Fragmentary (Hetedik fejezet)

Csak azt ígérhetem, amit Churchill.

Hetedik fejezet: Öt százalék

T + 91nap

A Starbucksban találkoznak a Muswell Hillnél, közel mindkettőjük lakásához. Starbucks, John? Milyen romantikus. Ennyi erővel a kórházi büfébe is meghívhattad volna. (Mellesleg a kórházi büfében sokkal jobb a kávé - sajnos elég alkalmam volt tesztelni.)

A helyszín bizonytalanságról árulkodik. Valahol a randi, az óvatos barátkozás, és az udvarias köszönetnyilvánítás között. Oldott, de megfelelően személytelen légkör. Számomra ideális: a galérián elrejtőzve pont rálátok az ablak melletti asztalukra.

Mary ruhaválasztása: fast fashion, tetőtől talpig. (Kiszámítható.) Laza, mindössze néhány részlet hivatott hangsúlyozni a nemi hovatartozást. Uniszex ing, összetartozó nyaklánccal és fülbevalóval kombinálva. Hosszú ujjú kötött kardigán, ami az időjárást figyelembe véve némiképp furcsának tűnik, ám, el kell ismernem, bosszantóan passzol Johnhoz.

John: nem a szokásos randi-összeállítás. (Talán végre belátta, hogy nem működik.) Rövid ujjú ing, mellény. Új cipő. (Ideje volt.) A haja is rövidebb – fiatalabbnak néz ki, ha szentimentális lennék, azt mondanám, olyan, mint amikor megismertem. (Épp túlélte a háborút.)

Tehát Mary. Érdekes ez a pulóver: a felcsúszó ujjakat néha ideges mozdulattal visszahúzza a csuklójára. Berögzült szokás. (Mit rejteget?) Zsigeri bizonyosság: valami nincs rendben Maryvel.

Ruhaujjak. Sérülés? Vágásnyomok?

Megcsippan a telefonom.

5% MH

Kösz, Mycroft, igazán ki vagyok segítve. Öt százalék. Mire utalhat? Nyilván tudja, hogy itt vagyok: összefüggésben van Johnnal. Vagy Maryvel. (Tudhat Maryről? Persze, hogy tud róla: kár illúziókba ringatnom magam.)

Közelebb hajolnak. Alig egy méterre van a fejük egymástól: egyértelmű a személyes térbe való behatolás. De ez nem jelent semmit, igaz? Nem szükségszerűen. Elmondhatatlanul sokszor voltunk ilyen közel egymáshoz. (Retrospekció:a keze a zakózsebemben, a csuklómon, a kabátujjamon.)

John arcán érzelmek. Elmondja neki, miért került majdnem a busz kerekei alá? Beszél a halott barátjáról, a konzultáló detektívről, aki öngyilkos lett? (Érte, mellesleg, persze ezt nem tudja. Köteteket tölthetne meg mindaz, amit John nem tud.) Akit látni vélt az utcán, mielőtt lelépett a járdáról? Mielőtt a véletlen összehozta őket? Véletlenek nincsenek, csak láthatatlan, felfoghatatlan okok. (Én.)

Mary ráteszi a kezét Johnéra. Vigasztalás. Dominancia. John a tenyerébe fogja - önirányítás, a hierarchia megfordítása, már jól vagyok. A kezét fogja, nem a csuklóját. Igazi, felvállalt érintés, nincs benne semmi tétovaság, rejtőzködés. Nem szellemérintés. Nem az a fajta érintés, amivel a feltételezetten aszexuális lakótársadhoz közelítesz, igaz? (Kabátujj, csukló, váll: biztonságos területek.)

Marynek megfoghatja a kezét, bár alig ismeri, bár most találkozik vele életében másodszor. Egy kromoszómányi differencia. Olyan sokat számít, John? Nem, gondolom, hogy nem. Nem itt rontottuk el. (Rontottam, E/1)

Idegesen visszahúzza a karját, maga felé fordítva. Sebek? Tűnyomok? A múlt sárgás-lila foltokban kirajzolódó hibái. Öt százalék. Oh. Gyógyulási arány. Nyilvánvalóan.

Mary. Lehetséges? Az orvosi statisztikák szerint a heroinfüggők mindössze öt százaléka képes leszokni, és hosszútávon tiszta maradni. Mit mond róla, ha ő ebbe az öt százalékba tartozik? Nem adja fel egykönnyen: szívós. Képes belátni a hibáit: tanulni belőlük. Fejlődni. Intelligens: veszélyes.

John vonzalma: exponenciálisan növekvő függvény. Vajon szét tudom szedni Moriarty hálózatát, mielőtt a biztos emelkedéssel felfelé kúszó vonal eléri a csúcsot? (Utálom ezt a játékot. Mindig látom a végét. Nem nyerhetek.) Nincs időm, adj időt, John, adj esélyt.

A mindenhatóságból a tehetetlenségbe zuhanok hirtelen. Nincs átmenet, ebben a játékban csak végletek vannak. Az átmenet az olyanoké, mint John. Mint Mrs. Hudson. Lestrade. (Te hová tartozol, Mary?)  

Talán küldenem kellene Johnnak egy névtelen üzenetet. Figyelmeztetnem kellene, mielőtt érzelmileg túlzottan involválódik. Az ő érdekében.

„Pillanatnyilag éppen tiszta heroinfüggő. Elenyészően kicsi az esélye, hogy nem fog visszaesni. Biztos végig akarod nézni, ahogy végez magával?”

Talán elhamarkodott lépés lenne. Két hete még nem is ismerték egymást. Két hete Mary még nem is létezett. (Két hete még csak egy arctalan hang volt, és az azt követő áramütés.) Még bármi történhet. (Sötét, csúszós lépcsők futnak a végtelenbe lelki szemeim előtt.)

Lenézek a kezeimre: az ujjaim görcsös szorítással fonják körbe a poharam. A velem szemben ülő idős (65+) férfi is engem figyel.

-     A barátnője?

-     Pardon?

-     A szőke nő – int Johnék asztala felé a fejével. – A barátnője?

-     Miből gondolja?

-     Le sem vette arról az asztalról a szemét az elmúlt fél órában, mióta itt vagyok. Nyilvánvalóan ismeri legalább egyiküket, ugyanakkor valamiért mégsem megy oda üdvözölni őt. Ezen kívül az arca, már megbocsásson, sokat elárul valaki olyannak, aki tud olvasni róla. Maga féltékeny. Méghozzá igen előre haladott állapotban.

Egyszerre vagyok lenyűgözve és felháborodva. Egyiket sem akarom mutatni: ezúttal gondosabban ügyelek a vonásaimra. (Mycroft büszke lenne rám.)

-     És maga úgy gondolja, jól tud olvasni az arcokban? – térek ki.

-     Mondjuk úgy, nagy tapasztalatra tettem szert az évek során.

-     Nyugdíjba vonult fodrász.  - (Ekcémás elváltozás a bőrön, a kézfején: bár több minden okozhatja, a legvalószínűbb a fémallergia, tekintve, hogy az ujjakon a legcsúnyább: időről-időre kénytelen fémpénzt, kilincset érinteni. Nikkelallergia: tipikus fodrászbetegség. A testtartása is alátámasztja: a felső gerinc- és nyakcsigolyák helyzete. Állómunka, de kénytelen lefele nézni, gyakran előrehajolni.)

-     Valóban – bólint. - Honnan tudta?  - az arckifejezése inkább szórakozott, érdeklődő, mint gyanakvó.

-     Mondjuk úgy, nagy tapasztalatra tettem szert az évek során – vonok vállat.

Elmosolyodik.

-     Érdekes fickó maga. Tudja mit, ha egyszer beszélgetni támad kedve… dobjon egy emailt. – Címet körmöl egy szalvétára. – Úgy látom, magára férne, hogy alaposan kiöntse valakinek a lelkét – mondja, és odacsúsztatja a szalvétát.

-     Hobbipszichológus? Unalmas a nyugdíjas élet? Amatőr regényíró? 

    (Moriarty embere? Mycrofté???)

-     Érdekelnek az emberek – feleli, miközben feláll. – Napot.

- Tévedett – szólok utána, de ekkor már eltűnik a lépcsőn.

Zsebre gyűröm a címet és lenézek a galériáról: időközben John és Mary is szedelődzködni kezdett. Felsegíti a dzsekijét. A keze egy pillanatra elidőzik a vállán.

*

A lakás. Jobban utálom, mint valaha. Az olcsó matrac ráerőlteti saját akaratát a gerincoszlopomra. A laptop az ölemben. Emailek: John nem publikált blogbejegyzései. A mai nap után szükségem van rá. (Utálom, ahogyan felgyorsul a szívverésem, mikor rákattintok a „megnyitás” gombra.) Felugrik az ablak.

"Mégis mi a jó istent képzelsz magadról te nagyképű önző senkiházi!? Hogy a kurva életbe volt pofád leugrani a Bart’s tetejéről mikor ott álltam alig húsz méterre a kibaszott épülettől?! Sok faszságod elviseltem míg rohangáltam veled a szaros kis bűntényeid után, de ez még a te irritáló baszakodásaidhoz képest is kapitális nagy seggfejség volt!!!! Te rohadék, te utolsó szarházi szemétláda te te te tteteewákmfwdvmsdclkelkrfl,kfeojfefjujv..."

Rendben, ez egyáltalán nem segít. Nem vártam Shakespeare-i magasságokban szárnyaló szonetteket, de azért nekem is vannak érzéseim, John. Bezárom a fájlt. Hirtelen elhatározással ki is törlöm. (A többit nem merem megnyitni egyelőre.)

Feljebb görgetek. Egy email Mycrofttól. (Az sms keretei nyilvánvalóan már nem elegendőek számára, hogy kínozzon.) Adatrengeteg.

Mary Morstan (1981. november 11., Kent) ált.isk. tanulm. a helyi St. Thomas Kat. Isk-ban kezdte, majd a londoni Queen Victoria ált. isk.-ban fejezte be/ középf. tanulm.: Mill Hill H.S. London/ egyetemi tan. (befejezetlen): King’s College, London, összehasonlító irodalomtud./ munkahelyei: 2001-2004 egyetem mellett félállásban a Mad Hatter nevű pubban pultos, 2004-2006: adminisztrációs feladatok a Costasnál, 2006-2009: munkanélküli 2009-jelen: irodavezető a Hudson&Hobbes bizt.közv. társaságnál

Magánélet: édesanyja szülés közben elhunyt, édesapja, Georges Morstan neveli, egészen rejtélyes körülmények közt való eltűnéséig, 1988-ban (az ügy máig lezáratlan), a kislány utána nagynénjéhez, Elizabeth Aberdale-hez kerül Londonba. Miss Aberdale 2006-ban hunyt el pajzsmirigyrákban. Miss Morstan ezután egyedül él, nem tudni, miből tartja fent magát, mivel ebben az időben nincs bejelentett állása. (további vizsg. szüks.) 2008 nov.-ben felveteti magát a „Segítő Kezek” rehabilitációs klinikára, súlyos heroinfüggőséggel. 2009 ápr.-ban hagyja el a klinikát, gyógyultan.

Megj.1: Mindig értékeltem a finom iróniát: korán elvesztett szülök, a hosszas útkeresés, drogfüggőség, John Watson.

Megj.2: Öt százalék, Sherlock.

A laptopom hirtelen keresztülrepül a szobán, és a túloldalon a falhoz csapódik: megroppanó műanyag recsegő hangja. Tárgyak a levegőben, ütközések, robaj; éles fájdalom a csuklómban, a lábfejemben, nem elég, felboruló székek, üvegcsörömpölés, szilánkok mindenhol, szúró fájdalom, vérfoltok a padlólapon, konyhapadló, egészen közelről, fogak zárulnak rá az alkaromra, a torok összeszorul.    Fuldoklás pár másodpercig, a mellkas megfeszül, nagy levegő, ordítás, amit nem ismerek fel sajátomként, nem az én hangom. Tompa, feszítő fájdalom a koponya két oldalán, a halántéknál, szét akar robbanni, elhomályosodó látás egy pillanatra, aztán a tüdőkből végül elkerülhetetlenül elfogy a levegő, a torok ismét összezárul, néma fuldoklás. Szaggatott, kapkodó lélegzetvétel. Könnyek.