2013. július 17., szerda

Házalóügynök




5 Day Challenge harmadik napja: Sheriarty/Jimlock, Candy címével és kulcsszavaival: tutyi-mutyi, Biblia, bírósági végzés.  (Kiddy történetét itt, Candyét pedig itt tudjátok elolvasni.) 

Mindig is úgy éreztem, rengeteg kiaknázatlan lehetőség van abban, hogy Moriarty ilyen elszántan zaklatja Sherlockot. (Külön büszke vagyok, hogy egyelőre sikerül megtartani az angst-böjtöt. :)



Házalóügynök

A vasárnap délután az egész hét leghányingerkeltőbb része. Még a fű sem nő ilyenkor. Johnnak be kellett mennie a kórházba: a tutyi-mutyi alak nem képes határozottan megmondani a főnökének, hogy neki, Sherlocknak sokkal égetőbb szüksége van rá, mint annak a pár tucat haldoklónak a sürgősségin.

Unalmában már-már megkörnyékezi a vízforralót teakészítés céljából, amikor eszébe jut, hogy a héten elromlott, John mondta is, hogy Sherlock igazán elvihetné a szervizbe. (John is igazán elvihette volna, mellesleg, ha holmi „rendes munka” nem foglalja le lehetetlenül sok idejét.)

Miközben ezen füstölög, csengetnek. Sherlock alig akarja elhinni a szerencséjét: máris kettesével rohan le a lépcsőn ajtót nyitni.

Lelkesedése némiképp alábbhagy, amikor megpillantja küszöbön szobrozó alakot, aki mintha a zárral babrált volna valamit, mielőtt rányitotta az ajtót.

-       Jó napot, uram. Bibliát árulok. Ön megtalálta már Jézust?

Sherlock végignéz a fejtetőre tolt dizájner napszemüveget, sötétkék selyemöltönyt és krokodilbőr cipőt viselő férfin. Mondjuk a jobb kezében tényleg szorongat néhány könyvet, ám ez nem téveszti meg a zseniális detektívet.

-       Te Moriarty vagy.
-       Bibliával házalok – erősködik a férfi, és bizonyítékként meglobogtat maga előtt egy piros bőrbe kötött darabot.
-       Jim – forgatja a szemét Sherlock. - Egy Browning L9A1-es  lóg ki a hónod alól.

Moriarty gyanakvó arccal odapillant: jé, tényleg, nahát-nahát.

-       Oké, Moriarty vagyok- von vállat.  - Bemehetek? – kérdi vigyorogva, és már lendül is előre. Sherlock kitartja elé a kezét.

-       Jim – fogja át az orrnyergét fáradtan. -  Bírósági végzés van róla, hogy nem jöhetsz közelebb hozzám százötven méternél.
-       Légysziiiii? – mereszt ártatlan szemeket a másik. Tekintetében bájosan csillan az alig leplezett elmezavar.

Sherlock - mi mást tehet -, megadóan sóhajt, és utat enged neki. Elvégre Moriarty sokoldalú zseni: talán tud vízforralót javítani.


11 megjegyzés:

  1. Jézusom (xD), ez most aaannyira ütött. Moriarty, mint házalóügynök, Sherlock pedig áh ezzel a vízforralóval. ^^ Ezzel feldobtad a napom, köszönöm. ^^

    VálaszTörlés
  2. haha, ez nagyon cukiii :D Moriarty mint bibliákkal házaló ;D
    *sikerült megjavítani a vízforralót?*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor megláttam a szavaidat, egyből tudtam, hogy Moriarty kell ide. :D A vízforralóig amúgy szerintem nem jutottak el, mert valószínűleg még a lépcsőn egymásnak estek - hogy milyen szándékkal, az viszont erősen kétesélyes. :D

      Törlés
  3. :DDD Hát ez hatalmas volt! :D Nagyon-nagyon tetszett! :D Moriartyra soha többé nem fogok tudni ugyanúgy nézni xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Moriartyra csak egyféleképpen lehet nézni: mérhetetlen imádattal. XD

      Törlés
  4. Erre egyetlen találó kifejezést tudok: hát ez kész.
    Halkan megjegyezném, hogy az aszerencsétlen vízforraló nem került megjavításra.
    Jól szórakoztam, köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszi, megint. :) No igen, szerintem is Johnra marad végül a javítás. :D

      Törlés
  5. "Tekintetében bájosan csillan az alig leplezett elmezavar." - Ezt így láttam magam előtt. Nagyon cuki. XD

    VálaszTörlés
  6. Hát ez igazán nagyon-nagyon tetszett! A végén hangosan felnevettem :D
    Nem tudom mit is mondhatnék azon kívül, hogy ez igazán jól sikerült, és feldobtad a napom, és imádom Jimet és vicces elképzelni az egész jelenetet, és én nagyon szeretném, ha legközelebb hozzám csöngetne be Bibliát árulni miközben bájosan csillog szemeiben az elmezavar xD.

    VálaszTörlés