A bétám, Somanyhands dobta fel a héten ezt a kis szösszenetet, én meg még melegében le is fordítottam, mert megtetszett a koncepció, amire felépítette. Az eredetit itt tudjátok elolvasni: The Machine.
Apa volt az, aki segített neki a
tanulásban.
Tele volt atyai büszkeséggel, mikor Sherlock
öt éves kisfiúként szinte azonnal megmondta bármelyik szorzat eredményét, amit kérdezett
tőle.
Apa “az én kis számológépemnek” nevezte az
öt éves Sherlockot, és sütkérezett a sikerében.
Számológép Sherlock elégedett volt.
Anyu volt az, aki a zenei tehetségét
gondozta.
Ragyogott az anyai boldogságtól, mikor a
tíz éves kis Sherlock kotta nélkül játszotta el neki a kedvenc hegedűdarabját,
miután mindössze két napig gyakorolta.
Anyu „az én kis zenegépemnek” nevezte a
tízéves Sherlockot, és sugárzott az elragadtatottságtól.
Zenegép Sherlock megfelelően motivált volt.
Mycroft volt az, aki vezette Sherlockot a
férfivé válás útján.
Visszafogott testvéri szeretettel figyelte,
ahogyan a kamasz Sherlock megtanulta kontrollálni és elfojtani az érzelmeit.
Mycroft „az én önző számítógépemnek”
nevezte Sherlockot és figyelmeztette magát, hogy mindig tartsa rajta az egyik
szemét.
Önző Sherlock közönyös volt.
Lestrade volt az, aki célt adott Sherlock immár
felnőtt életének.
Nyíltan kimutatta lenyűgözöttségét és
háláját, amikor Sherlock megoldotta a megoldhatatlant világos
következtetéseivel és logikájával.
Lestrade az ő „bűnüldöző gépezetének”
nevezte Sherlockot, és bőven ellátta őt szórakozással.
Bűnüldöző Sherlock megfelelően stimulált
volt.
John tette őt emberivé.
Őszintén örült, amikor Sherlock
megvillantotta zsenialitását, és amikor empátiát kezdett mutatni mások felé.
John a barátjának nevezte Sherlockot.
Az egyetlen alkalommal, amikor gépnek
titulálta őt, nem büszkén, csodálattal vagy szeretettel ejtette ki a szót.
Rossznak, fájdalmasnak, zavarodottnak,
gyűlöletesnek hangzott.
Sherlock már nem volt többé elégedett, motivált, önző, vagy megfelelően stimulált. A számításai hibásak, a zenéje diszharmonikus, az emóciói nyersek, a következtetései pedig lassúak lettek.
Így, amikor ott állt a párkányon, és
próbálta elmagyarázni Johnnak, hogy az a Sherlock, akit ő ismert, nem volt
valódi, valójában nem is hazudott.
Sherlock mindig egy gép volt mások számára.
Nem tudta, hogyan lehetne bármi más.
Le a kalappal.
VálaszTörlésMivel nem röfög angol, külön hálás vagyok ezért a fordításért. Vétek lett volna kihagyni.
Rövid, tömör, frappáns és csattan a vége. Valódi gyöngyszem lett.
Nem tudom mit mondhatnék még.
Köszönöm.
Igen, érdekes nézőpontból mutatja meg Sherlockot, és valóbban frappáns. Örülök, hogy tetszett, és köszi a véleményt! :)
VálaszTörlésAzt hiszem, erre a legjobb szó az, hogy mellbevágó. Számomra nagyon szomorú, hogy minden ember, akinek Sherlockhoz valaha is köze volt, egy gépként tekintett rá (ebbe most Johnt nem értem bele, mert ő csak dühből mondta...). Pedig egyáltalán nem gép, csak mindenki zsenit akart nevelni belőle, de hogy közben milyen érzelmek mennek végbe benne, és hogy hogyan szocializálódik (már ha szocializálódik), azzal senki nem törődött, ami szomorú.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy lefordítottad - a bétádnak, meg hogy megírta -, remek történet, nagyon tetszett! :)
Átadom neki mindenképpen, köszönjük a véleményt! :)
VálaszTörlésSzerencsére John ott volt neki, és a sorozatban is látjuk, ahogy próbálja szocializálni (az elhíresült "a bit not good", ugye), több-kevesebb sikerrel. Bizonyos szempontból úgy is értelmezhetjük, hogy a végén sikerrel jár, hisz Sherlock feláldozza magát a barátaiért - az egy más dolog, hogy olyan baromi okos, hogy nem kell igazából meghalnia. :)