2013. október 6., vasárnap

16/05 Fri. 19:30


Ez egy Mystrade. Mondom Mystrade. Mondom... *ahh, Kiddy, soha többé ne tegyél velem ilyet*




16/05 Fri. 19:30

Istenem, már negyed kilenc múlt. Oké, rendben, még egyszer, a biztonság kedvéért: telefon, kulcsok, iratok, sokkoló, sminktáska - esernyő szerencsére ma nem kell.  Behúzom a táskám, aztán ugyanazzal a lendülettel ki is cipzárazom, kotorászok a kulcs után, persze a legaljáról halászom elő, és persze akad a zárban, tényleg hívnom kell már egy lakatost.

El fogok késni, most már tuti. El fogok késni, éppen ma, a francba. A lift szerencsére hamar jön, viszont már megint belefutok abba a tenyérbemászóan perverz vigyorú idiótába az ötödikről, ráadásul ezúttal a kutyájával van. Kínosan mosolyogva oldalazok arrébb, hogy távol tartsam a dögöt új fekete bársonyszoknyámtól. Lelki szemeimmel hosszú, fehér szőrszálakat vizionálok, amint kéjes ujjongással vetik rá magukat a makulátlan szövetre. A liftajtó csilingelése vet véget az éber rémálomnak, és már ki is vágódom az utcára.

Útközben beugrom a Starbucksba, nagy latte laktózmentes tejjel, mogyorósziruppal, darálom, miközben megnyitom a telefonomon a böngészőt, tizenegy új üzenet mióta eljöttem otthonról, ez a nap már most nélkülem rohan tovább. Három promó, ezeket reflexből törlöm, aztán gyorsan visszavonom, mert eszembe jut, hogy a új párnákat akarok venni a kanapéra, A Nestnél biztos van valami, majd később végigböngészem a katalógust. Egy másik mail a német nagykövetségről, hm… na ez van, ha felelőtlenül megadod a címed egy munkaértekezleten. Hans… nem emlékszem, azt hiszem a szőke, kék öltönyös férfi… vagy az alacsony, barnahajú, szürke nyakkendővel? Pár kattintásba kerülne kideríteni – megvannak az előnyei, ha direkt kapcsolataid vannak a titkosszolgálathoz – de annyira felbosszantott, hogy ilyen pofátlanul megkörnyékez a nem személyes célokra megadott címemen, hogy inkább egyből rányomok a törlésre. Közben elkészül a kávém – nézem, ahogy a barista lány csálé hópelyhet húzogat a habba, totál feleslegesen, úgy is mindjárt rápattintom a tetőt. Már épp indulnék, mikor a diszkrét pittyenés jelzi, hogy újabb üzenetem jött. SMS Mr. Holmestól.

Sürgősen szükségem van magára.

Egyik kezemben a kávét egyensúlyozva, a másikkal a választ pötyögve - Már úton - szlalomozok az másnaposságtól bamba egyetemistákat kerülgetve, amikor észreveszem, hogy valami ráragadt a cipőm talpára, puha, süppedős érzés a jobb lábfejem alatt, rágó talán?  Próbálom lehúzni a küszöbön kilépve, de csak azt érem el, hogy majdnem leejtem a poharat.

A kocsi már vár rám az épület előtt, úgy bukom alá a krémszínű bőr belsőbe, mint a vízbe visszaeresztett hal, végre ismét a természetes közegében mozogva. London egy rémálom reggelente, még szerencse, hogy Mr. Holmesnak gyakran van „sürgősen” szüksége rám, így nagyrészt nem kényszerülök részt venni a tömegközlekedésnek csúfolt népi összjátékban. A papírpoharat a középen kihajtható tartóba csusszanton elegánsan, és miután undorodva végigdörzsölöm a cipőtalpam néhányszor a sűrűn recézett padlószőnyegen, megszabadulva így a rágótól, visszanyert magabiztossággal futom át még egyszer a napi menetrendet.

Mr. Holmes az irodában vár rám. Nagy halom akta a bal könyöke felől, de még nem nyúlt hozzájuk, ami szokatlan: általában már utasításokkal ellátva csúsztatja elém őket, amikor megérkezem. Csak találgatok, mikor járhat be reggelente, bár biztos vagyok benne, hogy hetente legalább egyszer előfordul, hogy itt alszik az irodában. A balról nyíló párnázott ajtó mögött van egy kis fogadószoba, széles szófával. Általában sub rosa, soha-el-nem-hangzott megbeszélések zajlanak ott. Egyszer, amikor szombaton be kellett jönnöm, vérfoltot találtam a kandalló előtti szőnyegen. Akkor a széttúrt ágytakaróból világos volt, hogy Mr. Holmes ott töltötte a valószínűleg álomtalan éjszakáját. (Komoly összegeket lennék hajlandó kifizetni azért, hogy megtudjam, miről szokott ott álmodni. Szokott-e egyáltalán? Maga a feltételezés is szürreálisnak tetszik.) 

Ma viszont egyértelműen otthonról jön: érzem a nemrég odapaskolt arcszesz még friss illatát. Szürke öltöny van rajta, kék nyakkendővel; az összeállítás finom melankóliát sugall. 

-     Igen, uram?

Felnéz rám, miközben hátradől a székében. Egy pillanatra lehunyja a szemét, ami elárulja, hogy zaklatott. Nos, számomra legalábbis elárulja. Gyanítom, bárki más számára körülbelül ugyanolyan nehéz érzelmeket leolvasni róla, mint felmérni egy kőoroszlán aktuális lelkiállapotát. 

-     Az öcsém – mondja, és ahogy rám néz, már sugallja, hogy jobb, ha nem is kérdezek. Na nem, mintha amúgy kíváncsiskodni szoktam volna. A legfőbb feladatom, hogy nem kíváncsiskodom sokat, és meg kell hagyni, nagyon jól végzem a dolgom. (Az egészséges önbecsülés szintén elengedhetetlen.)- Úgy tűnik, sikerült őrizetbe vetetnie magát Southamptonban. Nekem viszont se időm, se türelmem nincs ma ezzel foglalkozni. Megtenné, hogy odautazik, és gondoskodik róla, hogy amint maga letette az óvadékot, egyenesen hazatér a Baker Streetre?

-     Természetesen, uram. – Előre tudnom kellett volna, hogy a kis idióta kieszel valamit, amivel nagy eséllyel felborítja a gondosan kiszámított napirendet - és Mr. Holmest egyébkén is pattanásig feszült idegeit tovább húzza.  Azért van  némi pozitívum is az incidensben : útközben lesz időm végigböngészni a katalógusokat.

-     Mi van ma a naptáramban?

-     Máris itt lesz pénzügyminiszter. Délben ebéd az izraeli nagykövettel, utána kettőre van időpontja a fodrászhoz. Én négyre megyek az új öltönyéért, ide hozzam, vagy vigyem a lakására?

- Attól tartok, nem tudok hazamenni a... az esti programom előtt. Jobb lesz, ha idehozza.

-     Aztán fél négytől ötig a zártkörű megbeszélés a brit érdekeltségű kínai cégek vezetőivel. Öttől előreláthatóan fél hétig videókonferencia a múlt heti információ-kiszivárogtatás kapcsán.  A délutánját, ahogy meghagyta, héttől üresen hagytam. – Igyekszem nem elmosolyodni sokat sejtetően – megengedhetetlen szemtelenség lenne-, de érzem, hogy a hangom bizalmasabb mélységekbe süllyed az utolsó mondatnál.

Két könyökkel az asztallapra támaszkodik, az állát a két összekulcsolt kézfején pihentetve. 

-     Még az ukrán üggyel is foglalkoznom kell. Talán a délutáni szabad helyre…

-     Nem szükséges, uram – vágok közbe. – Az ukrán ügyre majd ráállítom Jonest. A  fodrásznál ülve épp lesz is ideje átolvasni az aktákat, és kiadni a szükséges utasításokat.

A fintorból, ahogy elhúzza a száját, nehéz megállapítani, hogy csalódott, hálás, dühös vagy végtelenül elégedett. Elképzelhetően mind a négy.  

- Óhajt még valamit, mielőtt elindulok az öccséért?

- Nem, köszönöm, Anthea, elmehet - legyint egy lemondó csuklómozdulattal, és elszántan maga elé húzza az aktákat. Ettől a pillanattól fogva ismét csak egy magas hatékonysággal működő problémamegoldó gépezet. Halkan behúzom magam mögött az ajtót

Már a kocsiban ülve, Southampton felé tartva elküldöm Jonsenak az ukrán ügy részleteit, aztán belemélyedek végre a katalógusba a neten. Sikerül kiválasztanom néhány kék-szürke-fekete geometriai mintás párnát (csak semmi virág és állatka, köszönöm), meg egy új fürdőszobai szettet, mire megérkezünk. Esik, és a szürke, komor épület taszítóan éles vonalakkal válik ki a háttérből. 

Odabent szerencsére hamar végzünk a papírokkal, és jól végzett munkám gyümölcse egy savanyú arcú, gyűrött öltözetű és kellemetlen szagú detektív. Jesszus, frászt kapok, valahányszor meglátom. Kénytelen leszek fizetésemelést kérni Mr. Holmestól, ha továbbra is pesztonkát kell játszanom a Drakula forgatásáról elszabadult öccse mellett.  

-     Mycroftot túlzottan lefoglalja a randira való készülődés ahhoz, hogy személyesen jöjjön értem? – mondja, ahogy kifelé sétálunk. 

Nagy kedvem lenne megpofozni. Fogalma sincs róla, hogy amíg ő rabló-pandúrt játszik keresztül-kasul az országban, addig vannak, akik idejüket, egészségüket, lelkiismeretüket  - és magánéletüket - nem kímélve vért izzadnak, hogy egyik napról a másikra elhárítsák a az ország biztonságát veszélyeztető fenyegetéseket. Akik akkor is ébren őrködnek, amikor ő úri jódolgában azon élvezkedik, hogy feleslegesen kockára tesz az életét.  Akik... 

Ah, nagy levegő. Nem éri meg, hogy feldühítsem magam miatta. Felelőtlen taknyos. 

-     A fizetésem nem azét kapom, hogy Mr. Holmes magánéletének eseményeit nyomon kövessen – válaszolom, amikor már a kocsiban ülünk. 

-     Nem, nem azért kapja. De nyomon követi. Nyilván.

- Hogy van a jó Watson doktor? Mikor is térnek vissza a nászútról? - bocsátkozom kedélyes csevegésbe leganyaibb mosolyom elővéve.

Ez elhallgattatja. A kabátját maga köré csavarva durcásan bámul ki az ablakon az út hátralevő részében, én meg végre leadom a rendelést, aztán eljutok a napi sajtó átböngészéséig. (Semmi olyan, amiről ne tudtunk volna előre.)

Miután a Baker Streeten kiszállt az autóból, még egy pillanatra visszahajol, taszítóan vékony karjával megakadályozva, hogy becsapjam az ajtót utána.

-     Mondja meg Mycroftnak, hogy a szexuális identitáskrízis nyilván csak a válás által kiváltott életközépi válság része Lestrade-nál, és hogy a helyében én nem fűznék túlzott elvárásokat ehhez a bimbózó románchoz.

Végre elengedi belső kilincset, én pedig bevágom az ajtót, és fellélegezve mondom be a következő úti célt a sofőrnek. 

Fél órával később immár az új öltönnyel a kezemben libbenek be az üres irodába. A fogast a szomszéd szobában akasztom fel, miután lehúztam a porvédő zsákot, és kisimítottam a fényes, bézs anyagot. Meg kell hagyni, a Gieves&Hawkesnál megint felülmúlták önmagukat. Egy darabig még elgyönyörködöm a finom szövésben és a láthatatlan varrások mentén összesimuló formákban, az elegáns csont gombokban, aztán nekiállok rendet tenni az íróasztal elborító papírok közt.  

-     Milyen volt? - kérdezi Mr. Holmes, amikor visszaér a megbeszélésről.

-     A szokásos.

-     Nem mondott…

-     Nem – zárom rövidre a kérdezősködést. Tudom, hogy ha túl sok figyelmet fordít a dologra, a végén kénytelen leszek részletesen beszámolni. És azt nem akarhatja ő sem. Az "üzenetet" pedig végképp nem áll szándékomban átadni.

 Magára hagyom a konferenciahíváshoz, és a gyomrom követelőzésének engedve kiugrom a sarki francia bisztróba egy kései ebédnek kinevezett korai vacsorára. Ebben az időben nincs nagy forgalom... még jó, ugyanis rühellem a zsibongó tömeget délben, hogy az esténként ide zarándokló párocskákról ne is beszéljünk. Miközben a spárgás quiche-sel hadakozom - miért nem lehet civilizált körülmények között fogyasztható méretűre aprítani a spárgát? Miért? -, eszembe jut, hogy elfelejtettem odaadni Jonesnak a Mr. Holmes által jóváhagyott ügymenetet. No persze még nem vagyok elkésve, de azért jobb, ha sietek az evéssel. Amúgy is elment az étvágyam az első, korai galambpár látványától, akik a sarki asztalnál simulnak össze, mit sem törődve holmi ukrán gyökerű nemzetközi bűnszervezetekkel. Boáh.  

Jones persze nem túl boldog, hogy így péntek délután a nyakába szakad az ügy, de mindannyian hozunk áldozatokat, nem? Egyébként is, hány évesek már a gyerekei? Hét-nyolc? Nincs szükségük non-stop jelleggel az apjukra. 

Mr. Holmes már végzett a hívással, mire visszatérek az asztalomhoz - nem szűrődnek ki hangok a mahagóni ajtón túlról. Benyitok.

Valóban, már egy ideje befejeződhetett a konferencia: arra is volt ideje, hogy átöltözzön, és töltsön magának egy pohár konyakot. Illetve kettőt, állapítom meg egy, az üvegre vetett futó pillantás után. Ez meglehetősen szokatlan tőle, utoljára a 9/11 utáni harmadik alvás nélkül töltött napon történ ilyen, amikor végre fél órára egyedül maradt. 

Elveszem mellőle a még majdnem tele poharat, és bár összeráncolja a homlokát, nem kommentálja a nagyfokú önállóságom annak eldöntése terén, mennyi italra van szüksége. A keze az aktán, megrezzen, mintha be akarná csukni, de aztán csak görcsös satuszorításba feszülnek az ujjai. Úgy kapaszkodik abba a fekete kartonba, mintha az életébe csimpaszkodna. Nem bírom tovább nézni.

-     Ne aggódjon, Uram, biztos vagyok benne, hogy…

-     Elmehet, Anthea. A kocsi hazaviszi – mondja lágyan, de határozottan. A szemei egy pillanatra megállapodnak rajtam, hideg mérlegeléssel, aztán visszafordulnak a teleírt papírlapok felé.

A fenébe. Lehetne annyi eszem, és valljuk be, tapasztalatom is, hogy nem lépek át bizonyos vonalakat. Megengedhetetlen, megmagyarázhatatlan ballépés a részemről. 

Jobb, ha menekülőre fogom.

Odakint az iratokat egyetlen mozdulattal lesöpröm a asztalomról a kiterpesztett táskámba, majd bedobom a telefonom az oldalsó zsebbe. A fejem zsong, csak arra vágyom, hogy a kocsiban ablakon kifelé bámulva kiürítsem a gondolatokat, mire hazaérek. Hirtelen ötlettől vezérelve mégis megállítom az autót a Sainsbury előtt a sarkon, mert csak egy nagy bödön jégkrém segíthet elfelejteni a hülyeségem. Gyalog sétálok haza a szemerkélő esőben.

Bőrig ázom persze, és a nyomorult kulcs megint akad a zárban, épp be akarom rúgni az ajtót, amikor az gúnyos könnyedséggel kitárul az utolsó elkeseredett próbálkozásomra. Ez nem akadályoz meg abban, hogy biztos-ami-biztos alapon immár belülről egy jól irányzott rúgással vezessem le a frusztrációm. 

Csak akkor áramlik szét kellemes lazaság a tagjaimban, amikor a kanapéra huppanva benyomom felvételről az Agents of SHIELD múlt szombati epizódját, amit még nem volt időm megnézni a sanghaji robbantások körüli zűrzavar miatt. (Ki hinné, hogy ilyen nehézkes eltüntetni néhány tucat szemtanút a Távol-Keleten?) A karamell és vanília lágyan egybeolvadó íze jobb, mint a Xanax. Csakhamar a doboz aljára érek, és miután a kanállal az asztalra lököm, elégedett sóhajjal dőlök végig a kanapén. Kicsit hiányoznak azok a párnák, de a karfa ismerős mélyedését megtalálva hamarosan így is egyre laposabbakat pislogok. 

A vége főcím alatt ébredek fel. Rettentően görcsöl a nyakam. Közelebb kaparom a telefonom, hogy megnézzem az időt, és ekkor észreveszem az új üzenetet jelző kis borítékot a kijelző sarkában. Mr. Holmestól jött.

 Csak nem történt valami? Elfeledkeztem volna valamiről? Így adja tudtomra, hogy hétfőn már nem kell bemennem?

Köszönöm, olvasom a kijelzőn meglepetten ezt az egyetlen szót. 


Nos, ez két dolgot jelent: hogy egy újabb sikeres napot tudhatok magam mögött, és hogy gazdagabbak lettünk egy elvált rendőrfelügyelővel. 

12 megjegyzés:

  1. Ahw, kezdem őket is megkedvelni :) Valami remek fic lett, imádom minden sorát, de ez az abszolút kedvenc: " Nos, ez két dolgot jelent: hogy egy újabb sikeres napot tudhatok magam mögött, és hogy gazdagabbak lettünk egy elvált rendőrfelügyelővel."
    Meg ez: " a Drakula forgatásáról elszabadult öccse" xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Én nem állítom még ez után sem, hogy értem a párost, de Anthea szemszögéből nem fájt írni róluk. XD

      Törlés
  2. Mystrade, Mystrade még most se hiszem el :3. Milyen régen volt szerencsém egy újabbhoz és ráadásul Pov Anthea, amit még talán sose olvastam. Sok mindent kihoztál Anthea-ból, pedig talán az egyik legkevesebbet mondó karakter a Sherlockban ( vagy csak nekem). Mivel szeretem a Mystradet külön öröm volt olvasni tőled egyet! Köszönöm:)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, én sem hiszem el. :P
      Egyébként mivel a legkevesebbet mondó karakter, talán pont ezért nem volt túl nehéz írni vele, csak arra kellett figyelnem, hogy valamennyire megtartsam a hideg titokzatosságát. Nyilván gyerekkori családi traumák szóba sem jöhettek. :) Bár azért a sorok között olvasva elég sok headcanonom kiderül róla...
      Köszönöm a véleményed! <3

      Törlés
  3. Dehogynem teszek! Vidám-perverz mosollyal az arcomon, mániákus kacagással, de teszek :D És hogy fogom élvezni :3
    Csodálatos lett :D Eleve az ötlet, hogy Anthea (attól a csajtól a hidegrázás kerülgetett, a pókerarca ijesztőbb volt, mint Jim mimikája) szemén keresztül látjuk ezt a furcsa, látszólag lehetetlen, belegondolva mégis tök jól összepasszoló kapcsolatot, díjat érdemel!
    Ahogy megmutattad, hogy Mycroft kerülgeti a randit, ide-oda tologatja az ötletet és izgul, hát az nemcsak überédes volt, de gyönyörűen sejtető is :D Azt hiszem te írtad valahol, hogy a karakterekről tíz százalékot tanácsos leírni, minden többet megtartani magunknak. Ez itt nemcsak hogy tökéletesen érvényesült, de... jajj.
    Van az egészben valami finom melankólia, Sherlock megjegyzéséből meg a helyzet abszurditásából származva, de olyan jól beépítetted a történetbe, hogy mindjárt megeszem az egészet, egy morzsát se hagyva belőle. (ez aztán értelmes volt....)
    Sherlock megjelenéséért jár a pluszpont, mert olyan jó helyen volt és nagyon érdekes, hogy Anthea hogyan látja. Mycroft után valóban sokkoló lehet :3
    A végén pedig a köszönöm, mint egy... mint egy...egy olyan, tudod, az a tökéletes dolog, ami előrevetít annyi mindent és te csak nézed és nézed és nézed és ó.
    Szóval nagyon tetszett, büszkén megveregetem a vállamat, hogy ezért részben én vagyok a felelős és izgatottan várom a következő Mystrade-t :3 (de előtte a beígért Sheriarty-t, ne hidd, hogy elfelejtettem :P)

    PS: Nem tudom láttad/hallottad-e, de megkérdezték Gatiss bácsit, hogy tud-e a Mystrade fanok létezéséről. És valami olyat válaszolt, hogy bizony tud és tetszik neki, meg hogy ki ne akarná megcsókolni Greget? :3 Kánoooon :P
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szia!

      Nem, nem írok több Mystrade-ot, akármennyire is úgy hangzik a ship neve, mintha egy távoli, titokzatos és gyönyörűséges csillagköd lenne. (Helix, Rosette, Lagoon, Mystrade, Orion... szerintem totál oké ez így :D)

      Valahogy kiabált az egész elképzelés a távolságtartó nézőpont után, és hát ki lehetne alkalmasabb, mint Anthea? Kicsit Sherlockkal kiegészítve, hogy azért ne csak egy lencsén át lássuk, és mert egy kapcsolatban mindig legalább annyira érdekes, hogy a megfigyelők milyennek látják, mint maga a kapcsolat (néha valószínűleg még érdekesebb :D).

      A tíz százalékot itt kicsit elvittem az extremitás felé, mert szerintem kb. 1%-ban tartalmaz valós Mystrade-ot (valójában számomra csak Mycroft ujjai a mappán, és az egyszavas sms), na de könyörgöm, ennyire éreztem feljogosítva magam a sorozat által. :P

      Gatiss nyilatkozata új, de nem lep meg, mindig is sejtettem, hogy egy ribanc. :DDD

      De a lényeg: nagyon büszke vagyok magamra, hogy olyat írtam, ami tetszett neked! <3 <3

      A Sheriarty meg még várat magára, de jön... egyszer csak.

      Törlés
  4. POV Anthea! Mondom: POV ANTHEA!
    A rohadt életbe, hogy ez mennyire zseniális már!
    Bocs a káromkodásért, de ez volt a reagálásom, hogy tényleg képes voltál Mystradet irni Anthea szemszögébõl.
    Leborulok a kreativításod elött, és ódákat zengek.
    Annyira élvezetes volt ez a mindent sejtetünk, de semmit nem mondunk ki légkör, hogy csak itt olvadozok és hebegek össze-vissza.
    POV Anthea, basszus!
    Annyi mindent akartam még mondani, de gyanítom ennél úgyse jutok tovább.
    Mystrade Lidérckétõl!
    Köszönöm, hogy olvashattam!(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogod elhinni, de a buszon ülve jött az ötlet - a legjobb ötleteim egyébként busz-vonat-kocsiablakon kibámulva születnek valamiért. 8/
      Örülök, hogy tetszett, és kicsit reménykedem benne, hogy megihlet majd másokat lehetetlen POV-ok használatára... (Olvastam már egész jó ficeket a koponya szemszögéből. XD)
      Köszönöm még egyszer, millió puszi! :)

      Törlés
  5. Nagyon szép, igényes, pörgős, Mycroftos! Továbbra is a "perverzek" táborát gyarapítom, mivel a Johnlockok után rögtön a Mycroft/Sherlock kettős a kedvencem, de ez nagyon szép kis írás. Grat!!!:) Claudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ne aggódj, én sem lettem kevésbé beteg, nekem is no1 Mycroft shipem a Sherlock/Mycroft, akár mint testvérek/ősellenségek/szeretők/űrkalózok. :D Bár most legalább kicsit már átérzem a Mystrade finom rezdüléseinek szépségét a S/M nukleáris töltetéhez képest.

      Törlés
  6. Még mindig imádom miket írsz. :) Mystrade O_O <3333
    az utolsó mondat meg ahhhhw. Kicsit furcsa, meg új volt, hogy Anthea szemszögéből van, de nekem tetszett. Meg hogy megkérdezi Sherlockot, hogy hogy van John... te szép lassan összetöröd a szívem... -.- Te lány, már rég nem írtál. Majd jelentkezz. Tudod. Facebook.com. ;)
    Pussz.: Coraxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg még mindig imádlak! <3 Jelentkezem, ígérem, csak beszippantott a köd. :D

      Törlés