Beszélnünk kell Tonyról

Van az úgy, hogy a gépeden böngészve rábukkansz egy "tonystark-daddyissues" címet viselő mappára. Ez teljesen normális. 

Szabadnapomat meg mi sem tenné tökéletesebbé, mint fiktív karakterek mélypszichológiai elemzése, azt bizonyítandó, hogy az egyik szuperhős miért passzol hozzá jobban, mint a másik. 

Figyelmeztetés: rohadt hosszú lett. 

Elöljáróban annyit, hogy elsősorban a Marvel filmes univerzumot veszem figyelembe, ami néhol elég jelentősen eltér a képregényektől.

Bár nem minden esetben tartom hasznos dolognak ezt a 'dicsértek-e eleget a szüleid kiskorodban' megközelítést, ezúttal nem lehet megkerülni a szülő témát, mert Tony karakterének sarokköve az apjával, Howarddal való kapcsolata. Nézzük meg hát először, mit tudunk apuciról.

Howard Stark, self-made milliárdos

Howard a Vasember filmekben egyszer szólal meg egy videofelvételen, viszont elhangzó háttérinformációkból, plusz az első Amerika Kapitány filmből (illetve az Agent Carter című sorozat pár jelenetéből) viszonylag részletes képet kapunk róla.   

A legfontosabb, amit az Agent Carter egy részében ő maga is megfogalmaz, hogy saját magát húzta fel oda, ahová jutott. A Stark Industries alapítója: bár abban a filmes univerzum és a képregény eltér, hogy mennyire lentről indult, abban megegyeznek, hogy a birodalmat ő építette gyakorlatilag a semmiből. Milyen tulajdonságok kellenek ehhez? 

Elsősorban találékonyság. Howard brilliáns mérnök (és ezt a tehetségét a fia is örökli majd), a találékonysága azonban nem csak ebben nyilvánul meg: a társadalmi ranglétrán való feljebb kapaszkodáshoz meg kell látnia a lehetőségeket, réseket olyan helyeken is, ahol azt más nem venné észre, olyan helyekre kell beküzdenie magát, ahol gyanakodva néznek az új arcokra. Ehhez kell keménység is, célratörőnek és ravasznak kell lennie. Az intelligencia természetesen szintén nem hátrány, ahogy annak a képessége sem, hogy néha félre tudja tenni a morális gátlásait. Ezen felül világnagy ambíció, eltökéltség, és olyan belső hajtóerő, ami egy pillanatra sem hagyja nyugodni. 

Amikor először találkozunk vele az Amerika Kapitány első részében, akkor épp full-showman módban vadítja a tömeget egy kísérleti stádiumban lévő találmánnyal - persze felsül vele, és ez egy visszatérő gege lesz a Vasember filmeknek is: a technika egy ponton mindig csődöt mond. 

Aztán azt látjuk, hogy a hadsereggel együttműködve dolgozik, ami önmagában még nem lenne érdekes egy hadiipari technológiát fejlesztő cég tulajdonosa esetében a második világháború alatt, az azonban már érdekesebb, hogy milyen szinten vonódik be projektekbe, mennyire személyes kapcsolata van a vezérkarral, tisztekkel. (És ez alatt nem kifejezetten a fondüzést értem most) Feltételezhetjük, hogy nem pusztán kormányzati parancsnak tesz eleget, hanem kötelességtudat és hazafias érzelmek is vezérlik. Amellett persze, hogy akkoriban a legmodernebb fejlesztésekre, legújítóbb szellemű megoldásokra egyértelműen a hadsereg volt vevő, tehát kreatív szükségszerűség is volt. (Fizikusok, atombomba, rémlik valami?) 

Ezen felül sármőr, womanizer - másik vonása, amit majd a fiára örökít -, de ahogy Steve-nek is

kifejti, próbál nem mélyebben foglalkozni a nők lelki világával, és inkább a munkára koncentrál. Ennek ellenére egy ponton megnősül, és később születik egy fia. Talán viharos szerelemnek köszönhető, talán konvenció és kényelem, mindenesetre lesz egy családja. Alapvető személyiségjegyeket azonban ez ritkán szokott megváltoztatni, és akkor is csak ideig-óráig. Howardnak az alkotás, az építés, a munka az elsődleges.

Innen már nagyrészt csak találgatás, illetve a képregények által kijelölt nyomvonal van: Howard az apai gondoskodást úgy értelmezte, hogy egy erős birodalmat és ötletek, találmányok sokaságát kell a fiára hagynia, hogy az tovább folytathassa az általa elképzelt jövő építését. Gondoskodnia kell a fia oktatásáról, hogy meglegyenek az eszközei is folytatni ezt a munkát. Ami ezen felül van, az az anya, nevelők dolga. 

Sok ficben, metában emiatt negatívan állítják be Howardot, rossz apaként, sőt, végső soron rossz emberként. Pedig a saját fogalmai és lehetőségei szerint mindent megtett, amit egy jó apának meg kell tennie - egyszerűen csak teljesen másképp értelmezte a jó apa fogalmát, mint ahogy azt esetleg mi ma értelmezzük, vagy ahogy Tony szerette volna, ha értelmezi. 

Mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi jelenet: 

Amikor Tony hátulról beront a képbe és játszani akar a makettel, Howard azonnal ideges lesz, rászól, majd utasításba adja, hogy Maria, valaki, akárki, vigye el a gyereket onnan. Nem így képzelünk el egy szerető apát, igaz? 

Howard nem tud mit kezdeni a gyerekkel. Howardnak a gyerek egy jövőbe vetített ígéret, hogy majd lesz belőle egyszer egy értelmes felnőtt, a fia, aki folytatni tudja a munkáját. A munkát, aminek épp most teszi le az alapjait. A jövőbeni, felnőtt Tonyért dolgozik, ahhoz tud csak szólni - és meg is teszi a videón keresztül. Tony pedig ekkor meghallja a képernyő előtt ülve. (A szomorú tény viszont, hogy ez nem, vagy alig hozza helyre annak a kisgyereknek az elutasítottságát, akit az asszisztens kirángat a képből.)

Howard csak a felnőtt Tonyhoz tud szólni, és így szükségeszerűen Tony majd csak felnőve talál kapcsolatot az apjához - rettentően tragikus, hogy ekkor már mindkettőjüknek túl késő. *vágókép egy alternatív valóságból ahol együtt dolgoznak Tony Vasember páncéljának tökéletesítésén, elfojtott zokogás a nézőtérről*

Tony - Egy gyerekkor rekonstrukciója

Tony gyerekkorát könnyű elképzelnünk, hisz már adva van az apa, és adva van a felnőtt Tony. Nézzük meg, mik azok a tulajdonságok, amik meghatározzák Tony Starkot, és ezek hogy vezethetők vissza, milyen kapcsolatban állnak a gyerekkorával?

Legelsőként az intelligenciát érdemes venni, mert ez egyrészt egy alap faktor a személyiségben, másrészt intelligens gyerekből lehet hülye (na jó, átlagosan intelligens) felnőtt, de fordítva soha nem történik, azaz aki felnőttként intelligens, az gyerekként is az kellett hogy legyen. Intelligens gyerekek márpedig rohadt módon érdeklődőek és érzékenyek is. 

Tonynak intelligenciája okán az átlagnál nagyobb figyelemre lenne szüksége, olyasvalakitől, aki hozzá hasonlóan kiemelkedően intelligens - hisz kérdések százai tülekednek a felszínre minden pillanatban, megválaszolásra várva. Tonynak kétségbeesetten szüksége lenne az apjára. Az apja figyelmét azonban nem kapja meg, mert Howard különféle projektekkel, monumentálisabbnál monumentálisabb jövővíziókkal van elfoglalva (a fenti videó erre szintén remek példa). Innen valóban tankönyvekbe illően egyenes út vezet a narcisztikus személyiség kialakulásához, Tony Stark maga által is jóváhagyott diagnózisához. Ha nem kapja meg a figyelmet mástól, akkor ő maga merül el saját magában, ha másnak nem lesz a világ közepe, hát akkor a saját világának közepe lesz. 

Hozzá kell még vennünk, hogy Tony emellett persze zseni és milliárdoscsemete -  azaz viszonylag könnyen, erőfeszítés nélkül kap visszaigazolást a saját különlegességéről.  Ám alatta ott van és örökre ott marad egy mélyről jövő megfelelési vágy és örökös bizonyítási kényszer az apja felé.

Az első, de még a második film is innen indul, és valamilyen szinten ez a téma végigkíséri Tonyt, az összes történet annak a története is, hogyan kezeli, próbálja meg helyre hozni ezt a kezdeti törést.

A kiindulási pont egy stabilnak látszó, agresszív narcizmus az első film elején. "That's how Dad did it, that's how America does it.", mondja a Jerico teszt során. És ha ők így teszik, akkor neki is pont jó lesz, mert nem érdekli az egész, nem érdekli, hogy miből vannak a milliárdok, vagy hogy mi zajlik a cégben: valójában több lelkesedéssel beszél arról, hogy (vitathatóan) mind a tizenkét centerfold megvolt neki a Palyboyból, és akkor is őszintébbnek hangzik a szövege, amikor a dzsipen a csodálattól elnémult katonákkal kezd poénkodni. Rögtön felélénkül, amikor kiderül, hogy nem azért vannak csendben, mert unottak, hanem mert gyakorlatilag egy rocksztár számukra.

Mint a legtöbb nárcisztikus, Tony is exhibicionista. Nem tudja elviselni, hogy ha nem rá figyelnek, sőt, élvezi az extrém mértékű figyelmet, ha széles tömegek mérhetetlenül csodálják a puszta létezéséért is. Figyelembe véve a tényt, hogy az anyagi és egyéb forrásai is megvannak ahhoz, hogy magához vonzza ezt a figyelmet és csodálatot, nagyon rossz irányba is haladhatott volna tovább az élete (a képregényekben ebbe kapunk is bepillantást), és rettentő könnyedén válhatott volna kiélt,  az üres bálványozásban kiégett, magányos alkoholistává. Ha nem jött volna Afgatnisztán. Az afgán barlang - és a Yinsennel való találkozás - bizonyos szempontból a legjobb dolog, ami csak történhetett Tony életével. 

In a cave, with a box of scraps

Mi történt abban a barlangban? Az történt, hogy Tony kapott egy esélyt valakitől, Yinsentől, hogy építsen magának egy új szívet. Ez egy olyan központi és erős szimbóluma az egész Vasember történetnek, Tony Stark történetének, hogy nem lehet eleget hangsúlyozni.

A gyerekkorunk megtörténik velünk, öntudatlanul, mint egy baleset. Még akkor is, ha Tony Starknak születik az ember. Később, tudatosan aztán emiatt iszonytatóan nehéz helyrehozni dolgokat, amik akkor romlottak el valahogy: mert sokszor fogalma sincs az embernek, mi, miért és hogyan romlott el - ahogy Tony sem tudja minden zsenialitása ellenére sem, miért érzi a legnagyobb népünneplés, orgia, ivászat, tivornya közepette, hogy TÖBB kell, mindig több, mintha lehetetlen volna betömni ezt a tátongó lyukat. Hogy még egy katonai dzsipben ülve is lehetetlen elviselnie a csendes észrevétlenséget.

Kell egy baleset, egy találkozás, ami épp olyan öntudatlanul indul, hogy rávezesse a megoldásra. Egy csendes mosolyú idegen, aki nem milliárdos és nem playboy, mégis, olyan dolgot tud adni Tonynak, ami majd segít betölteni neki az űrt: lehetőséget, hogy egy új szívet építsen magának.

A születésekor el volt vágva annak a lehetősége, hogy self-made milliárdos legyen, és ebből a szempontból felérjen az apjához, de Afganisztán után Tony self-made szuperhős lesz, és lássuk be, ez sokkal coolabb, mint a milliárdosság. Az első ember azonban, akit Tony a Vasember páncéllal megment, az saját maga, és nekem nagyon tetszik ennek a realizmusa: nem tudsz addig máson segíteni, amíg magadon nem segítesz.

A szív csakra illusztrációja

A filmek során végigkövetjük, hogy hozza helyre magát, és a harmadik részben pedig azt látjuk, ahogyan együttműködik, segítséget kér(!) egy gyerektől, ez szinte elképzelhetetlen lett volna az első rész arcoskodó, mindenkit lekezelő milliárdosától.

Az éteri kék fénnyel világító ARC-reaktor épp a szív csakra helyét foglalja el Tony mellkasának közepén. A szív csakrra neve szanszkritül 'anahata', ami sértetlent, épet, érintetlent jelent. A szeretettel, önzetlenséggel, mások segítésével van kapcsolatban.

Természetesen nem létezik varázsütés szerű gyógyulás, és harminc fölött az ember valószínűleg már ragaszkodik a kényelmesen bejáratott nárcizmusához. Ám Tony Afganisztán után - Yinsen lökésére - egy teljesen más, pozitív, gyógyulás, éppé válás felé vezető úton indul el.

A második részben az apja üzenete az, ami megmenti, és ekkor hangzik el a kulcsmondat is: "What is and always will be my gratest cration, is you". Tony tudja, hogy Howardnak fontosak voltak a találmányai, mindennél fontosabbak, és most az apja azt mondja, hogy 'te vagy a legnagyszerűbb alkotásom, fiam'. Egy újabb lépés a törés beforrasztása felé. Tony regresszálhat kicsit a gyerekkorába, segítséget kérhet - és ezúttal kaphat - az apjától.

Az harmadik részben már a Bosszúállók történéseinek nyomdokvizén más problémák úsznak be, kevésbé az apa-fiú kapcsolat és Tony nárcizmisa a fő mozgatók, persze ezeket is görgetjük magunkkal azért.  Tony először szembesült úgy istenigazán a saját porszem voltával (Fury a második részben próbálta már ráébreszteni, nem sok sikerrel), és ezt nagyon rosszul kezeli, ahogy az várható volt. Mindenáron külsődleges védelmet akar maga köré - ahogy a kirakatba pakolt hatalmas egója nyújtott külső védelmet az első két részben, ami tulajdonképpen egy lelki páncélnak fogható fel - és most egész hadsereget állít, hogy ellensúlyozza a sérülékenységét. A film végére aztán rájön, hogy a végső soron a legbiztonságosabb a belső erőforrásaira (képességeire, tudására) támaszkodnia. Mert elvehetik a vagyonát: a házát, az autóját, elvehetik a páncéljait is, de egy dolgot sosem vehetnek el tőle: ő az, aki saját szívet alkotott magának, aki megépítette a Vasember páncélt. Ő Vasember.



Mindez nagyon szép és jó, de térjünk a lényegre: kivel és miért shipelem?

Gyakorlatilag mindenkivel. Írtam is egy ilyen ficet.

Daddy Issues Assemble!  - Frostiron

Ha valaki, akkor Loki megérti, mi az, hogy daddy issues. Ebből eredően sok közös tulajdonságuk (=komplexusuk) is van, például a bizonyítási kényszer, hogy csak a legnyilvánvalóbbat vegyük.
Lokinál persze minden épp ellenkező előjellel jelenik meg: ami Tonynál építő, az Lokinál pusztító aspektust ölt. Ez aztán rém bonyolulttá és angstossá teszi kettőjük kapcsolatát, magyarul remek fic alapanyag.

Nehéz megkerülni viszont a tényt, hogy bár nagyszerű történetek születhetnek belőle, két sérült ember (főleg Loki az, de nagyon) találkozásából az életben ritkán sül ki jó dolog.

A legtöbb ficben Tony próbálja meg kicsit fixálni Lokit, mint aki jobban kezeli a saját problémáját, de a realitás az, hogy ez valószínűleg  nem működne ebben a formában (és pszichológiai realitásoktól mindig nehezebben tudok elvonatkoztatni, mint fizikaitól). Túl egyforma a sérülésük: csúnya vége lenne, na. Két 'díva' állandóan versengene a figyelemért, egyik sem kapná meg a másiktól azt, amire a mindennél jobban vágyik. Szélvész-szerű, mindent elsöprő és füstölgő romokat maga után hagyó románcot tudok elképzelni leginkább, ennek örömére íme egy régebbi  Frostiron fic ajánló.

Senki nem ért meg úgy, mint én saját magam - Tony/Jarvis

Egyrészt írói szempontból marhára érdekel, hogy lehet egy testetlen intelligencia és egy hús-vér ember kapcsolatáról meggyőzően írni, másrészt Tony van annyira elbaszott, hogy beleszeressen a saját agyába. Majd nemsokára posztolok egy elég zavarba ejtő ficet.

Próbáltam jó alcímet találni, de csak az járt a fejemben, hogy THIS IS PERFECTION - Stony

Ha két ember között úgy pattognak a szikrák, ahogy Steve és Tony között az első találkozásukkor, akkor amellett a mániákus shipper nem megy el csak úgy szó nélkül. Essen hát szó.

Mi ez a feszültség köztük? Steve két (na jó, három) okból irritálja Tonyt kezdettől fogva. Az első az alap generációs különbség: Steve az apja korosztálya, a háborús nemzedék, akiknek meg kellett harcolni, nem úgy mint 'ezeknek a kis léhűtőknek, akik azt sem tudják, hogy...' Steve ennek megfelelően is viselkedik, Tonyval és másokkal is sokszor, még ha nem is tudatosan. Tony viszont, emlékezzünk, hatványozottan érzékeny az ilyesmire. 

Steve hozzáállása kb. az - és ez a második ok -, amit az apjától megkapott. Nem ismeri el Tony önmagában való érdemeit, Tonynak bizonygatnia kell, hogy márpedig ő zsenimilliárdosplayboyemberbarát, ám a válaszon nagyon is halljuk, hogy ezt mintha így szó szerint be lenne gyakorolva. El tudom képzelni, hogy részegen az apjával vitatkozik, és bizonygatja, hogy igenis ő is ér valamit.

A harmadik, hogy Steve személyesen, elég jól ismerte Howardot, és így ő az, aki leginkább

látja a hasonlóságot kettőjük között... nem csoda, hogy ez piszkosul felbaszhatja Tony agyát, mert mi sem hiányzik neki kevésbé, mint hogy olyasvalakire hasonlítson, akivel kapcsolatban ellentmondásosak, bonyolultak az érzései. Hisz ez azt jelentené, hogy saját magával kapcsolatban is ellentmondásosak az érzései! (Önutálat, alkoholizmus a képregényben és finoman elhintve a filmekben is, önmaga szakadatlan hajszolása a jobb, tökéletesebb felé, esetleg feltűntek ezek valakinek?)

Steve viszont ismerje akármilyen jól Howardot, legyen akármennyire is a Háborús Nemzedék mintapéldánya, mégsem Howard, és mégsem csak egy mintapéldány. Steve érzékeny és empatikus, érzelmi intelligenciája valószínűleg magasan veri Howardét (és Tonyét is).

Azáltal, hogy megtanulnak együtt dolgozni, Tony újabb lehetőséget kap a javításra, az eredeti törés helyreállítására. Megtanul csapatjátékos lenni, sőt,  alárendelődni, ha kell ('he is the boss', mondja az Ultron kora tévéreklámjában). A Steve-vel való együttműködésen keresztül azt a szív-csakrát fejleszti, amit Afganisztánban fedezett fel magának. 

No és fordítva? Miért idegesíti Steve-et Tony?

Ez a kedvenc részem. Komolyan. *léniát vesz a kezébe, a táblához lép és szenvedélyesen magyarázni kezd*

Steve-et Tonyval ellentétben sokkal egységesebb személyiségként ábrázolják a filmekben, kevésbé konfliktusos, sziklaszilárd értékrendszerrel rendelkezik, amiért nem fél kiállni, még akkor sem, amikor a szél is átfúj rajta. Alig lehet fogást találni a fickón, annyira egyben van. Vagyis hogy...

"- Gyűjtsek fémhulladékot a kis piros kocsimmal? Bucky, én nem fogok egy gyárban ülni. Emberek az életüket kockáztatják, nekem sincs jogom ennél kevesebbet tenni (...) Ez nem rólam szól.
- Aha. Mert nincs mit bizonyítanod."

Emlékeztek erre a Buckyval való párbeszédre az első Amerika Kapitány filmből? Steve személyiségéhez ez a kulcs. Szegény Steve annyira szeretné hinni, hogy ez nem róla szól. Bucky viszont, mint aki kiskölyök kora óta ismeri, azonnal átlát rajta. Steve bizonyítani akar: Steve-nek, aki mindig beteges, girnyó, majdnem hogy életképtelen volt, teljesen érthető módon sérült az egója. Nem nagyon, nincs  törés, szakadék az ő esetében, mint Tonynál, inkább csak egy folyamatos keserűség, hogy nem elég jó, lám, max. azt a munkát tudja elvégezni, amit a kis Billy a gurulós kocsijával. Steve-ben alapvetően nincs semmi nárcisztikus, és ezért nem is tudja magának bevallani, hogy neki is van egója, ő is szeretne férfias és hősies lenni. (Ez mellesleg tök természetes, de Steve annyira jó, hogy előbb halna meg, mint hogy kimondja, hogy 'büdös' neki a fémhulladék gyűjtés.) Buckyt viszont nem téveszti meg.

Még egy ember van, aki igazán látja Steve-et, és ez nem más, mint Erskine. Erskine, aki Steve Yinsenje lesz: lehetőséget ad neki. (És szerintem ez a legtöbb, amit valakinek adhatunk.) 

Steve-nek mindig az altruizmusa van előtérben, azzal azonosítja magát, az egót háttérbe szorítja és  másokat tol előtérbe. Gondolkodás nélkül hasal rá gránátokra. De Steve is ember és rendelkezik sötét oldallal, benne is ott munkál a személyes dicsőségre, elismerésre való vágy, akármilyen mélyre gyűri is azt. 

Tony ezért húzza ki azonnal, már a megjelenésével a gyufát Steve-nél. Alaptétel, hogy ha valami nagyon idegesít másokban, azzal magunkon van tennivalónk, és Steve nincs jóban az egójával, nem tudja úgy megélni, ahogy Tony teszi azt, pofátlanul, büszkén, nagy hangon. 

A kiszivárgott jelenetben Tony nyíltan kimondja: "I don't trust a guy without a dark side." Hol a sötét oldalad, Steve? Tony jóban van a sajátjával, tisztában van a saját faszságaival, és néha még szeretni is képes őket. Neki az altruista, másoknak alárendelődő oldalt kell fejlesztenie - ez, ahogy azt láttuk, az első Vasember film óta folyamatosan zajlik. Steve-nek ezzel szemben a saját sötét oldalával, az egoista árnyékaival kell tisztába jönnie. Két ellenkező oldalát kopogtatják ugyanannak a falnak - talán átsegíthetnék egymást a másik oldalra. (Tony pillantásából ítélve a lenti gifen, ő határozottan szeretné átsegíteni Steve-et valamilyen falon, hálószobaajtón vagy legalább a pólóján.)

Oh, és mielőtt elfelejtem: egy 22 oldalas Stony ficajánló.

Ugye hogy ugye?