Fragmentary (Hatodik fejezet)

Ugye nem gondoltátok azt, hogy ez egy egyszerű menet lesz? (Ugye nem?) 

Hatodik fejezet: 3=1

T + 80 nap

Mycroft. Hajnali fél kettő. Egy órája beszél folyamatosan.

… ezért, bár korábban már többször próbáltam sikertelenül kifejezésre juttatni ez irányú vágyam, értékelném, ha nagyobb türelemmel viseltetnél, kedves öcsém. Hiszen…

Az élő példa arra, hogy az ékesszólástól nem leszel kevésbé seggfej. Néha egyetlen szó végtelenül kifejező tud lenni. A megfelelő szó. (Briliáns. Fantasztikus. Kivételes. Zseniális.) A megfelelő szájból. (Johnéból.) Az igazságnak nincs szüksége foglalatra: egyszerű, tiszta ragyogás.  Önmagában tökéletes. (John.)

Analízis: vajon mástól hallva is ekkor elégtétellel töltenének el ezek a szavak? Mycroft: valószínűtlen – a fantáziám elégtelensége: nem tudom elképzelni, hogy ilyen kifejezéseket használ velem kapcsolatban. Lestrade: rezignált elkönyvelés, unalmas. Mrs. Hudson: bár kellemes a gondolat, mégis, túláradó szívélyességre hajlamos természete némiképp csökkenti szavai értékét.  Anderson: jesszusom.

Dedukció: csak John szájából hallva érik el a kívánt hatást (emelkedett pulzusszám, melegség a mellkasban, általános boldogságérzet néhány fájdalmasan rövid óráig).

Analízis: vajon mely tulajdonságai teszik kivételessé? Miért hangzik tőle meggyőzőbben? 1.: Őszinte. 2.: Sokat látott - van összehasonlítási alapja. 3.: Nem ostoba – időnkénti kifakadásaimmal ellentétben. Egyenként vizsgálva egyik tulajdonság sem ad elégséges magyarázatot. (Számtalan emberben megvannak. Nem különleges.) A tulajdonságok kombinációja talán? Összehasonlítás: csak benne fordul elő ez a kombináció. Egyedi. John tulajdonságainak összessége = John. Tautológia: nem visz előre.

Dedukció:?

Frusztráltan felsóhajtok.

…ahogyan fát vágsz: először körbeásod, elvágod a gyökereit, csak aztán esel neki a törzsnek…

Istenem, miről beszél ez? Mióta lett hobbifavágó? Háromnegyed kettő.

Más irányú megközelítés. John egyedi hatással van rám. John – bár egyedi – nem különleges. (Abban az értelemben, ahogy Moriarty az volt.) Miért éppen ő? Ha két reagens közül az egyik nem magyarázza önmagában a reakciót, akkor a másikat is vizsgálni kell: elemi logika.

Dedukció: bennem van a hatást kiváltó ismeretlen tényező (részben). Magamban kell keresnem. (Bár nyilvánvalóan köze van Johnhoz.) További vizsgálat szükséges.

Akárhogy is, a bátyám fontoskodó hangja rendkívül zavaró az introspekció szempontjából.

A londoni fősejtet a végére kell hagyni, ezt tehát leszögezhetjük. Hamarosan kirajzolódnak a határokon átnyúló vonalak, és akkor…

Megint az órára pillantok: negyed három. Ezerszer átbeszéltük már ezt, azt hiszi, gyengeelméjű vagyok?

Megoldást kell találnom, mert bármennyire fájdalmas is elismernem, Mycroftnak igaza van: nem viselkedem ésszerűen. (Tudom, én ne tudnám?) Márpedig hamarosan minden józanságomra és tisztánlátásomra szükségem lesz. Nem kockáztathatok meg egy kiszámíthatatlan tényezőt. Időzített bomba.

Bomba. Önkéntelen emlékezés: John mellkasához rögzítve az uszodában. Reflexszerű összerándulás. A bátyámnak is feltűnik: elhallgat. Felvont szemöldök: gyanakvás.

- Sherlock, mennyit hallottál abból, amit elmondtam?

- Kockáztass meg egy nem túl optimista becslést, Mycroft.

*

A vonónak a karommal összeforrt, ritmikus mozgása megnyugtató ritmust ad a gondolataimnak. Hiányzott a hegedűm. Hiányzott a Baker Street: ahogy itt állok a nappaliban, rácsodálkozom, miért is voltam annyi ideig távol. Olyan egyértelműek most a dolgok. Moriarty halott: biztonságban vagyunk. Minden rendben.

John hamarosan visszajön, leugrott valamiért, nem emlékszem, miért, talán nem figyeltem, amikor mondta.

Körülnézek a szobában: az jól ismert tárgyak a megszokott helyükön. Kicsit talán túl nagy a rend. Mintha nem lakna itt senki. Mintha egy kirakat lenne.

Hegedülök: rögtönzött dallam. A gondolataim vezetik a kezem. Hagyom, hogy vigyen a zene, amerre szeretne. A tények hangjegyek, a dedukciók dallamok. Ezúttal nem bántanak: összesimulnak. Szépséges.

Hirtelen megakad a szemem egy csokor rózsán az asztalon. Különös, hogy eddig nem vettem észre. Mit keres itt? John hozta? Nevetséges. Nem vagyok egy premier előtt izguló primadonna. Miért hoz nekem rózsákat? Vöröset. Annyira elcsépelt.

Oh.

A temetésemre küldte. Persze. Eszembe juthatott volna.

 Ma van a temetésem. Ezért a rend.

(Hová tűnt a koponya?)

Nézem a rózsákat, miközben hegedülök. Valami nincsen rendben ezzel a csokorral. Túlzó, hivalkodó, már-már erőszakos a vörös színével és a tolakodó illatával. Nem vall Johnra. John sosem küldene nekem ilyen drámai, közönséges dolgot.

Lehullik egy szirom. Valaki áll a hátam mögött. Nem John az. Az illata, mint a virágoké: tolakodó. Veszély. Nyirkos szorítás préseli ki a levegőt a tüdőmből.

Erőszakos.

Vörös.

(Nem akarok megfordulni.)

Még egy szirom a fényes asztallapon.

(Nem akarom látni.)

Elejteném a vonót, de egy kéz megfogja a csuklóm, és óvatosan kiveszi belőle, a hegedűvel együtt. Érzem a leheletét a nyakamon.

-     Tudod a választ, Sherlock – duruzsolja egy affektáló hang a fülem mellett.

Lenézek a kezeimre: könyékig gyolcsba vannak tekerve.

Pisztolylövés.

*

Az álom nyomaszó hangulatát a cigifüst sem foszlatja szét. Az utcákat áztató eső előhívja a nyirkos, bőr alá szivárgó rémületet. Hideg. Minden hideg és elmosódó. London én ma ismét egy hullámhosszon vagyunk.

A címen csak egy sietve kirámolt irodahelyiség fogadott. Minimális nyomokkal. Karcolások a parkettán. (Fémdobozok. Súlyosak.) Lábnyomok. (Három férfi.) A bútorok lenyomata. (Átmeneti búvóhely.) Tudják, hogy valaki szaglászik utánuk: még óvatosabbnak kell lennünk.

Az egyetlen pozitívum, hogy John lakásától pár utcányira vagyok. Arra irányítom a lépteim. Felveszem a város ritmusát. Vízfátyol az elsuhanó autók után. Az esőtől tükörré vált aszfaltfelületen szürke égbolt. Összeolvadunk. 

John: hirtelen, alig húsz méterre. (Korábban eljött a munkából?) Nem vett még észre. Gyors hátraarc, és még jobban sietni kezdek. Hallom a hátam mögött, hogy ő is felgyorsít. Ha megpillantott is, valószínűtlen, hogy felismert.  (Csomagszállító futárnak vagyok öltözve, arcomba húzott baseballsapkával. Szürkül. A távolság is túl nagy.) Miért siet mégis utánam? Sejtelem? Elsuhanó impresszió? (Jelenlegi státuszom.)

A saroknál visszanézek: John, még gyorsabban lépdelve, tekintetével a szemközti oldalon haladó járókelőket pásztázza. Szem elől tévesztett. Némileg megnyugodva indulok az ellenkező irányba.

 Hirtelen hangos fékcsikorgás.

Mi történt?  

John. Pánik. (Fizikai tünetek: izzadás, remegés a végtagokban, szédülés, hányinger.)

Gyors döntés: visszafordulok. Csak pár lépés, és meglátom. Két földön fekvő alak: az egyik ő. Mellette egy ismeretlen nő, éppen felkönyököl.

Egy pillanat műve rekonstruálni az eseményeket: John, engem követve, át akar vágni az úttesten. Nem veszi észre a sarkon kiforduló kisbuszt. A nő a túloldalon igen: kirohan az úttestre, és elrántja Johnt. Megmenti.  

Lassan kezdenek magukhoz térni az első sokkból. John (sértetlen, van Isten)  talpra áll, és felsegíti a nőt. Közelebb ólálkodom, az időközben körülöttük összeverődött tömeg takarását kihasználva.

Meglepve néznek egymásra. A nő nekem háttal áll. (Ismerős az alakja. Honnan?) Valamit beszélnek: John hálálkodik. Nem hallom. Megkockáztatom, hogy még közelebb lépek, félkört írva le, hogy John háta mögé kerüljek. Még így is részben kitakar egy esernyő. Épp kezet nyújtanak egymásnak. Hirtelen bevillan: a kék köntöst viselő nő az ablakból. (Ostoba.)

Ekkor meghallom a hangját, ahogyan bemutatkozik:

-     Mary vagyok. Mary Morstan.

Egyezés: a nő, aki megmentette Johnt; a nő az ablakból; a nő a sokkolóval.

Mary.