Karmazsin napok végén várok rád (III. fejezet)

Harmadik, azaz utolsó előtti rész, ahol a szereplők teljesen átveszik a hatalmat a gyanútlan író felett. Főleg Lokinak vannak néha beszólásai, amiken magam is meglepődök... De még ő sem sejti, a magát gyanútlannak álcázó író milyen befejezést forral ellenük.

  

Karmazsin napok végén várok rád

III.  rész

Thor kellemetlenül feszengett a bőrfotelben, ami a görcsös kínlódás ellen a leglehetetlenebb pillanatokban tiltakozott nyikorgó hangokkal.

- Az nyugati szárnnyal kezdődnének a munkálatok, előbb a földszinten, de persze az emeletet is rendbe kell hozni. Főként a fürdőszoba van rettenetes állapotban. Anyám lakrésze volt, de mióta meghalt, nem használjuk. Pedig a legtágasabb, legnaposabb két szoba az egész házban.

Prrrrrrrr, kommentálta a fotel alatta, mikor előrecsúszva igyekezett levegőt juttatni a párnázott bőrtámla és a hozzáizzadt háta közé. Thor egy hirtelen terpesszel vetett véget az obszcén zajnak. Biztos ami biztos, a torkát is megköszörülte még utána.

Jane jól nevelten nem vett tudomást a recsegő hangokról, sem a beszélgetőpartnere és a berendezés közötti rosszul palástolt harcról.

- Valami finom, világos színt képzelek el... de hát nem vagyok jó az ilyesmiben. Esetleg, ha nem lenne egy kis időd, segíthetnél kiválasztani...

Nyifff-nyifff. 

- Egyébként is, azt szeretném, ha te is otthon éreznéd magad a házban. - A kijelentés nehézkesen puffant, ahogy ügyetlenül odavetette. 

Jane, amikor az első meglepetés falán áthatolva eljutottak a tudatáig a férfi által implikáltak, ötletszerűen letette az addig a kezében szorongatott gines poharat a dohányzóasztalra, majd zavartan nézett körbe az üveget keresve. Pillantása és ablaktörlőszerű fejmozgása egyre nagyobb zaklatottságról árulkodott.

Thornak azonban mintha nem tűnt volna fel, önfeledten folytatta az immár a szemközti fotel lábának intézett szónoklatot. Persze csak miután a karfára markolva ismét ülő helyzetbe tornázta magát, miután félig leszánkázott a délutáni párának és az izzadságának köszönhetően csúszdává avanzsált, fotelnek beállított középkori kínzóeszközről.  A bútordarab, akármi is volt lelke mélyén, kétségtelenül identitászavarban szenvedett. 

- Arra gondoltam, persze csak miután  - Thor nagy levegőt vett, de a beszívott lég forró volt és fullasztó -, csak miután rendeződtek a dolgok apa halála után, szóval arra gondoltam...

Tudod mit - vágott közbe Jane, végre magához kaparintva az üveget, és pánikszerűen lefeszítve a hozzágyógyult üvegdugót -, mi lenne, ha akkor visszatérnénk majd rá?

Thort azonban nem lehetett letéríteni a gondolatmenetről, amelyen makacs bivalyként csörtetett tovább.

- ... tudod, sokszor elgondolkozom azon, hogy mihez kezdek majd itt egyedül. Nem érzem helyénvalónak, hogy csak egymagamnak tartsak fent egy ekkora hodályt. Már úgy értem - ütötte tovább a vasat Thor -, a ház egy családnak épült.

Egy pillanatig csak Jane görcsös nyeldeklését lehetett hallani, ahogy nagy kortyokban lehúzta a gint. Végre Thornak is feltűnt, hogy ez a beszélgetés nem egészen úgy halad, ahogy elképzelte. Pedig elképzelte, színekkel és hangsúlyokkal, talán még el is gyakorolta bizonyos részeit tegnap este a tükör előtt, amikor sehogyan sem tudta rávenni magát, hogy becsusszanjon a nyirkos ágyneműk közé. Az ablaka nyitva volt, és a szomszéd szobából annak szintén nyitott ablakán keresztül Loki neszezését hallotta, Loki mindig órákig pepecselt lefekvés előtt, könyveket pakolt át, bögre koccant az asztalon, majd papír zizegése, megint a bögre, ruhasuhogás. Körmök játékos kocogása porcelánon. Az Ének az esőben dallamára.

Csak az után tudta hát elkezdeni a tükör elé állva a főpróbát, hogy az ablaktáblát berántva elnémította az öccsét. 

A fantázia-Jane szemei azonban nem a hirtelen elfogyasztott tetemes mennyiségű gintől csillogtak... Az egész jelenet rossz volt, vette észre Thor. És mint tegnap este, amikor a csukott spatulák nem tudták kint tartani az általa keltett zajokat, Loki most is helyet követelt magának benne. Ezúttal hús-vér valójában.

- Remélem, nem zavartam meg a zavarotokat - szusszanta, ahogy láblógázva beandalgott a szalonba, és levágódott a Thor melletti  sokkal kényelmesebb plüss fotelbe.

A vastag talpú üvegpohár hangosan koccant a faasztalon. Vrrrrrrr, válaszolta neki a bőrhuzat Thor háta mögül.

Loki összekulcsolta az ujjait a másik lábán keresztbe vetett térdén, és egy félreérthetetlenül várakozó kifejezéssel az arcán nézett a párosra: rajta, szórakoztassatok!

Thorra már rég nem volt hatással ez a pofátlan provokáció, de Jane tapasztalatlan hajlékonyságával belesétált: 

- Épp fel akartam hozni Thornak az első fázis kiépítésére szóló engedélyt - húzott elő jókora paksamétát a fotel mellé támasztott táskájából, mint aki csak erre a pillanatra várt egész este. Thor nem tudta leküzdeni az érzést, hogy ez valóban így is volt.

- Időbe telik, mire mindezt átolvasom - pörgette meg az ujjai alatt a gyorsan pergő lapokat. A mozdulatban hatalmat érzett: az ő döntésétől függ ennek az egésznek a megvalósulása. Furcsa, sötét nyugalom szállt rá. Már nem feszengett ültében, sőt, kényelmesen elterpeszkedett, és fejét hátravetve nézett le a másik kettőre. - Alaposan meg kell fontolnom - mosolygott hidegen a lányra, akinek szemei erre bosszúsan összeszűkültek.

- Remélem, nem akarod aláírni - hajolt közelebb Loki Thorhoz egy bizalmas gesztussal.

- Már miért ne akarná aláírni? - pattant ki a feszültség Jane-ből.

- Már megmondtam, és igazán ki nem állhatom magam ismételni, hogy ez az egész nonszensz.

- Nonszensz?!

Loki egy lesajnáló pillantást vetett a lányra, mintha az egy alapvetően jó szándékú, de különösen ostobácska gyerek lett volna.

A következő pillanatban  Thor azon kapta magát, hogy dühös érvek és rájuk adott nagy sebességű riposztok hasítják át a szalon légterét, hogy alig győzött elhajolni az útjukból.

Szabályozni?! Hát nem épp így... 

                                                                          

                                                                         ...Ha nem teszünk semmit, akkor

Ugyan már, nem gondolod komolyan, hogy... 

                                                                         ...Csak azért mondod ez, mert

 Te meg olyan könnyedén átsiklasz afelett, hogy...

                                                                            ....Mit tudsz te az egész

- Egy csökönyös idióta vagy!

Jane felkapta, felkapta volna a táskáját, ha annak pántja nem akad bele az asztal lábába, így az egész szervizt leborítva onnan kristálypoharastul-üvegestül-ezüsttálcástul. Egy utolsó, bűntudatos pillantás vetett a felfordulásra, majd visszaemlékezve, hogy éppen egy elviharzás közepén volt, otthagyta a két férfit.

- Ezt te fogod feltakarítani. A személyzet vacsora után már nem dolgozik - kommentálta Thor egykedvűen a finálét.

-  Hisz ez nagyszerű. Holnap reggelig pont senkit nem zavar itt ez a halom törött üveg - vágott egy tökéletesen kivitelezett hurráoptimista arcot a bátyjához Loki.

- Nem gondolod, hogy végre ideje lenne, ha tiszteletedet tennéd apánál? - torolt Thor azonnal.

- Legyünk őszinték: inkább tiszteletlenségemet.

- Az ápolónő szerint ma valamivel jobban van. Bár amikor reggel bent jártam nála, még aludt.

- Ha az irodalmi ízlés bármiféle összefüggésben van az egészségügyi szakértelemmel, én nem igazán bíznék az ápolónő szavában.

- Valamivel szórakoztatnia kell magát - vont vállat Thor. - Nem lehet különösebben érdekfeszítő egész nap egy haldokló  beteg mellett ücsörögni.

- Nem, gondolom nem - hagyta rá Loki szórakozottan.

Thor nem kommentálta a tényt, hogy ahhoz, hogy Loki közelebbi ismeretségbe kerüljön az ápolónő irodalmi ízlésével, korábban valamikor már járnia kellett Odin szobájában.

A szoba levegője most is állott volt, és a fertőtlenítőszag hosszú ideje lesben álló ragadozóként csapott  le rájuk,  amikor benyitottak. A berendezés, az ágynemű, és az ápolónő öltözetének egyenfehér színét csak a nő könyve törte meg, ami ott hevert az éjjeliszekrényen, színes borítójával magához vonzva a tekintetüket. Neonpink-vérnarancs naplemente előtt összehajoló szerelmespár-árnyekot ábrázolt.  A szeretet erejével, ömlengték a kép alatt a cikornyás betűk.

Az éjjeliszekrény mellett ugyanezzel a magától értetődő büszkeséggel  ingatag könyvkupac magasodott , ahol a gerinceken az Édes őrangyalom; Örökre ajkaidhoz láncolva címeket lehetett kibetűzni.

Loki sokatmondóan pillantott a bátyjára. Thor tekintetét a betegágyra szegezte, és ez segített neki abban, hogy férfiasan küzdelem után meghátrálásra kényszerítsen egy oda nem illő vigyort, ami az öccse cinkos kacsintásától bátorítva épp felkúszni készült az arcára.

Az ápolónő ennek ellenére megsejthetett valamit, mert úgy nézett fel a párosukra, mintha  nyitva hagyott ablakon véletlen beröppent döglegyek lettek volna.

- Az öcsém, Loki - vetette oda Thor foghegyről, és igyekezett megrovóan nézni a mondott öcsre.

-- Tudom - biccentett nekik a nő, aztán megint teljes figyelmét a kezében tartott füzetkének szentelte. A kistányér méretűre tágult szemek és a kezében morzsolgatott zsebkendő jelezték, hogy a (minden bizonnyal) hányattatott sorsú szerelmesek története a tetőponthoz érkezett. A nőt mintha hozzáhegesztették volna a székhez.

Thor kínosan toporgott egy darabig, gondolván, inkább hatszemközt bonyolítanák le ezt a beszélgetést, ám ekkor az addig múmiaként fekvő alak megmozdult az ágyon.

- Loki - szólalt meg reszelős hangon. Az öregember szemei még mindig csukva voltak, és ha Thor nem hallotta volna teljesen tisztán az imént, akkor a békés arc láttán azt gondolta volna, az apja még mindig mély álomban volt.

Oldalra pillantott, hogy közelebb intse az öccsét, de a változás, amin Lokin figyelt meg alig pár másodperc leforgása alatt, megdermesztette a mozdulatát a levegőben.

Loki izgágasága eltűnt, a mindig mozgásban lévő végtagok és arcizmok mintha csatasorba vágták volna magukat egy kínosan egyenes, tökéletes irányítás alatt álló pózban és merev arcvonásokban. Amikor megszólalt, nem is annyira beszélt, mint inkább rebegett, alig nyitva csak ki az ajkait.

- Odin.

- Nem szólítasz apádnak?

- Nem vagy az apám.

- Loki... - lépett volna közbe Thor, de Odin  erőtlenül felemelte a kezét a hófehér takaróról. - Hagyd.

- Nem mondtad meg neki, igaz?! - fintorodott el keserűen Loki. - Miért nem mondtad el neki?

Ekkor Odin végre kinyitotta a szemét. Meglepő frissesség áradt a pillantásából, mintha a halál közelsége tisztára mosta volna a tekintetét.

- Egy kis vizet - nyögte. Az ápolónő erre már azonnal ugrott. A beteg háta mögé nyúlt, és a karját mögé csúsztatta, majd a párnával együtt óvatosan ülő helyzetbe emelte. Másik kezével a vizespohárért nyúlt, és pillantását végig az öregember arcán tartva emelte poharat annak szájához. Egy darabig csak Odin nehéz lélegzését lehetett hallani. Erőt gyűjtött.

Aztán lassan előre hajtotta a fejét, olyan darabossággal, mintha nem organikus szerv, hanem egy távirányítással mozgatható alkatrész lenne,

-

 - Országokat hagytam el gyorsabban - súgta oda Loki Thornak, és diszkréten az órájára pillantott. Persze azért nem annyira diszkréten, hogy ne vegye észre minden jelenlévő. Mégis, a szemtelenség ezúttal erőltetettnek tűnt, máznak, amivel a feszültségét igyekezett befedni.

Végül három fáradságos munkával leküzdött korty után Odin ismét a fiai felé fordult.

- Hol van a lány? 

- Haza kellett mennie- füllentett Thor. 

- Oh.

Odin egy pillanatra megint lehunyta a szemét.

- Nem mondhatni, hogy széles repertoárral rendelkezik az érzelmei kifejezésére - kommentálta Loki kajánul.

- Hallak ám. Még nem végeztem veled. De előbb azt szeretném megtudni, hogy lehet, hogy a bátyád még mindig nem kérte meg annak a lánynak a kezét.

A hosszú beszéd kimeríthette az öregembert, mert a mellkasa most gyorsabban süllyedt-és emelkedett, mintha komoly távot futott volna le. 

- Én nem... Miből gondolod, hogy meg kellene kérnem? Miből gondolod, hogy egyáltalán hozzám jönne?! - csattant fel Thor, visszaemlékezve az este folyamán korábban lezajlott, válogatott gyötrelmekkel teli beszélgetésre.

- Hisz csak azért jött ide.

- A holtág és a lótuszok miatt jött ide.

- Humbug. Férjet akart fogni magának. A folyószabályozás körüli vita üres locsogás, azt a lányt egy percig nem érdekelték a kék lótuszok.

- Fekete - javította automatikusan Loki, majd amikor a másik kettő haragosan meredt rá, bocsánatkérően felemelte maga előtt a kezeit.

- Hagyjuk most ezt, apám.

- Beszéljünk inkább az üzletről? - Odin arcán  az állkapocscsont szigorú éllel rajzolódott ki a ráncos pergamenbőr mögött. - Higgins arról tájékoztatott, hogy az eladások soha nem látott mélypontra zuhantak vissza.

- Mikor járt itt Higgins? - bukott ki a meglepett kérdés Thorból. 

- Nem ez a lényeg. Igaz ez?

- Az enyhe recesszió érezteti a hatását - hárította Thor. - Semmi, ami aggodalomra adna okot. 

- Recesszió - fújt gúnyosan Odin. 

Loki közelebb lépett:  kezdett érdekes irányt venni ez a beszélgetés. 

- Mikor alapítottam a céget?

- Fontos ez?

- Mikor alapítottam a céget? - ismételte türelmesen az öregember, mintha leckét tanítana egy kisgyereknek. Tulajdonképpen így is volt.

- Harminckettőben - adta meg magát Thor.

- Így van - jutalmazta alig észrevehető bólintással Odin. - A nagy gazdasági világválság közepén. Gondolod, hogy nem tudok mindent holmi recessziókról?

- Én csak azt próbáltam...

-     - Persze Lokinak mindig több esze volt az üzlethez – motyogta maga elé Odin. Egyszerre ködös lett a tekintete, és Thor nem volt biztos benne, hogy a szavakat még mindig neki szánták. – Hát nem különös? Egy annyira vágyott örökös után végül a mocsárban talált lelenc az, akinek vág az esze. Persze ha előre tudom, mennyire irányíthatatlan, önfejű kölök lesz, biz'isten otthagytam volna - Odin hangja mind jobban elhalkult, de benne legalább megvan a szikra, igen, ő el tudná irányítani a céget, kétségtelenül, ha nem lenne egy utolsó link senkiházi, az utóbbi szavakat Thor inkább csak leolvasta a szájáról, mint hallotta. 

Loki már rég nem figyelt az apjára. Thor arcát nézte aggódva. Kéjes önkínzással igyekezett elkapni a pillanatot, amikor végül ő is idegenné lesz. 

Thornak időbe telt, míg összerakta apja szavainak jelentését. Úgy érezte, minden lelassul, a félmondatok, mondatok sűrű levegőn át haladnak felé, úsznak a tudatába, és ő most mintha Loki korábbi gúnyos szavait váltaná valóra, lassított felvételként fordult felé, a tekintete hosszadalmasan haladt végig az ezüstszürke ing gyűrött ráncain, a hanyag gomboláson, amit Loki félúton megunhatott öltözködéskor, a verejtéktől fényes sávon a nyaka hajlatában, a feszült állkapcsokon, hogy aztán megállapodjon Loki arcán. 

- Mocsárban talált lelenc? 

Loki Thor szemeit látva visszaemlékezett egy télre, arra a télre, amikor először látott havat. Nem odafent északon, Milwaukeeban történt, hanem itthon, a birtokon, még gyerekkorában. A fehér takaró mindent puhává varázsolt, és a ház mögötti nyílt mező hívogatóan ragyogott a reggeli fényben. Thor izgatottan előre szaladt, ő pedig szaladt utána, ahogy mindig, de most nem tudta utolérni, a távolság egyre nőtt köztük, és a növekvő távolsággal egyre jobban érezte a lábain felfelé kúszó hideget. Előbb csak lelassított, majd megállt, és akkor látta, hogy mennyire messze van mindentől, egyedül a hómező közepén. 

- Sosem éreztem megfelelőnek a pillanatot.

- Ó, fogd be, Loki - tartotta ki maga előtt a kezét Thor. - Most az egyszer fogd be. 

Nem adva lehetőséget arra, hogy ellenszegüljön a kérésének, Thor már ott sem volt, mire Loki kinyithatta volna a száját. 

Jobb híján ismét a betegágy felé fordult. Hirtelen ötlettől vezérelve Odin fölé hajolt.  

- Ha tudnád, hogy gyűlöllek - súgta neki, csókot lehelve a homlokára. Odin nyugodt, lassú lélegzetvételeit ez nem zavarta meg: békésen aludt már. Loki csak most vette észre, hogy az ápolónő leeresztette a könyvet a kezéből, és szájtátva meredt az előtte lejátszódott jelenetre. 

- A legjobb családban is előfordulnak súrlódások - ajánlotta neki mellényzsebből előkapott magyarázatként. 

Az ajtót aztán olyan határozottsággal húzta be maga után, mintha örökre akarná lezárni a szobát. A Szeretet erejével  odabent pofával előre, nagy csattanással zuhant le az éjjeliszekrényről.  

*

Azt gondolta, itt majd választ kap a kérdéseire? Ahhoz előbb kérdéseket kellene feltennie. De minden kérdés Lokié volt. Ő legfeljebb azokról kérdezhette volna. Mondd, mikor...? És hogyan? Mondd, milyen volt...? Mondd, miért...? Miből sejtetted, mit éreztél, gondoltál? Mitől féltél?

Őrjítő lehet. Hogy nem tudod, honnan jössz. Hogy nem tudod, ki vagy. Thor a sötét víztükröt nézte, és elképzelte a csecsemő Lokit, ahogy a partra lebeg egy lótuszlevélen, mint valami bibliai Mózes, a mocsár gyermeke, és egy anyagból vannak, talán nincsenek is szülei, futott át a szürreális gondolat az agyán, Loki talán egy lótuszvirágból született egy éjszaka, a semmiből.

Identitás nélkül, mint egy felcímkézetlen üveg. Thor most megértette Odin bűnét, és Loki haragját is. Megértette, hogy a sehová nem tartozásban talált ismét otthonra, amikor a nevük, a nevelésük lehámlott róla. 

Ahogy végigdőlt a fövenyen, lehunyta a szemét a mocsár esti neszeit - varangyok sokszólamú kórusát, fészkükre szálló madarak zizegését, felhőként vonuló szúnyograjok zsongását - hallgatva, próbálva megérteni, de egyre homályosabbá vált minden. 

Egyedül Lokit látta: Loki távolodott tőle, sodródott, egyre messzebbre, és Thoron különös szomorúság vett erőt. Mintha máris meghalt volna valaki, vagy mindig is halott lett volna, és csak most döbbent rá, hogy a kedves alak mozdulatlansága nem a nyugalom kifejezése.

- Loki - súgta bele a leszálló éjbe próbaképpen, ősi, mágikus gondolkodástól vezérelve. A hangok fonalán talán visszaránthatja még ezt az eltávolodó, túlpart felé sodródó alakot. - Loki.

Puha léptek közeledtek. A névmágia működött. Egy test huppanása mellette, és a hang, ami váratlanul közelről felelt neki.

- Ha el akartál rejtőzni, ez nem a legjobb hely.

- Egyedül akartam lenni. Gondolkoznom kell.

- Nincs min gondolkozni, Thor. El kell fogadni az igazságot, aztán továbblépni. Én is ezt tettem.

- Valóban? Ennek némiképp ellentmond a tény, hogy visszajöttél. Hogy itt vagy.

- Nem kezdjük ezt a 'miért jöttél vissza' témát megint, ugye?

Loki az oldalára fordult, és Thor rögtön magán érezte a tekintetét, lehunyt szemmel is szinte látta a  sötétben villanó bogárzöld szempárt.

- Idegennek érezlek - a torka száraz volt, és a szavak fájón kaparták végig.

- Nem vagyok inkább idegen, mint bármikor ezelőtt. Ne légy buta.

Buta. A szóválasztás volt az, ez a semmiképpen sem hízelgő, de elnéző, már-már kedveskedő szó, buta, és nem a szokásos ostoba; idióta; barom ami azt súgta Thornak, egyenesen a lelkéhez szólva, hogy talán nincs minden veszve.

Thor is az oldalára fordult, Loki felé. Loki megöregedett számára. Nem abban a hat évben, amíg távol volt, hanem ebben a pár órában, mióta megtudta, hogy hat évet élt azzal a súllyal, ami őt már most csontroppantó erővel nyomja a földhöz. Hisz már csak azért sem lehetett az öccse többé, mert vénebbek voltak a szemei. A két ránc a homlokán, két mély árnyék a holdfényben, két holtág, aminek a túlpartján nincs semmi. .

-           Mit láttál?

-          Mire gondolsz?

-          Mesélj nekem az utazásaidról. Mesélj nekem Európáról.

Hát Loki mesélt neki, és Thor hallgatta, mert arra gondolt, hogy többet megtudhat így róla, mintha a mellkasának szegezné az összes kínzó kérdését. Megengedem, hogy csak annyira gyere közel, amennyire szeretnél, mondta a hallgatása. 

Loki mesélt az olasz tájról, és mesél a fjordokról, mesélt New Yorkról is, és Loki meséje olyan volt Thor számára, mintha a saját szemeivel látta volna a porba fulladó utcákat, az égbe törő épületeket, széles ölű tengeröblöket és gyors vizű hegyi patakokat az Alpokban, valahol a svájci határ közelében, egy este, amikor a fáradtság váratlanul terítette le, és nem volt ereje továbbmenni.

Thor mindezeket élénken látta maga előtt, mert Loki szemei nem idegen szemek voltak, jött rá ebben a pillanatban. Jane kívülről jött, és kívülről beavatkozva próbálta helyretenni a dolgokat, de valójában nem érti, mi ez a rend. 

Rend. Nem is rend volt. A dolgok természete, úgy, ahogy a világ kezdetétől rendelve volt, ahogyan megálmodták, azon az első napon, reszkető hőségből és iszapos vízből.  Rajta kívül csak Loki értette ezt, mert része volt ő is.

Loki mesélt kikötőkről, ahol hajójegyért vállalt munkát, és Thor a saját vállán érezte a durva daróczsákok súlyát, és a bűzt, ami a hajótest és a móló közötti keskeny résből tört fel, az állott tengervíz szagát, amiben bomló halak, döglött patkányok együtt rothadtak a kikötő mindennapi szemetével.  Mesélt szappanos víz mosta hajnali utcákról Párizsban, a macskaköveken rózsaujjal végigsimító első napsugarakon, és mesélt áthatolhatatlan, a hőségben egyetlen hatalmas leviatánként sóhajtozó tömegről egy olasz város főterén, a helyi szent ünnepének napján.

- Te is láthatod őket - tette hozzá, amikor a végére ért.

- Nem lehet, Loki.

- Mit gondolsz, miért jöttem vissza? Hogy magammal vigyelek.

- Mondtam, hogy nem lehet - felelte ingerülten Thor.

- Miért? A cég? Jane? Te is tudod, hogy ezek csak kifogások, soha, egy percig sem...

- Én nem vagyok olyan, mint te - vágott közbe pánikszerűen Thor.

- Gratulálok. Nehezen, de csak rájöttél. Mi árulta el, az, hogy akár fotónegatívod is lehetnék, vagy az Odin által elejtett "mocsári lelenc" volt árulkodó jel?

- Most nem a vérrokonságról beszélek. Én... Én nem tudom, mit csináljak, ha nincs előttem az út. Ha nincsenek meghatározva a dolgok. Nem tudok mit kezdeni vele.

Loki a vállára tette a kezét, olyan puhán, hogy Thor először azt hitte, egy kisebb gally hullott le a fölöttük susogó ciprusról. 

- De én tudom, mihez kezdjünk vele.

Thor lerázta magáról a kezet, és felült.

A szuroksötét most egészen elfedte Loki alakját, és a körülöttük felhangzó zajok emberi hangokat utánoztak, megtört, összekuszált hangokat. Ahogy a vastag felhőtakaró a feltámadó széllel odébb vonult, és elvékonyodó, cakkos szélein megint átsejlett a hold, foltokban megvilágította a holtágat, ahol az apadó víz alól mindinkább előbukkant a folyófenék. Vagy tízlépésnyire a parttól elhullott, eddig a hullámsírban pihenő hatalmas aligátor csontváza fehérlett: a bordák még ép ketrecében fekete lótuszvirág nyílt.

Thort kirázta a hideg.