Hosszú árnyak

Egy cupcake extra adag szeretettel Hard Candynek. :) Életem első Thorkija, legyetek elnézőek. (Majd meglátjátok, miért.)

Hosszú árnyak

Kihalt és sötét volt a palota. Loki macskaléptekkel settenkedett a végtelen barlangként ásító folyosókon, árnyéktól árnyékig osonva. Gyilkos fegyverét féltékenyen ölelte magához, miközben lélegzetvisszafojtva haladt célja felé.

A néma kőoszlopok megrovóan tornyosultak fölé, éles árnyrácsot rajzolva a márványpadlóra. Meztelen talpa alatt hidegek és síkosak voltak a kőlapok. Mintha csak sejtenék gonosz szándékát, a hősök szobrai nyomasztó fensőbbséggel sandítottak rá, ahogy áthaladt a nagycsarnokon, végig a távoli ikerholdak fényében fürdő termeken, mígnem torkában dobogó szívvel megállt az ajtó előtt.

A háta mögül fénylettek a holdak: kirajzolták alakját a sötéten erezett fán. Az árnyék óriásinak mutatta, sokkal magasabbnak, mint a valóságban. Egy pillanatig gyönyörködött saját, csalóka képmásában. Aztán lassan előrenyújtotta a kezét: a karja valószínűtlen szellemlátomásnak tűnt ebben a gyöngyházfényű ragyogásban. Nagy levegőt vett, és határozott mozdulattal belökte az ajtót.

-     Ki jár ott? – hallatszott a bátorság máza alatt reszkető hang a szobából.

Loki egy pillanatra megdermedt. Még meggondolhatja magát: még elkerülheti a bűnt, és vele a büntetést. Nem kell ezt csinálnia.

-     Loki? – szólalt meg ismét Thor, reménykedve.

Ez megadta az utolsó lökést: Loki előre vetette magát, rá az áldozatára, és lesújtott: egyszer, kétszer, sokszor, nem is számolta már, újra és újra a feje fölé emelte a kezében szorongatott kispárnáját.

- Ááááá, Loki! - prüszkölte Thor a megviselt párnából szerteszálló tollakat köpdösve, mikor végre sikerült lerúgnia magáról az öccsét. – Apánk mérges lesz, ha megtudja, hogy megint átosontál! Már nagy fiúk vagyunk, külön szobában kell aludnunk! – idézte fel két héttel azelőtti beszélgetésüket Odinnal, amikor  az ünnepélyesen közölte velük, hogy immár eljött az ideje, hogy saját lakosztályt kapjanak.

-     Nem akarok külön szobában aludni! – pihegte Loki mérgesen. – Hiányzol – tette hozzá megenyhülve.

-     Szóval ezért püfölöd cafatokká rajtam a párnád minden második éjjel? Mi van, ha egyszer kivered a szemem?!

Loki, bár ez nem látszott a sötétben, lesütötte a sajátját. Odabújt a bátyjához, és bűntudatosan átölelte.

-     Ugyan – suttogta a fülébe. - Sose tudnálak bántani. Soha.