; you look regularly done. Lie down there on the sofa and see if I can put you to sleep."

He took up his violin from the corner, and as I stretched myself out he began to play some low, dreamy, melodious air — his own, no doubt, for he had a remarkable gift for improvisation. I have a vague remembrance of his gaunt limbs, his earnest face and the rise and fall of his bow. Then I seemed to be floated peacefully away upon a soft sea of sound until I found myself in dreamland, with the sweet face of Mary Morstan looking down upon me."

(Fordítás és eszmefuttatás lejjebb.)