Epilógus-szerű befejezés, ami remélem... inkább nem mondok semmi konkrétat. Szerintem kétféleképpen lehet érteni, mindenki döntse el maga.
10. fejezet
Egy hónap telt el azóta az este
óta az iskolában. Sok minden megváltozott. Végül megoldottuk az ügyet.
Együtt oldottuk meg.
Az összes be nem fejezett
érintés, néma mondat, elsuttogott félszavak, mind ehhez a pillanathoz
vezettek, amikor végül összeállnak a kirakó darabkái, gombról gombra, ahogy
lefejtem az inget a mellkasáról. Felfedezés. Bizonyíték.
Őrjítő, milyen közel voltunk
mindvégig. Bármikor érte nyúlhattunk volna, olyan könnyedén, ahogy most érte
nyúlunk, hosszú hónapok várakozása és reménykedése, bátortalansága és
hitetlenkedése után. Érte nyúlunk, ahogy az utolsó pillanatban elkapsz egy
földre hullani készülő, túlérett gyümölcsöt.
Azt várnám, hogy remegjenek a
kezei, de tökéletesen nyugodt a mozdulatuk. Ő is tökéletesen nyugodt. Szinte
dermedt. Mindig ilyen vele: minden a felszín alatt történik. Odabent. A
létezésének feszültsége, ahogyan átsugárzik a sápadt bőrön. Odabentről feszíti,
rettentő erő. Széttépné, ha hagynám. De nem hagyom.
Egy sóhaj a nyakamon.
- John. –
A hangja idegen. Nem az ő hangja: elfojtott, elcsukló kis zörej, ő sosem
produkálna ilyet. – John.
- Cssss,
tudom, Sherlock. Tudom.
Persze, hogy tudom. Vigyázok
rád. És tudom, hogy te is vigyázni fogsz rám.
A mellkasomon pihenteti a
fejét, miközben a tarkóját cirógatom. Csitító gesztus. Anyai, mondhatnám.
Számtalanszor voltunk már így.
- Vigyázni
fogok rád. – Nincsenek többé kimondatlan szavak.
A keze a csípőmre csúszik,
támaszt keresve, és talán biztonságot; józanságot.
Nincs józanság. Sosem volt.
- Tarts
meg – kéri -, tarts meg, John.
A homlokom az övének támasztom.
És ekkor hirtelen megértem. A helyére kerül a mesterkő, ami a boltív két,
egyenként csonka és erőtlen felét egy tökéletes geometriai formává egészíti ki.
A homloka a homlokomnak támasztva: az immár
befejezett építmény hatalmas súlyokat képes megtartani. Miért nem vettem észre
egészen addig az estéig?
Emlékszem, amikor a rákövetkező
reggelen felébredtünk – Sherlock ruhástul dőlt le mellém az ágyra, és az ingénél
csak az arca volt gyűröttebb, ahogy visszanézett rám, mikor vagy tizennyolc óra
alvás után álmosan pislogtam felé-, minden olyan egyértelműnek tetszett.
Folyamatos, lendületes ívű vonal: minden más ködös rémálom volt.
És most, sokadszorra is
rácsodálkozom, hogyan siklottam el a tény felett, hogy a ropogósra vasalt
ingek, az áttetsző bőr és a hűvös csontok rejtekében ugyanaz az erő pulzál,
ismerősen és melegen, hívogatóan, ami engem is feszít. Ahogyan a térdem a lábai
közé csúsztatom, és hozzásimulok, a megfelelő ponton összeérintve a mellkasunk,
lehetetlen megkülönböztetni őket egymástól.
Ez az a pillanat, amikor kimondom.
Egyetlen szó csupán. Az
egyszerű igazsága egy korty hűvös víz tisztaságát hagyja maga után a számban. Szerény, már-már lecsupaszított. A legtöbbet használt, legelcsépeltebb szó a világon.
Olyan elhasznált, hogy teljesen simára és kerekre kopott, mint egy kavics, amit
évszázadok óta sodródik a folyómederben.
Ez az, amit Jim nem volt képes
megfejteni. Így győztük le őt a végén.
Végül minden történet erről az
egyetlen szóról szól. Minden ide vezet vissza: ez a végső probléma.
A mi végső
problémánk, Sherlock.
Hát ezt nem vártam.
VálaszTörlésTényleg nem.
Én azt hittem, hogy még egyszer, ebben a történetben utoljára, páros lábbal ráugrasz a szívünkre, majd fensőbbséges vigyorral ott hagysz minket, hadd szedegessük fel a cserepeket.
De nem.
Elegáns, könnyed, mégis lélektűztől tündöklő mozdulatokkal egyberagasztottad helyettünk és egy félmosoly kíséretében visszaadtad.
Egyetlenegy kifogásom van az egésszel kapcsolatban: rövid volt és vége lett.
Azt hiszem még sokszor végig fogom olvasni az összes fejezetet, mert kell. Létszükséglet.
Ez a tökéletes összhang, na ezt hívják HARMÓNIÁNAK és ha kompetens lennék eposzokat zengenék, ódákat szavalnék, hogy mennyire megfogtál, megérintettél, elvarázsoltál, de nem vagyok az. Még a szokásos idióta kis jelzőimet se robbantgatom el, mert ezután a letisztult, erőteljes mondanivaló után az összes suta, ügyetlen és ostobácska. Csak a könyeimet érzem elégnek ahhoz, hogy odaszórjam a lábad elé.
Pedig annyira meg akarom köszönni!
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy olvashattam!
U.I.: Minden tiszteletem ellenére sajnálatos módon nekem hiányzott még egy kis szenvedő John. Nincs bajom a véggel, tényleg nincs, csak egy kicsit még úgy szerettem volna ha láthatjuk törődő!Sherlockot és összetört!Johnt.
Nagyon köszönöm Neked! <3 Valóban rövid, és valóban vége, de igyekszem hamar előállni valami újjal. :) Sajnos mostanság kevesebb idő van írni, és már a harmadik évad hiánya is egyre frusztrálóbb, de az ilyen vélemények azért mindig adnak egy löketet, köszönöm! :)
TörlésIstenem, ezt pont így képzeltem el.
VálaszTörlésEz volt az első gondolatom, amint a végére értem.
Emlékszel, mit írtam amikor a történet közepe táján voltunk? Hogy biztosan kerek lesz a vége? Igazam lett.
Gyönyörű, választékos, fordulatos, egy csoda, de komolyan. Apránként cseppentetted el nekünk ezt a varázslatot és a végén, ami attól függetlenül, hogy milyen lágy és nyugodt lett megírva, nálam robbant, mint a bomba.
Gyönyörűen fejezted be, ahogy John megértette mintha én is rádöbbentem volna az egész fic értelmére.
Imádtam. Minden betűjét. Egy zseni vagy. És ez az első alkalom, hogy nem bánom, hogy a végére értél. Mert ez így lett szép.
<3 Még nagyon sok ilyet Lidércke. ;)
Óóóó, igen, de jó ezt olvasni, hogy megvalósult valamennyire a szándékom, hogy az olvasó is kb. Johnnal egy időben értse meg, bogozza ki az egészet. Köszönöm! :)
TörlésTökéletes!Csendben sírdogál a sarokban.... :D Claudia
VálaszTörlésKöszönöm, és ne sírdogálj, ez nálam happy endnek számít. :P
TörlésGyönyörű volt, visszafogott és csodás. Nekem tényleg nagyon tetszett és igaz, imádtam a kis törődő Sherlockot és olvastam volna még, de köszönöm! Imádtam :)
VálaszTörlésÉn köszönöm, és lehet, hogy lesz még törődő Sherlock, ha ilyen népszerű volt... :P (*óvatosan ígérget*)
Törlésvégre van időm és erőm kommentet is írni. mivel nem most olvastam, nem lesz friss az élmény sem, de megpróbálom leírni mindazt, ami akkor megfogalmazódott bennem. először is: az utolsó 3 fejezetet a vonaton olvastam egy egyszerre, és meg kell, h mondjam, hogy nagyon tömény volt. amíg külön-külön olvastam, nem volt gond, de én bátor módon azt hittem, jó lesz, ha egyszerre pótolom a lemaradást. hát nem. szóval, azt hiszem, ha nem kezdem el akkor olvasni, amikor elkezdted feltölteni, hanem később, egyben próbáltam volna olvasni, nem tetszett volna, mert nagyon drámai. de ez nem negatívum, csak szeretném, ha tudnád, hogy megülte a lelkemet :). viszont a vége valamelyest azért feloldja ezt a rossz és nehéz érzést, a vége csodálatos. az egész az, ami azt illeti, habár a végén John már eléggé OOC, de a gyönyörűsége a történetnek lemossa róla ezt is. tökéletesen korrigálod a saját "hibáidat" (amik nem azok, csak nem tudom megnevezni őket). viszont összességében szerettem. nem mondom, hogy még ilyet, mert félek, h nem biztos, h a lelkem túlélné, de mivel szadista vagyok, még ilyet ;)
VálaszTörlésTény, hogy nem a legkiforrottabb alkotásom, és hogy rövid és tömény... viszont gondoltam, biztosan ilyen kis "defektesen" is van mit szeretni rajta, és örülök, hogy igazam lett, köszönöm neked is, amiért végig követted! <3
Törlésnem, nem defektes, egyáltalán. ez így jó, ahogy van :) és nem hiszem, hogy lenne olyan írásod, amiben ne lenne mit szeretni ;)
TörlésAtyaég...hú.
VálaszTörlésJohn a vége felé tényleg elkezdett átalakulni, de ezt a fajta megváltásszerű befejezést nem vártam. Pedig milyen tökéletesen passzol. Sherlock visszafizet mindent..
Gyönyörű! Az egész, kerek történet a finoman árnyalt átalakulásokkal, a szenvedéssel és a vége, a vége. Még mindig fantasztikus vagy, tényleg. Elkopott ez a szó, de akkor is.
Köszönöm, hogy olvashattam... így, egyben, töményen ínycsiklandó volt és én minden egyes szavát élveztem! :") <3
Én köszönöm, és örülök, hogy megint itt vagy köztünk! :)
TörlésMost nagyon elégedett és boldog vagyok. =)
VálaszTörlés