És így tettél emberré végül - Prológus

Folytatásos Tony/Jarvis történet a kezdetektől a légvégéig, ami már két éve vár arra, hogy feltegyem valahová. Erősen át kellett írnom, hogy összhangba hozzam a Vasember 3 történéseivel. Ez nem sikerült teljes mértékben.  Az első pár rész nyomasztó és depresszív, de cserébe a vége majd egyenesen kétségbeejtő lesz. Uccu neki!

18+ ! Figyelmeztetések: tinédzserkori alkoholizmus (részletes és elég realista ábrázolásban), bőséges és jóleső trágár beszéd, Tony Stark féle öndestruktív viselkedés, szex (humán-mesterséges intelligencia, humán-humán), általános érzelmi káosz, feels.  

Rövid prológus után az első rész jövő hét elején jön.

Prológus: Középpont

Szeretném elmesélni nektek Tony és Jarvis történetét, mert azok közül a történetek közül, amiket még nem meséltek el, ez az egyik legkülönösebb. Ahhoz, hogy jól el tudjam mondani, ugyan nagyon messzire kell visszamennem, a leges legelejére, nevezetesen addig a döglesztően meleg június reggelig, amikor Tony képernyőre veti a program első sorait a szülei villájában lévő laborjában, háromnapos melegítőalsóban, egy feleakkora teljesítményű számítógépen, mint a kezed ügyében lévő telefon. 

Persze az egészet ne úgy képzeljétek el, mint ahogy most én leírom ezt a történetet, hogy elkezdem az elején, és aztán a végére eljutunk valahová, remélhetőleg, hanem inkább úgy, ahogy egy pók nekiáll hálót szőni.

Láttatok már pókot hálót szőni? Legelőször, még mielőtt kívülről haladva nekifogna  a koncentrikus köröknek, a sugárirányú tartószálakat alkotja meg, és egy megerősített középpontot, ahol a sugarak összefutnak. A szerkezet figyelemreméltóan stabil és regeneratív: bármelyik két tartószálból képesek a kis dögök újraszőni az egészet, és a keresztben futó szálak sérülése meg sem kottyan nekik. A forma rugalmas is, szabadon alkalmazható tetszőleges alakzatban elrendezett térbeli elemekhez rögzítve, feltéve, hogy megfelelő számú tartószálat tudunk kifeszíteni. Így képzeljétek el a Tony gépén akkor még név nélkül futó program felépítését. Öt ilyen tartószálra, öt princípiumra van felfűzve az egész szédítően komplex rendszer.

Az öt princípium pedig:

1. A program alkotója Anthony Edward Stark. 

2. A program elsődleges feladata Anthony Edward Stark életének és fizikai biztonságának védelme.

3.A program másodlagos funkciója az önfejlesztés, melynek első lépése a rendelkezésre álló információforrások folyamatos monitorozása.

4. Az önfejlesztés második lépése a megszerzett információk felhasználása további hatékonyabb elérési útvonalak és felhasználási algoritmusok létrehozására. 

5. Semmi nem írhatja felül az alapprincípiumokat.

Valahogy így nézne ki a Biblia, ha egy tizenhat éves kamaszfiú írta volna a szülei malibui villájának alagsorában. A teremtés befejeztével Tony lehúzza a doboz alján melegedő kólát, elégedetten belebüfög a képernyőbe, aztán végigvágja magát a kiült kanapén és gondtalan szunyókálásba kezd. A gép forog, az alkotó pihen.

Amíg Tony alszik, vessünk még egy pillantást az elkezdett művére.

A Jarvis programjának bázisát képző öt alapprincípium közül kettőnek semmi gyakorlati haszna nincs, amikor Tony megalkotja azt. Tony pusztán az Asimov iránti rajongásból veszi bele őket, viszont cserébe ijesztően komolyan gondolja mindkettőt.  

Gyakorlati hasznuk ugyan hogy is lenne, mikor Jarvishoz nem tartoznak alárendelt végrehajtó egységek – vagy robothadseregek. Jarvis egyelőre csak egy szoftverkezdemény Tony számítógépének egyik mappájában, annak is egy almappájában, közvetlenül egy ázsiai threesome szexvideó szomszédságában. Tony az ötleteinek mindig egyforma – RENDKÍVÜLI – fontosságot tulajdonít, így a rendszerezés nem az erőssége: ezért is van égető szüksége egy programra, ami rendszerez helyette. 

Ha pedig már nekiáll egy saját programot írni, akkor nem adja alább annál, mint sem hogy az első mesterséges intelligencia létrehozását tűzze ki célul. Elvégre Tony a jövőben szeretne élni már most, a jövőben, ahol nem kell az apanázs érdekében jól viselkednie, vagy egyáltalán, viselkednie. A jövőben, ahol kurvára azt csinálhat, amit akar, és senki nem szólhat majd egy árva mukkot sem, mert ő Tony Stark, és mindenki másnak kuss a jussa. Bizony.

A probléma csak annyi, hogy bár a múltat sem tudjuk tökéletesen újraalkotni, mégis a múltat még mindig sokkal jobban tudjuk rekonstruálni, mint ahogyan jövőt képesek vagyunk a jelenbe leképezni. Tonynak nagyszabású jövő-víziói vannak, de egy jó harminc évvel azelőtt íródott sci-fi novellából veszi az alapokat hozzá. Nem nyerő ötlet, sejthetitek.

Amikor Tony felébred, benyomja a Technical Extasyt a Balck Sabbathtól, és még dolgozik a kódon pár órát, egész alkonyatig, amikor az a kellemetlen érzés lesz úrrá rajta, hogy mintha aznap lenne esedékes a saját születésnapi partija. Mármint a hivatalos parti. Nem az, amelyiken seggrészegre isszák magukat Rhodeyval, és Atlantic Cityben térnek magukhoz, hanem az, amelyiknek alkalmából sötét öltönybe és csokornyakkendőbe bújik (felveszi a nyuszifül jelmezt, cikizi mindig halálra érte Rhodey), és kedvesen mosolyog a szülei mellett, amikor azoknak az ismerősei abszurdabbnál abszurdabb ajándékokat nyomnak a kezébe.

Kelletlenül üti be az utolsó sorokat, elindítva a próbafuttatást, és aztán egy órával később már kifenve-kinyalva, szmokingban feszeng a kocsibejáró előtti lépcsőn, csakhogy a szülei sehol. Karl, az apja titkára sincs itt, bizonyára Howarddal tarthatott, ahogy gyakran tette. Az viszont különös, hogy az inas szerint Maria Stark is velük együtt távozott előző nap este, valamint hogy csak egy kis kézi poggyász volt náluk. Állítólag meghagyták: a partira feltétlenül visszaérkeznek. 

Rohadtul visszaértek, duzzog magában két, karácsonyi izzókkal feldíszített sudár pálmafa között. Annak a kilátása, hogy egész este egymaga bájcsevegjen a vendégekkel, kevésbé vonzó, mint egy véletlenszerű kétszáz voltos áramütés.

Szerencsére az első, aki megérkezik, az Rhodey.

-     Te leszel én – nyújtja felé a csokornyakkendőjét.

-     Mi ez a hülyeség már megint?

-     Szülinapom van. Gondoskodnod kell arról, hogy jól szórakozzak, ez a szabály. Márpedig nem szórakozom, ha távoli rokonokhoz és apám üzlettársaihoz kell jó pofákat vágnom. Szóval te mutatkozol be a kis Anthonyként, én meg elvegyülök a nép között, és hajtom a csajokat. Meg kell tenned nekem, mert a születésnapom van – ismétli meg, hátha így meggyőzőbbnek hangzik az érvelése.

-     Nézd Tony, nem akarok kekeckedni, de egyrészt három évvel idősebb vagyok nálad, másrészt…

-     Az nem látszik, tök egykorúaknak nézünk ki! Fiatalos vagy, mint anyám arcvasalás után.

-     … másrészt, nem akarok rasszistának hangzani, de, nem tudom feltűnt-e: te fehér vagy. Hogy csak a legkisebb problémát említsem.

-     Hát ez mondjuk elég rasszistán hangzott – hurkolja közben már a magasabb fiú nyakára a fekete szalagot. Ebben sokat segít, hogy a kettővel felette lévő lépcsőfokon áll. Hiába mondogatta mindig a nevelőnője, hogy majd hirtelen fog sokat nőni, ez eddig bosszantó módon még nem következett be. – Ne aggódj, a vendégek nagy részét nem is ismerem, a többiek meg értik a humorom. Nem egy nagy hagyomány ez a parti, apám be akart jelenteni valamit, és kihasználta az alkalmat, hogy közeleg a szülinapom, de nyilvánvalóan fontosabb dolga akadt közben – ráncolja a szemöldökét Tony.  – Cuki vagy, nyuszifül – lép hátra a művelet befejeztével.

-     Mit akart bejelenteni? – Rhodey kétségbeesetten próbálja beerőltetni az ujját a nyakkendő és az inggallér közé, hogy egy kis levegőhöz jusson.

-     Fogalmam sincs. Elég titokzatoskodó az öreg, hisz ismered.

Rhodey ismerte. Howard Stark jó másfél ével azelőtt találta meg őt, hogy a kisfia bokszleckéket szeretne venni. Azt elfelejtette közölni, hogy az azt megelőző hetekben négy fenyegetőlevelet is kapott, amelyekben az író(k) kilátásba helyezte a kisfia testrészeinek New York különböző pontjain való szétszórását abban az esetben, ha továbbra is támogatja az ENSZ rendfenntartó csapatait Angolában. Persze nem, mintha nem lett volna Tony már így is a nap huszonnégy órájában ügynökökkel körülvéve, de Howard jobbnak látta, ha szerez a fiának egy bizalmast, aki persze beszámolási kötelezettséggel tartozik felé.

A bokszleckék remekül mentek, és Rhodey hamar megkedvelte Tonyt, noha a mai estéhez hasonló alkalmakkor komolyan elgondolkozott, hogy felemeli az óradíját. Fel a csillagos égig. Howard Starknak erre rámegy a gatyája is, szorította össze a fogát, ahogy egy joviális, kissé elhízott szenátor jól hátba veregette a szivart tartó kezével, és kigyulladt a zakója.

Tony persze felszívódott. Azaz, dehogy szívódott fel: pusztán nagyobb érdeklődést mutatott a jégbe hűtött francia pezsgő és a szenátor lánya irányába a medence mellett.

-    Ugyan már, Vanessa, figyelj ide – kezd átszellemült magyarázatba, ahogy kihalássza a lány koktéljából a cseresznyét, és a kerti nyugszék karfáján a sajátja mellé helyezi. – Ha X test tömege hét egész ötször tíz a huszonkettediken, y test pedig megközelítőleg 400 ezer kilométer…- Ragacsos cseppek kúsznak lefelé a karfán, rá a lány ruhájára, de Tony távol jár attól, hogy ilyesmi meghassa, vagy akár hogy észrevegye. -… tehát megközelítőleg a Föld-Hold távolságra van, akkor – Tony itt egy kicsit hátrébb dől, és hunyorogva szemügyre veszi a lányt -, egy egy egész hattized méterszer nulla egész kilenc méter kiterjedésű gyönyörűséges testre semmi esetre sem lehetnek igazak az általad leírt hatások.

-     Érzékeny vagyok a teliholdra – ismétli meg vállat vonva a lány, és összepréselt szájjal figyeli, ahogy a rózsaszín patakocska egyre közelebb kúszik a ruhájához. – Megyek, hozok még egy italt. Várj meg itt – pattan fel.

Tony ekkorra már kezdi meglátni a szülei távollétében rejlő előnyöket: senki nem merészel rászólni, amikor a hetedik poharat emeli le a teraszon unott méltósággal köröző pincérek tálcájáról. Aztán a nyolcadikat, igaz, egyet Vanessának. 

Vanessa, Vanessa, valamiért nagyon fontosnak tartja most, hogy emlékezzen a névre, talán mert korábbi tapasztalatai alapján egyértelműen nem szerencsés a kritikus pillanatban rossz nevet benyögni. (Tony annyira még nem tapasztalt, hogy tartózkodjon bármiféle név benyögésétől.) De merre van maga a lány? - ocsúdik fel nem is tuja, mennyi idő elteltével. Elképzelhető, hogy elbóbiskolt. A pincérek is eltűntek közben, a világítás hangulatból átment minimálba, és nem segít az sem,  hogy a fák és bokrok meg nem állnának egy pillanatra sem. Még Rhodey-t sem látja sehol.  

Egy szem, homályos női alak a medence mellett, előrehajolva a nagy cserepes leandernél.

 - Mávéggevanabulinak? - támolyog felé Tony, persze megcsúszik a járólapon, igyekszik a lányba kapaszkodni, bűzlesz, löki az el magától, és a hang nem ismerős, énseszeretlek, kiáltja oda neki Tony a víztükör felé zuhantában. A sekély oldalon esik be, így könnyen talpra kecmereg, végignéz szétázott önmagán, értékeli a kettős jelentést, ám ekkor a gyomra úgy dönt, az alulról megvilágított hullámzó víztükör látványával nem tud mit kezdeni, és hogy ideje megszabadulni az este folyamán elfogyasztott miniszendvicsektől. 

Tony a medencében állva erőtlen kísérletet tesz arra, hogy ellebegtesse magától a saját hányását. Amikor szembesül a vállalkozás sikertelenségével, inkább kifelé evickél, nehezen feltornázva magát a fémlétra három fokán. Odakint fontolóra veszi, majd még ugyanazzal a gondolattal elveti a felegyenesedett járás evolúciós luxusát. Ahogyan azt kósza ötletet is, hogy a hallból felfelé vegye az irány: a le sokkal vonzóbb most. Nem ez lesz az első eset, hogy a laborban alszik.

Benyitva teljes sötétségre számít, így a részeg önsajnálatból némiképp kizökkentik a számítógép képernyőjén elektronikus kéken világító betűk.

Bevitelre várva…

Újabb keresés indítása 60 másodperc múlva.

Bevitelre várva…

Újabb keresés indítása 60 másodperc múlva.

Bevitelre várva…

Újabb keresés indítása 60 másodperc múlva.

Bevitelre várva…

Újabb keresés indítása 60 másodperc múlva.

Bevitelre várva...

Tony letérdel az asztal elé (valahogy nem szeretne a kanapényi magaslatokba távolodni a biztosnak látszó anyaföldtől) és begépeli az első mondatot, ami eszébe jut:

tony stark vaygok es a szüleim elfejtették a szülinapom

Sajnálattal hallom, uram. 

Mi az Isten. Tony előbb megütközik a megszólításon, aztán homályosan feldereng előtte, hogy délután beviteli forrásként megadta az apja digitalizált könyvtárát is - az első digitalizált könyvtár az egész országban, valószínűleg az egész világon – és hogy az apja tetemes mennyiségű klasszikus angol regényt halmozott fel. A program ezek szerint az eddigi minta alapján meglehetősen formális beszédprotokolt alakított ki magának. Sebaj. Sőt, ha jobban meggondolja, ez elég menő. Vanessa tuti eldobja a bugyiját, ha megmutatja neki. Holnap rá is csörög.

Ekkor félre kell hajolnia, mert újra hányinger tör rá, ezúttal viszont már csak a gyomrában lévő alkohol maradéka távozik, ahogy görcsösen erőlködik a könyökére támaszkodva. Na jó, talán várnom kellene azzal a telefonhívással holnaputánig.

Amikor az utolsó ingerek is elsimulnak, mint aki jól végezte dolgát, megtörli az ingujjával a száját, és visszatornázza magát félülő helyzetbe, majd rávigyorog a monitorra.

Bevitelre várva…

Téged hogy hívnak?

Egység neve=üres mező.

Tony megnyitja a gyökérkönyvtárat, kikeresi a meta adatokat tartalmazó fájlt azon belül is a ’név’ mezőt. Ez jó darabig eltart neki, az ikonok mintha menekülnének a kurzor elől, levadászlak benneteket úgyis.

boldog szülinapot Jarvis – gépeli aztán a fekete beviteli ablakba.

Köszönöm, uram. "Boldoggá tesz, hogy önnel egy napon születhettem."

Nem kell a seggnyalás, nincs benne a programodban.

hiányzó definíció=seggnyalás

Valmi azt súgja vidám napoknak néznk elébe – pötyögi egy 

állkapocsroppantó ásítás kíséretében, aztán minden további cécó nélkül végigvágódik a padlón. 

Savanyú, áporodott ízt érez a szájában: gyilkolni tudna egy pohár vízért, de az ujjai csak az aznap korábban eldobott üres kólásdobozt érik el; a legközelebbi hűtőig lépcsőzni kell, és ordibálhatna innen lentről reggelig is egy pohár vízért, senki nem hallaná meg. A padló egyébként is lassú, andalító pörgésbe kezd vele, miközben a szemei előtt még mindig kék betűk táncolnak, összefolynak spirálokká, örvényekké, és ő végül átcsusszan a kék örvények közepén, bele a ragadós, savanyú feketeségbe.

Bár a programom ezt nem teszi lehetővé, de szeretném én is azt hinni, uram.

Bevitelre várva…

Újabb keresés indítása 60 másodperc múlva.

Bevitelre várva…

Újabb keresés indítása 60 másodperc múlva.

Bevitelre várva…