2013. augusztus 8., csütörtök

Fragmentary (Tizenhetedik fejezet)


Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott ezen a nem túl zökkenőmentes úton. Nagyon sokat jelentett, hogy itt voltatok/vagytok. :) 




Tizenhetedik fejezet: 221b

T+1100 nap

A lépteid a felfelé vezető lépcsősoron. Valami nehezet cipelsz: bőrönd? Sporttáska? (Valószínűbb.)

Itthon vagy, végre.

Ahogyan fekszem a kanapén, behunyt szemmel, rád koncentrálva – még három lépcsőfok -, lassan elengedem a terheket; a félelmeket; a keserűséget. Noha, állapítom meg szomorúan, van, ami túl mélyre ásta magát és kitörölhetetlen nyomot hagyott rajtam. A közvetlen folytatás lehetősége mindig is csak gyermeteg remény volt: a szakadás teljesen új utat nyit meg előttünk.

Szeretnék elindulni rajta veled.

Belépsz a szobába és leereszted a táskád a padlóra. Körbenézel.

Itthon vagyunk.

A fotelek a helyükön. A koponya ideiglenesen az íróasztalon. Dobozok a szoba közepén. Sokkal több, ezúttal: szerettem volna rendbe tenni, mire megérkezel. (Még neki sem vágtunk, már elbuktam. Légy velem nagyon türelmes, kérlek.)

Még sincsenek már kétségeim. Nem aggódom: lesz időnk mindent elrendezni. Visszarendezni. A dolgok visszatalálnak a helyükre, ahogy a mindennapok magukkal sodorják őket. Minket. Ismét össze kell csiszolódnunk.

Hosszú volt, lehetetlenül hosszú. Ne haragudj: sosem gondoltam, hogy három évig fog tartani. Hogy el kell, hogy veszítselek. Kétszer. Megtettem volna, ha tudom? Ha előre tudom, amikor lelépek a tetőről? Azt hiszem, nem. A tudatlanság néha áldás. (Senki nem tanulta meg ezt jobban, fájdalmasabban, mint én.)

Állsz az ajtóban, miután letetted a táskád. Rám nézel félszegen: a bizonytalanságodon is átsugárzik az öröm a régi-új felett.

-          Nagyon kellemes lakás. Csak ezt a sok szemetet kellene eltüntetni. – Mosolyogsz.

John. Újra kell számolnom az ősz hajszálaid. Újra kell huzaloznom a testem, hogy helyet adjon a tiédnek; hogy a térnek csak azt a felét töltse ki, amit a tiéd üresen hagy. (Újra kell tanulnom a nevetésed.)

Sosem felejtettem el, de a valóság eleven tapasztalata megfakult. Egy lenyomatot őriztem három évig. Egy lenyomatból kell újrateremtenünk magunkat. Menni fog. Ahogy egy beteg a hosszú lábadozás után ismét járni tanul: lassan majd csak kilábalok a halálból rád támaszkodva.

Még mindig mosolyogsz, mikor mellém lépsz.  

-          Hiányoztál – bukik ki belőlem megállíthatatlanul.

-          Te is nekem – mondod, miközben leereszkedsz a kanapé szélére. Én felülök. Nézzük egymást. Meg fogsz csókolni, realizálom hirtelen. Megingás: fel vagyok készülve erre?

Istenem, igen. Három évig készültem. Egy hernyó a gubójában. Tetszhalott.

Csókolj meg végre, John. Élni akarok.

Közelebb hajolsz; a jobb kezed a tarkómra csúsztatod. Biztosan a helyén tartod a nyakam. Azt gondolod, elhajolnék? Talán igen. Reflexek. Nehéz őket kijátszani. Vajon az évek alatt betonkeményen rögzült testi beidegződések, vagy a zsigeri vágy az erősebb? (A halál véglegessége vagy az életösztön? Túl sok megválaszolhatatlan kérdés.)  

Csók: kultúrától függően változó jelentéssel bíró gesztus. A lehetőségek zavarba ejtő bősége az értelmezésre: Üdvözlés. Tisztelet. Barátság. Szeretet. Szerelem. Helyzettől függően: elköteleződés, egyezség, valaminek a megszentelése.

Azonban nincs szükségem értelmezésre. Nincs szükségem arra, hogy számba vegyem, mérlegeljem a lehetőségeket: ez a csók - az első, az egyetlen -, egyedi jelentést hoz létre az agyamban, módosítva a neuronpályákat, kitörölve minden eddigi elméleti információt.

Csók: te.

Csak te. Mindig te. Örökre beégetve.

A tekintetedben az óvatos engedélykérés felesleges. Igen, John. Enyhén oldalra hajtom a fejem: megérted.

Csókolózunk.

Az íz összetett, ugyanakkor ismerősen egyszerű. A nyelved a számban furcsa, idegen, mégis régről őrzött érzés. Visszaemlékszem valamire, amit sosem ismertem: hogyan lehetséges ez? Megmagyarázhatatlan hatással vagy rám. Az ujjaid a hajamban. A mellkasod az enyémnek nyomódva. Az létezésed ritmusa a sejtjeimben. Pulzál. Szétfeszít.  

Amikor végigdőlünk a kanapén, összerezzenek.  (Reflexek. Bosszantó.)

-          Te valaha is…
-          Nem.
-          De most…
-          Igen.

Igen John, szeretném, veled, csak veled. Nem érdekelnek a csókok. Nem érdekel a szex. A csók veled és a szex veled érdekel. Minden más céltalan, tét nélküli kísérletezés lenne. Csak veled van súlya. Tudnod kellene. Tudhatnád. (Mondanom kellett volna? Hisz olyan nyilvánvaló.)

-          Tudod, van időnk, nem kell…
-          Az ég szerelmére, John, három évet vártam.

 (Harminchat évet vártam.)

Leveszed rólam az inget. Lecsúsztatom a válladról az tiédet. A vállad illata: otthon és rend. A Naprendszer újraalkotja önmagát. Körülötted.

Az ujjhegyeimmel fedezem fel a sebhelyet, a mohó vörös szájra emlékeztető forradást a válladon. Meglepően sima a tapintása. Rányomom az ajkaim a hegre. Így kaptalak: sérülten. Reményvesztetten. Tökéletesen.

(Vajon te is látod az én sérüléseim? Nem csak a ruháimat kell lehámoznod, hogy megpillantsd őket. Mégis: szeretném, ha látnál.)

Lerúgom magamról a nadrágot. Meztelenség. Tétovaság – a részemről. Elnézően irányítgató figyelem – a tiedről.
A tenyeremben lüktetsz, felnyögsz, moccansz, a csípőd felemelkedik: megtalál minket a ritmus. Az ujjaid körülöttem.

Izmok feszülnek meg és ernyednek el, neuronok között utazik a szikra, töltések vándorolnak és neurotranszmitterek robbannak ki színes mintákat festve az agyamban. Túl sok történés, túl sok, hogy nyomon kövessem. Távolodom tőled: egyre gyorsabban sodor magával az érzés. (Kezdődő pánik keserű előjele a torkomban.)

-          John – nyögöm.
-          Baj van?
-          Én…
-          Minden rendben, Sherlock. – Hátrasimítod a hajam, és lassítasz a tempón. 

Belekapaszkodom a válladba.

Élni élni élni, a szervezetem egyetlen, végtelenül leegyszerűsített üzenet, a sejtjeim legalapvetőbb funkciójára redukálódom.

Élni.

 John.

Összehúzódó formák a szemem előtt, összerándulok, egyszer, kétszer, a karjaid megfeszülnek, a nedvesség a mellkasomon, egymás karjaiban remegünk. Széthullott minden, a testünket és a világot alkotó anyag egy távoli, valószínűtlen űrben lebeg, aminek a létezéséről nem tudtam eddig. 

Lassan tesz le minket az érzés. Gyengéd aláereszkedés, szeretnék belekapaszkodni, vigyen még magával, repüljünk magasan, még magasabban. Tudom, hogy el kell búcsúzni tőle: nélkülünk repül tovább. Finom huppanással megérkezünk a kanapéra, a nappaliba, a Baker Street 221b-be, Londonba. A közös életünkbe.

-          Ijesztő vagy néha, ugye tudod?  - Mosolyogsz.
-          Hmmm – nyögöm válaszként.
-          Ijesztően átszellemült.
-          Hmmm.

Átnyúlsz a vállam felett. Papír zsebkendő (durva; kellemetlen). Felmordulok (nevetsz). Az ajkaid a nyakamon. Megpihennek. Nedvesen nyílnak szét, ahogy belesuttogsz:
-          Csinálok egy teát – szólsz, majd elhúzódsz.

Ne menj el, akarom mondani.

Késő. Felállsz, és elindulsz a konyha felé. Követem a neszeket. Újratanulás. Aktualizálás.

A neszezésed a konyhában: mesterien megkomponált dallam. Felzubog a vízforraló. Csészék landolnak a műanyag tálcán buta, banális koccanással. Kanalak. Cukortartó, félig tele. Finom csusszanás. (A kezeid gyengédsége: gyűlölöm a tárgyakat, amelyeket helyettem érintesz.)

Még egy perc (ötvenkét másodperc, pontosan), és megjelensz az ajtóban. Leteszed majd a tálcát a kis asztalra a fotel mellett, és felém nyújtod a csészém, mielőtt leereszkedsz mellém a kanapéra. Együtt leszünk.

 Mégis: a tested átmeneti hiánya az oldalamon fájdalmas, mint a feltámadás.





33 megjegyzés:

  1. Utálom magam, hogy nem szoktam kommentelni, de lehetetlenség - maximum a te tehetségeddel lehetnék képes - kifejezni azt, amit érzek. Miután téged olvaslak, valahogy felborul bennem minden, és egy hozzászólás megfogalmazása hirtelen a legnehezebb dolognak tűnik a világon. >.< Annál többre tartalak, mintsem eléd vessek egy "jó volt"-ot, akár a kutyák elé a csontot, de annál még inkább, hogy szó nélkül hagyjam. Te egy gyönyörű zseni vagy, és legalább olyan fantasztikus író, mint Mr. Holmes konzultáns detektív. Nézd el nekem, de olyan hatással lehetsz rám, mint John Sherlockra, " a szervezetem egyetlen, végtelenül leegyszerűsített üzenet, a sejtjeim legalapvetőbb funkciójára redukálódom": még, még, még! :D Aw, persze ennek a történetnek vége... de várom a többit. :) Kivétel nélkül imádom az írásaid, biztos vagyok benne, hogy az "A vég az, ahonnan elindulunk"-ban sem fogok csalódni. (Ha szerertnéd, megemberelem magam és ezentúl elárasztalak majd a borzasztó megjegyzéseimmel. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajj, bocsi az elgépelésért, telóról vagyok. :/

      Törlés
    2. Szeretném, persze hogy szeretném,mikor volt ez kérdéses??? :)))(Nyugodtan dobálhatsz csontot is, az író nem egy válogatós állatfajta, ha visszajelzésről van szó.) :P Csak hogy aztán vitatkozhassak, mert egyáltalán nem vagyok zseniális, rengeteg inspirációm volt, meg több ezer oldalnyi fic, + a Doyle sztorik amit olvastam, mielőtt leírtam volna az első sort... szóval max. ügyesen lavírozok az olvasó elvárásai, Sherlock gondolatai, a hatások, és a saját gondolatvilágom mezsgyéjén. Ettől függetlenül rettentően jó esnek a szavaid, és küldök egy nagy, virtuális ölelést Neked! <3

      Törlés
  2. Mikor megláttam, hogy van friss, azt mondtam: Nem, én nem akarom az utolsó fejezetet! És mégis elolvastam, mert tudni akartam, mi lesz. Csodálatos volt. Megkoronáztad a művedet, amihez hasonlóval még nem találkoztam. A közepe táján majdnem elsírtam magam, és még most is könnyezem. Annyira gyönyörű, és hiteles, és művészien felépített, hogy többet nem is tudok mondani, mint, hogy köszönöm, amiért megosztottad velünk! El fogom olvasni még párszor, talán le is mentem a gépemre.
    Még egyszer köszönöm, gratulálok, és további sok sikert kívánok!:):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajj,ne csináld, most én is elérzékenyülök, mert nem akarom én sem, hogy vége legyen (bár egy lusta és viszonylag normális részem azért igen XD).
      Nagyon-nagyon köszönöm Neked, az eddigieket is, minden fejezetnél! <3

      Törlés
  3. Nem! Nem fogok sírni, nem! Összeszedem a gondolataimat, ami igen nehéz feladat most. Nagyon szép befejezés volt kellett pár másodpercet szánnom a végén arra a jól ismert merengésre. Tényleg igazán szép volt. Elejétől a végéig minden betűjét imádtam! Még ha néha össze is törte a szívem, akkor is kijelenthetem, hogy ez volt eddig a legjobb sorozat, amit olvastam. Mikor olvastam a fejezeteket, mintha egy örökkévalóságig tartott volna és most mégis vége. Úgy gondolom még egy párszor végig fogom olvasni az egészet. (Itt pár perc újabb merengés). Egy szóval, nem, nem is lehet egy szóval minek próbálkozom. Hazudnék, ha azt mondanám nem sajnálom, hogy vége, de kíváncsian várom a viktoriánus AU-t. Leginkább azért, mert (javíts ki ha tévedek) tudtommal ez lesz az első POV John amit olvashatunk tőled. Párszor már eszembe jutott, hogy szívesen olvasnék tőled egy POV John-t, de bevallom kicsit félek, hogy összetöri majd párszor a szívem mint a Fragmentary, de ha olyan csodás lesz mint az akkor örömmel vállalom az olvasását. Nagyon köszönöm egy élmény volt és le a kalappal!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudod, milyen boldoggá tesz, hogy a vége is tetszett, mert ha jól emlékszem, szinte a kezdetektől megörvendeztettél a véleményeiddel, és ezt köszönöm! <3
      Tényleg remélem, hogy a következő történetem is szeretni fogod (fogjátok), bár előre szólok, más jellegű, mint a Fragmentary. Nekem érdekes volt, hogy részben párhuzamosan írtam a kettőt, néha felüdülés volt egyik a másik után. (Most viszont még annyira Sherlockra jár az agyam, így szerintem kell 1-2 nap, hogy át tudjak teljesen szellemülni a naiv, érzelmes POV Johnhoz. XDÉs nem, valóban nem írtam még vele. :)
      Köszönöm neked még egyszer, a nagy ölelés neked is jár! <3

      Törlés
  4. Borzalmsan szégyenlem magam, amilért nem tudok értelmes megjegyzést írni ehhez a csodához...
    Mert ez az. Egy... csoda, igen. ;__;
    Ki is rakom a történeted a kedvenceim közé! ;u;

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon megtisztelsz, hogy a kedvenceid közt lehetek, ennél több nem is kell, de tényleg. <3

      Törlés
  5. Egyszerűen az írás egyik mestere vagy! Rengeteget olvasom, újra-és újra elolvasom az írásaidat, de nem lehet velük betelni. :) Bár a valóüságban, a DOYLE világban is így lett volna, bár feltételezhetően, de nem ennyire naturálisan, inkább plátóian vannak bizonyítékok.....erre is. :) Gratulálok! A KIDLOCKjaid meg külön kis gyémántszemek. És itt most megragadom az alkalmat és a billentyűzetet, hogy a különleges írásaidhoz, amelyek egyszere dekandensek, elvontak, betegek, és gyönyörködtetőek, GRATULÁLJAK! Kár, hogy azokat már nem bővíted, mind remekmű------átgondolt, érlelt, kifinomult, cizellált, érzékeny.............a SH/MH-ra gondolok. vajon ez a leheletnyi erotika, sóvárgás benne lehetett Moffaték, és főleg Gattiss terveiben? Epedve várjuk az írásaidat, de azért ne érezd ezt "kéynszer"munkának. Minél később kapjuk meg az adagunkat, annál nagyobbat fog "ütni2!!!:D:D:D:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó, bár attól is repesek, hogy a Fragmentaryt szeretted, de ami most igazán boldoggá tesz, az az, amit a SH/MH történeteimről írsz... nagyon-nagyon köszönöm. Ugyanis nekem különösen szívemhez nőttek azok az írások, és (mert?) a Johnlock történeteknél jóval nagyobb kihívást jelentettek. (Talán az egy Fragmentaryt, meg az általad említett kidlockot leszámítva.) Mycroft karakterét is nagyon megszerettem, tehát nem mondom 100%-ra, hogy nem lesz hasonló történet velük. :)

      Törlés
  6. Mikor megláttam, hogy van friss, és hogy az a 17. fejezet, annyit gondoltam, hogy nem-nem-nem-nem, nem lehet vége. Még nem. Mert nem teljes.
    Aztán elkezdtem olvasni és.
    Bumm. Olyat robbant, hogy nem kaptam levegőt tőle.
    Szerintem mindenki szerette ezt a történetet aki olvasta, együtt szenvedtünk Sherlockkal és a végén megkaptuk amit akartunk. Happy End-et.
    Tudom, hogy bár ennek vége, de te írni fogsz tovább és imádom amit csinálsz, úgyhogy folytasd is hamar. :)
    Valerint idézném: megkoronáztad.
    Imádtam végig, gratulálok hozzá és tartom amit egy másik ficedhez írtam kommentbe: egy zseni vagy. <3
    Köszönöm hogy olvashattam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom, ez a fejezet mindenkiből a "nem akarom, nem akarom" reakciót váltja ki elsőre. Én kis buta meg azt gondoltam, hogy már nagyon várjátok. :P
      Viccet félretéve, olyan jó látni, hogy ennyien követtétek fejezetről-fejezetre, és mindig megdobban a szívem az új hozzászólóknál, de főleg azoknál, akik már az elején is biztattak és folyamatosan dobálták rám a motiváció-bombákat, így nagyon-nagyon köszönöm neked is! Csóközön és szeretés. <3

      Törlés
  7. És itt a finálé. Tapsvihar, éljenzés - a porondon meghajlás. Nem kérhetünk ráadást, hiába örvénylik szét a sátorban - vissza! Ez a csodálatos előadás nyomot hagyott a szívemben, rég nem olvastam ilyen izgatottsággal egy (novella) sorozatot, vagy talán soha.
    "Sosem felejtettem el, de a valóság eleven tapasztalata megfakult." - az ilyen soraidért szeretem annyira az írásaidat (kifinomult, magával ragadó, gyönyörű - kifogytam a szavakból, ismét). Mikor ilyen mondatokat olvasok/hallok valakitől, legszívesebben azonnal szerelmet vallanék neki, annyira megérint.
    Köszönöm ezt a páratlan utazást, azt, hogy ennyit fáradtál vele.
    Most tengernyi csókot és ölelést küldök neked, mert igazán megérdemled! \(˙×˙)/ ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én akkor vallanék legszívesebben szerelmet, mikor ilyen véleményeket olvasok. ♥ ♥ ♥ Én köszönöm, hogy követted a történeted, ölelés és csóközön Neked is! :)

      Törlés
  8. amikor megláttam, hogy friss, a gondolatok, amik átsuhantak a fejemen:
    atyaégrohanjolvasni!
    elneolvasdmertvégelesz!
    és itt álltam, hogy basszus, most tényleg vége, és nem akarom, hogy vége legyen.
    ez a fejezet tökéletes lezárása volt egy tökéletes történetnek, és egy élmény volt minden egyes szavát olvasni. azt hiszem, ez egy olyan fic, amit papírra kel nyomtatni, és azzal aludni. sokszor meggyötört, az igaz, de a végén sikerült visszaállítani a lelki békémet, és az igazat megvallva, éppen azért szerettem, mert ennyire hatással volt rám. pontosabban te voltál, és ezért imádlak. <3
    köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a te véleményed különösen sokat jelent nekem! <3 Meggyötört mindannyiunkat szerintem, de remélem, a végén kukucskál valami kis erőtlen napsugárkezdemény. :)

      Törlés
  9. Ismét itt - és nem utoljára. Veheted akár fenyegetésnek is, ugyanis kitettem a böngészőm sávjába, így kényelmesen elérem bármikor, van-e valami új írás. Nagyon tetszik a stílusod, a fura leírásaid (fura, de nem negatív értelemben), hogy úgy érzem, oda csöppenek közéjük, hallgatom őket, mintha én is részese lennék, egy titkos megfigyelő.
    Imádtam a Mycroftod, itt is, meg a cestnél is. Végre nem csak beugró volt, mint olyan sok helyen, aki az eszköz a szent cél érdekében. Ő is egy személy volt, köszönöm! <3
    Szerettem Irene-t, az a nő engem a sorozatban és könyvben is lenyűgözött. Ő tényleg egy nő volt, A Nő. (nagyon jól eltalált színésznővel, szerintem gyönyörű!) Az általad alkotott szerepe meg olyan... "irénés" volt. Én kicsit máshogy írtam meg a sajátjaimat minden történetben, jó olvasni a változatokat, és ez fantasztikus volt. El tudom képzelni a BBC-sorozathoz, csak kár, hogy ő epizódszereplő az eredetiben. Sírok.
    Továbbá, a hangulat végig fájdalmasan nyomasztó és gyötrődő volt, igazi keserű egy csipetnyi édessel, pont annyi, hogy ne haljon bele az olvasó, maradjon reménye. Összetöröd az embert és hagyod újjáéledni, a történet rabot csinált belőlem. Rátaláltam a blogra, a már ismert történetre, és kiröppent minden álmosság a szememből.

    A befejező részhez annyit, hogy méltó lezárása egy remek történetnek, minden sejtem elégedett vele, de marad a fájdalom, hogy vége.
    Sherlock türelme, miközben három évnyi várakozás feszültsége fojtogatta, John hazatérése, hogy az ő helye csakis mellette van. Sherlock érzéseihez külön kincsesládád lehet, ahonnan előveszed az éppen illő gyöngysort és gyöngyszemeket, mindig az adott ruhához. Le vagyok nyűgözve.
    Amit kiemelnék, a halál. Ezzel kezdted, és erre építettél megannyi kifejezést, gondolatsort, hasonlatot - mindent. Hol fájót hol szépet, kaphattunk mindenből egy cseppet. Mycroft itt is remek volt, ahogy ő reagált eme viccekre, utalásokra.


    Szerettem olvasni, de biztosan lesznek még ehhez hasonlóan remek ötleteid. Szeretettel várom őket és türelemmel, mert a jó írót nem szorongatjuk. :)
    Ezer ölelés és sok puszi, hogy olvashattam. Élmény volt.
    Rengeteg gondolatom maradt, újrajátszás gyötör. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá... először is, köszönöm, hogy megint (mindig) megosztod velem a véleményed: a hozzászólásaid nagyon jó visszajelzések számomra, nagyszerűen átjön belőlük, hogy olvasóként milyen hatása lehet egy-egy írásnak. (Ez az amit az író mindig szeretne megtudni, mikor visszaolvassa a saját művét, de sosem fogja szerencsétlen.)

      A halál valóban központi eleme volt az egész sorozatnak, néha már féltem is, hogy kicsit sok lesz ennyiszer elővenni különböző formákban. Egyébként nem véletlenül van jelen ilyen hangsúlyosan a koponya az oldalon, és talán nem számít nagyon spoilernek, ha elmondom, hogy a történetben, amit most írok, még jóval erősebben jelen lesz a halál, elmúlás élménye. (Időközben azért majd némi fluffal is igyekszem életben tartani az olvasókat, hogy a hasonlatodnál maradjak. :P)

      Nagyon köszönöm még egyszer, ezer csók és ölelés Neked! <3<3

      Törlés
  10. Egy fantasztikus tehetséggel megáldott író vagy. Jó. Ezt eddig is tudtuk.
    Többet zokogtam miattad az elmúlt pár hónapban, mint egész eddigi életemben összesen. Jó. ezt is tudtuk.
    Az írásaidhoz nem lehet túl nagy elvárásokkal hozzáfogni, mert egyszerűen nem okozhatsz csalódást, ahhoz ezek túl tökéletesek.
    Ijesztően jó lezárása volt ez egy ijesztően jó történetnek.
    Nagyon sok sikert a továbbiakhoz, mert ha valaki, hát te mindenképp megérdemled, hogy a kemény fedeles könyveid alatt roskadozzanak a polcok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legszívesebben megzabálnálak, annyira imádlak!(Oké, miért van az, hogy a Hannibál után ez a kifejezés már sosem lesz a régi? :D)
      Az elvárásokkal azért csak óvatosan, nem biztos, hogy minden agymenésem és kísérletezésem ilyen tetszéssel fogod olvasni... a ficekben én azt szeretem, hogy viszonylag elvárások nélkül lehet játszadozni a szöveggel, történetekkel, szereplőkkel, hagyjuk meg ezt ennek, jó? :)
      Amúgy meg nagy, virtuális ölelés és sokk-takaró vár téged is a kijáratnál.

      Törlés
  11. Legszivesebben egy edzőtáborban megszokott, berögzült mondattal véleményezném az egészet, de az az igazság, hogy az igazából hanggal az igazi, leírva nem adja vissza, az igazi hatást. Szóval csak ennyit mondanék, abban a hitben, hogy a kevesebb néha több:
    Köszönöm, hogy megírtad ezt a regényt.
    És hadd csókoljam meg a kezedet, tiszteletem jeléül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne hozz zavarba, kérlek: én köszönöm, hogy végig követted, ez hihetetlenül boldoggá tesz önmagában, mindenféle gesztus nélkül is. Köszönöm.

      Törlés
  12. Ma találtam az oldaladra és ideszögeztél...megpróbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy egyszerre olvassam el az egész történetet de nem sikerült. Elbűvölő, ahogy a magyar nyelvvel és ezzel az emberrel bánsz. Nagyon tehetséges vagy, és én nagyon köszönöm, hogy olvashattam. Remekmű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, örülök, hogy ennyire lebilincselőnek találtad, és nagyon-nagyon köszönöm!

      Törlés
  13. oh. oh. és még oh.
    először is: a gif ennek a fejezetnek az elején egyszerűen elbűvölt -, kínzó szükséget éreztem megjegyezni :D
    másodszor, de most már a lényegre térve: esküszöm nagyon rég volt, hogy ennyire megfogott egy kisregény. ez valami csodálatos és szívszorító és és oh. (oké,oké. igazán ideje lenne értelmesen folytatni ezt a kritikát :D) szóval megfogtál. nem kicsit. nagyon.
    kevés sherlock fanficbe szeretek bele ennyire (uhm. igazából ez lett a kedvencem), de ahogy elkaptad a hangulatot, a karaktereket, a néhol igazán keserű szálakat és az érzéseket... köszönöm az élményt, tényleg.
    őszintén szólva egy az egybe nekiestem az egésznek és végigolvastam, mert már az első pillanattól teljesen megvettél vele. nem is tudom hányszor szorult össze a torkom vagy épp a szívem haladás közben.
    sherlock karakterét tökéletesen megfogtad. el tudom képzelni, milyen kihívás mindenki kedvenc detektívének szemszögéből írni. de amit te műveltél az tényleg maga a tökély. minden elismerésem és még milliom köszönetem ^^.
    (elnézést a kuszára sikeredett kritikáért, de itt össze-vissza hebegek már gondolatban is nagy csodálatom közepette ღ )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy téged idézzelek: Oh. :)
      Nagyon szépen köszönöm minden szavad, igazán jólestek most a lelkemnek! <3
      Valóban, azért fogtam bele anno, mert kihívásnak éreztem, meg olvastam ilyen-olyan ficeket, amik vagy inspiráltak, vagy vitatkozni akartam velük, és végül ez lett belőle: az én változatom Sherlockra, meg az ő világára. Örülök, hogy tetszett, és millió csók hálám jeléül!

      Törlés
  14. Aww ez nagyon szép! Méltó befejezése a történetnek! Csodálatos látni, hogy Sherlock milyen jellemfejlődésen esett át a fejezetek során, és mennyire megváltozott a végére! Előre látom, hogy, azzal együtt, hogy megőrzi a belső esszenciáját, teljesen más emberré fog válni, és ennek még külső jelei is lesznek, ami különösen megnyugtató.
    És csodálatos az, hogy ennyi halál után végre élet van!
    Csodálatos!! Nagyon érzékletesen sikerült leírnod a végét is, az egészet, mint egy nagyon finom lavírozás a tudomány, és az érzések között. Tökéletesen eltaláltad a hangsúlyt, a középutat. Magával ragadó.
    Köszönöm az élményt!
    (És bocsánat, hogy eddig tartott, míg idáig eljutottam... bár leginkább magamtól kérek most bocsánatot.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy végül nem hagytad cserben a történetet, annak meg pláne, hogy kifejezésre is juttattad imádatodat. :D Cserébe hagy küldjek neked egy virtuális virágkoszorút, csak mert látom, gyűjtöd őket. :P

      Törlés
  15. Nem is tudom mit írhatnék, egyik gondolatomat sem érzem elég méltónak ehhez a történethez, mert ez egy csoda volt. Imádtam olvasni. Az egész tökéletesen volt összerakva és teljesen karakterhű volt. Minden kiszállt a fejemből így csak annyit mondok hogy köszönöm hogy olvashattam.

    VálaszTörlés
  16. Bocsass meg, h eddig nem irtam efy reszhez se, de mindegyiket vegigolvastam, es egyszeruen imadtam. Te egy koltonek szulettel. Teljesen, mintha egy szepirodalmi alkotast olvastam volna, csak ennek a temaja is olyan megnyero volt mint a stilusod es a fajdalom es a, happy end megjelenitese. Sxoval koszonom ezt a csodas alkotast!❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hogy mégis írtál!

      Puszi,

      Lidércke

      Törlés