2015. december 16., szerda

És így tettél emberré végül - Epilógus


Nem hittem, hogy valaha befejezem, de íme. Nem vagyok elégedett a történettel: egyrészt túl sokáig írtam, és ennek ellenére mégis úgy érzem, csak a felszínt karcolgatom benne. A fenti videó sokkal jobban visszaadja, amit gondolok róluk. (Talán legközelebb?)





Epilógus: Koncentrikus körök


Csupán két autó áll az épület előtti hatalmas, napsütötte parkolóban, amikor harmadikként leállítja az ezüstszürke BMW-t a bejárat mellett. Régen a villa a várostól jó negyedórányi autóútra volt: most a parkot minden oldalról épületek veszik körbe. Azért a méretének köszönhetően a helynek így is van valami mindentől távol eső jellege, amit csak fokoz a látogatók hiánya.

Tony jó tizenöt éve nem járt itt, azóta, mióta ünnepélyes megnyitó keretében, a szülei egykori villáját Állami Technikatörténeti Múzeummá avanzsáló határozott mozdulattal átvágta a piros szalagot. Tény, hogy nem a legnépszerűbb létesítmény, állapítja meg, ahogy a saját léptei visszhangjától kísérve átvág az üres előcsarnokon. A belépés ingyenes, hirdeti egy színes tábla, de ez nem segít a helyzeten.  A Szilícium-völgy legmodernebb csodáit felvonultató Stark Park előtt kígyózó sorokra gondol, meg arra, hogy ugyan ki a fene akarna Malibuban járva technikatörténetből művelődni? Elvetélt ötlet volt az egész.

Őt magát sem a technikatörténet érdekli. A bejárati csarnokon átvágva azonnal az alagsor felé veszi az irányt. A kapucnist pulcsitól és a napszemüvegtől, amik az inkognitóját voltak hivatva biztosítani, útközben megszabadul. Egyértelműen nincs rájuk szüksége, és idelent sejtelmes félhomály van, csak a kert északi részére néző földszinti ablakokon szűrődik be fény. Nagyjából, ahogy emlékszik rá.
A néma üvegvitrinek, a poros csend, a terem délutáni nyugalma azonnal elűzik az útközben érzett torokszorító bizonytalanságot. Ismerős elszántság költözik a mozdulataiba: az alkotás megmásíthatatlan parancsa.

Igen, itt van, jól emlékezett. A régi számítógépe. Amit már elfelejtett, hogy mekkora böhöm nagy dög a teljesítményéhez képest. Ha racionális szeretne lenni, egyszerűen előhúzná a zsebéből a telefonját, és azon kezdene hozzá a munkához, gyorsabban haladna. Mégis, meg van győződve róla, hogy minden ésszerű magyarázat ellenére meg kellett tenni ezt az utat, tartozott vele az ördögnek, vagy Istennek, vagy talán csak egy emléknek, igen, ide kellett jönnie, és meg kell próbálnia életet lehelni ebbe a dögbe.

Meglepően könnyen megy. Biztonság kamerák nincsenek, vagy az őr elaludt, mindenesetre senki nem zavarja meg a géppel való babrálásában. Ha mégis akadékoskodna valaki, hát nem tartana sokáig meggyőzni az illetőt, hogy hagyják békén – a saját meggyőzőképességébe vetett hite talán az egyetlen, ami soha nem ingott meg.


A kiállítóterem némaságát megtöri a feléledő kép kattogó, kerepelő hangja, ami néhány pillanat múlva egyenletes, monoton zümmögéssé szelídül. Tony lesöpri a billentyűzet és a monitor közt feszülő pókhálót, törökülésbe helyezkedik a csempepadlón, majd miután rövid keresgélés után megtalálja a mappát, azonnal átnevezi azt: J. Jr

Eszeveszetten gépelni kezd.

4 megjegyzés:

  1. wááááááááááááááááááááááááááááááá soo soo many feels. Szerintem tökéletes befejezése volt ez a sztorinak, köszönöm h olvashattam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *szégyenkezve előmászik a a tavalyi év maradványai alól* Cheers!;P

      Törlés
  2. Szia!
    Hát ide is elértem. Huhh. :D
    Először is (bár lényegében csak ismételni tudom saját magamat); nagyon jó volt az egész történet. Minden mondatát élveztem. Néhol könnyed volt, szórakoztató, máshol komolyabb és eléggé mély ahhoz, hogy fogalmat kapjunk (vagy legalább halvány sziluettet) Tony és J kapcsolatáról. Nagyszerűen áttudtad adni az egészet, tényleg. Annyi mindent feltudnék hozni, hogy egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék. A részletek (annyi részlet, ami nagyon-nagyon sokat hozzá adott a történethez, az érzelmekhez, hangulathoz), J.A.R.V.I.S. működésének szakszerűbb magyarázatai, a kapcsolatuk, a problémáik, a megoldás, ami nem is igazán lett megoldás, minden, egyszerűen minden a helyén van és visszaadja és megadja, amire az olvasónak szüksége van egy ilyen történethez.
    A legvégére tényleg csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm, hogy olvashattam!
    Xoxo.Bri.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a véleményt, jó hallani, hogy legalább valamit sikerült megragadnom kettőjükből, és érthetően visszaadni. Elég sokat szenvedtem ezzel a történettel, nem voltam túl jóban a szavakkal, amikor írtam. :/ Talán ezért is választottam Jarvist, mert az elején - és persze valamennyire később - is neki is idegenek a szavak, fogalmak. Lehet, ez azért segített.

      Még egyszer, köszönöm, hogy végig követted!

      Puszi,

      Lidércke

      Törlés