Napernyő alatt is kék az ég

5 Day Challenge negyedik története, Kiddy címével és kulcsszavaival (dipólus, strandpapucs, cigaretta őrület) ezúttal. (Kiddy története itt, Candyé pedig itt olvasható.)

Keserédes, családos-nyaralós Holmes Brothers történet. (Mert Mycroft és Sherlock kapcsolata alapjáraton is lenyűgöz.) Zenének ezt ajánlom mellé.

Napernyő alatt is kék az ég 

Mycroft ujjait szétterpesztve átsimít tenyerével a haján. Megteszi. A zuhany után nem nyúlt a hajszárítóért: szerette volna kiélvezni azt a pár perces hűvösséget, amit a légkondi és a nedves haja kölcsönhatása nyújt, míg ki nem ér a teraszra, ahol aztán már semmi sem menti meg a sivatag felől az est beálltával a szállodasorra törő száraz hőségtől.

Ahogy leül a szüleivel szemben az asztalhoz, az első dolga egy Scotchot rendelni, hogy a hallban letáborozott túristagiccs-árusok lilán világító piramisainak és plasztik szfinxeinek látványa által okozott vizuális lerészegedésből kijózanodjon. (Más okból kifolyólag is szüksége van rá, de ezt egyelőre makacsul elnyomja magában.)

-     Olyan kár, hogy holnap nem tudsz velünk jönni a hajós kirándulásra – ismétli el az anyja húszadszorra az előétel és a leves között, miközben a nyakában függő aranyláncot morzsolgatja. – Biztos, hogy nem várhat az a jelentés még ez kicsit?

-     Hidd el, én is boldog lennék, ha veletek tarthatnék, de már az is nagy szerencse, hogy egyáltalán el tudtam szakadni Londonból erre az egy hétre. Csak annak köszönhető, hogy a legtöbb feladatom innen is el tudom látni.

-     Túl sokat dolgozol, drágám. Nem csoda, hogy nem jut időd…

-     Ne kezd ezt már megint, Violet! – Siger Holmes tekintélyt parancsoló jelenség szigorú arcával, nyakig begombolt mandzsettás ingében és acélszürke mellényében – a megszokott sötét zakóról ezúttal nyilván csak az időjárásnak tett engedményként mondott le.

Mycroft mindössze a Scotchnak köszönheti, hogy nem rezzen össze a hangra. Rossz lelkiismeret, ciccegi a fejében gyerekkori dadájuk hangja.

-     De hiszen olyan régen nem volt együtt a család, és ki tudja, mikor leszünk megint! Ráadásul Sherlock is képes volt reggel egy szó nélkül elutazni azzal az egyetemistacsoporttal! Mit üzent, egyáltalán mikor jön vissza?

-     Holnap estére biztosan itt lesz – nyel egy nagyot Mycroft. – Nem akart felébreszteni titeket, ezért csak nekem szólt. Kivételes alkalom, hogy amatőröket is beengednek az ásatás területére.

-     Személy szerint én örülök, hogy végre úgy viselkedik, mint egy normális fiatal, és nem, mint egy flepnis – dől hátra elégedett fensőbbséggel a székén az apja.

-     Siger!

-     Ugyan, Violet, lásd be, elmulasztottunk néhány jól irányzott pofont annak idején.

-     Az erőszak nem megoldás semmire. – Az anyja idegesen összeszorítja az ajkait. A nyaklánc belevág az ujjaiba, ahogy tekergeti. Mycroft odanyúl, és megállítja az ideges motoszkálást, és közben érzi, hogy egy izzadságcsepp csiklandós érzéssel kísérve megindul lefele a tarkóján.

-     Azt hiszem, jobb, ha minél előbb nekiállok annak a jelentésnek – köszörüli meg a torkát,  bocsánatkérően nézve az anyjára. – Reggelinél még találkozunk, mielőtt elindultok. – Egy erőtlen mosolyba rendezi a vonásait, aztán megfordul, és az előcsarnok felé irányítja a lépteit. Csak az önkiszolgáló desszertespult mellett áll meg egy pillanatra, hogy felpakoljon egy kistányérra néhány gyümölcsöt, datolyát, és cukorszirupban úszó baklavát. (A szülei ismerik ezt a gyengeségét, nem lehet gyanús számukra a púpozott tányér látványa. Persze valószínűleg amúgy is túlzottan el vannak foglalva egymás idegeinek cincálásával ahhoz, hogy észrevegyék.)

Sherlock szobájába lépve arcába csap a fülledt hőség.

-     Miért kapcsoltad ki a légkondit?

A mennyezeti falapátos ventilátor viszont teljes erővel kavargatja ugyanazt a hatvan köbméternyi állott levegőt a helyiségben. A kapcsolóhoz lép, és belövi helyette a klímát.

-     A propellerek – motyogja Sherlock. – Megálltak a propellerek. Lezuhanunk.

Mycroft egy futó pillantást vet az asztalra: az öccse hozzá sem nyúlt a reggel felhozott ételhez. Azért leteszi mellé az újabb adagot. Déligyümölcs illata keveredik izzadságszaggal.

Sherlock testtartása sem sokat változott, mióta itt hagyta késő délután. Ugyanúgy a hátán fekszik, a kezei szétvetve az ágyon, meredten nézi a plafont. Rongybaba. Rongybaba, óriás, feketén ásító pupillákkal.

Megint nekiáll módszeresen átkutatni a szobát. Megint eredménytelenül.

-     Hová tetted?

Nem érkezik válasz. Mycroft lemondóan sóhajt, és felcsapja a laptopját, amit még a délelőtt folyamán költöztetett át. Nézi a képernyőt. Besötétedik. Nincs semmiféle jelentés, amit meg kellene írnia. 

A gondolatai egyik faltól a másikig pattognak, üres kongással visszatérve az ágyon fekvő problémához; kiszámítható röppálya, pontosan behatárolható érkezési ponttal. Ezekben az ismétlődő hurkokban lassan perceg az idő.

Mindjárt szétrobban a feje. Szüksége van egy szálra.

 Bár a kamaszkori cigaretta őrülete alábbhagyott, a stressz mindig előcsalja belőle az utózöngéket. A napszítta, fakónarancs sötétítőfüggönyt félrehúzva kinyitja az üvegajtót, és kilép a teraszra. Távolról dübörgő zenefoszlányok és eltévedt, színes fények töltik meg az éjszakát. A szájából áramló füstfelhő remegni látszik a makacsul kitartó melegben.

-     Adj egy szálat – szólal meg Sherlock egyszer csak a szobában.

-     Ez az utolsó.

-     Akkor egy slukkot.

Neszezés, két lábfej landol a szőnyegen. Léptek. Sherlock.

 A függönybe kapaszkodik, a haja izzadtan tapad a fejére, a pólóján sötét foltok jelzik az elmúlt nap nyomait szintén izzadságba kódolva. Mycroft odanyújtja felé a cigit. Megtartja az öccse  szája előtt, amíg az beleszív.

-     Rád férne egy zuhany.

Sherlock beletúr a hajába, majd a függönybe törli nyirkos kezét.

-     Nem megyünk le a partra?

A szálloda előtti betonplacc csendjét csak a szökőkút vízköpő delfinjeinek csobogása, és a strandpapucsuk slattyogása töri meg. Sherlock mozgása kissé zombiszerű, de még így is könnyedén lépést tart a bátyjával.

-     Mit mondtál nekik? – kérdezi, és bár igyekszik érdektelennek tűnni, nem csapja be. Hogy kínozza, kitartja a pár másodperces hatásszünetet.

-     Hazudtam – könyörül meg rajta végül. Hallja, ahogy Sherlock megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.

Ledobják a papucsukat és a törölközőket a homokba – pontosabban ő szisztematikusan leteríti, és ráteszi két sarkára a papucsát, míg Sherlock valóban lehajítja egy csomóba az egészet, mielőtt hassal belevetné magát a hullámokba. 

Mycroft inkább a fokozatosság híve: bokáig, lassú ismerkedés a halmazállapottal és a hőfokkal, térdig, derékig, és aztán megfontolt aláereszkedés. Tökéletesen kitalált rendszere csak azért nem működik a gyakorlatban, mert mire a „térdig” fázisig jut, Sherlock megunja a várakozást, és rommáfröcsköli őt. 

Később, úszás után a parton fekszenek, felbámulva az égboltra. A stand mintha negatívja lenne a napközben megszokott képének: a nyaralók zsibongásának vörösét beszívja a homok szikkadt, zöld csendje, a sárgán izzó napkorongot elrejti az éjszaka indigókék függönye.

Dipólusok, gondolja Mycroft, és az oldalára fordul. Ekkor veszi észre, hogy Sherlock időközben elaludt: egyenletes szuszogása belesimul a hullámok morajlásának háttérzajába. Az öccsére teríti a fürdőlepedőjét, ő pedig a térdeit felhúzva leül mellé, és belefúrja lábfejét a langyos homokba.  Elbámul a tenger felé, elgondolkozva figyeli, ahogy egy ottfelejtett, csíkos strandlabda egyre beljebb sodródik a hullámok hátán.

Lassan rájuk hajnalodik.