2013. április 29., hétfő

Egy kis Johnlock a kánonból

"(...)No doubt we shall know all about it in time. Look here, Watson; you look regularly done. Lie down there on the sofa and see if I can put you to sleep."

He took up his violin from the corner, and as I stretched myself out he began to play some low, dreamy, melodious air — his own, no doubt, for he had a remarkable gift for improvisation. I have a vague remembrance of his gaunt limbs, his earnest face and the rise and fall of his bow. Then I seemed to be floated peacefully away upon a soft sea of sound until I found myself in dreamland, with the sweet face of Mary Morstan looking down upon me."

(Fordítás és eszmefuttatás lejjebb.)





Nincs meg magyarul, így nem tudom, az eredeti fordításban hogy van, de kb.:

 "'Kétség kívül erről is mindent megtudunk majd a maga idejében. Nézzenek oda, Watson, maga alaposan kimerültnek látszik. Feküdjön le ide a szófára, lássuk, álomba tudom-e ringatni.'
Felvette a hegedűjét a sarokból, és ahogyan elnyújtóztam, egy lassú, álomszerű, melankolikus dallamot kezdett el játszani - a saját szerzeménye, bizonyára, ugyanis figyelemre méltót tehetsége volt az improvizációhoz. Homályosan emlékszem a sovány karjaira, a komoly arcára, és vonójának emelkedésére-süllyedésére. Aztán, úgy tűnik, ellebegtem a hangok lágy hullámain, mígnem álomországban találtam magam, ahol Mary Morstan kedves arca mosolygott le rám." 

Újraolvastam a hétvégén a Négyek Jelét, amikor szembejött ez a rész. Egyáltalán nem emlékeztem rá, valószínűleg, mert anno kamaszként mindig a rejtély megoldása érdekelt, nem az ő kapcsolatuk. Hagy ne mondjam, hogy hirtelen be kellett csuknom a könyvet, és csinálnom egy teát, hogy megnyugodjak.

Egyrészt, a szerető gondoskodás Holmes részéről... Másrészt a tény, hogy Watson kezd beleszeretni Marybe, miközben Holmes játékát hallgatja, miközben Holmest figyeli játszani, és lassan álomba szenderül. Túl sok ez a pici fangirl szívemnek. 

Azóta is forgatom, elemezgetem magamban ezt a jelenetet, de egyelőre nem tudom, hová tegyem. Watson rajongása Holmes iránt egyértelmű, néha már-már hőskultusszal ér fel, ahogy beszél róla (a hero-worshipre ez a jó magyar szó vajon?). A sorozatban erre reflektáltak is, mikor Sherlock azt mondja a TGG-ben: "Ne csináljon emberekből hőst. Hősök nincsenek, de ha vannak is, nem én vagyok." 

Viszont ebben a jelenetben nem erről van szó, ez intim, itt Holmes nem mint a rajongás tárgya jelenik meg, hanem mint egy másokkal törődő, gondoskodó emberi lény. És aztán bumm, Mary arca. Az eredetiben egyértelmű (próbáltam a fordításban is éreztetni), hogy Watson Mary arcát mintegy fent látja, ahogy lemosolyog rá - napkorong Álomország egén? - tehát itt is megvan ez a felfelé irányuló imádat, ami, úgy tűnik, jellemző a jó doktorunkra. Főként, ha a nap szimbólumot (ami szó szerint már nincs benne az eredetiben, csak az én asszociációm) tovább elemezzük. Viszont talán ez már túl elrugaszkodott és spekulatív lenne, így inkább ragaszkodom a konkrét szöveghez. Tehát, van egy emberi, gondoskodó Holmes (észreveszi, hogy Watson fáradt; egy egyedi dallamot improvizál a számára, hogy álomba ringassa), másrészt egy álomszerű, az égbe (vagy legalábbis fel-) emelt (idealizált? istenített?)Mary. Mintha megfordultak volna a szerepek. A gondoskodást hagyományosan a női tulajdonságok közé soroljuk, míg a Nap elsősorban a férfiasság szimbóluma. (Szemben a nőiséget képviselő Holddal.)

 Mary és Holmes összemosódnak - Holmes arcáról közvetlenül Maryére váltunk. Érdemes a kontrasztot is megfigyelni, milyen jelzőket használ: "his earnest face" (earnest: komoly, megfontolt, lelkiismeretes, őszinte, megbízható)  és "the sweet face of Mary Morstan" (sweet: édes, kedves, kellemes). A szavak szintjén semmi meglepő, Mary arcához egy hagyományosan nőies, míg Holmséhoz egy hagyományosan férfias jelzőt rendel. A szimbólumok és a történések szintjén viszont teljesen felcserélődnek a (tradicionális) szerepek. Ezt támasztja alá még a hullámozgásra (Holmes vonójának emelkedése-süllyedése), tengerre (Holmes zenéje) tett utalás is. A víz, a tenger, a hullámzás: mind végtelenül nőies, a nőiséghez kapcsolódó képzet. A hullámok, amik elringatnak, a tenger, mint anya. És itt mindezek a képzetek Holmes alakjához kötődnek - szemben Maryvel, aki viszont a nap pozícióját foglalja el. Watson pedig ringatózik a hullámokon, miközben ragyog rá a nap: egyszerűen tökéletes, idilli kép. 

Nos, eddig jutottam a gondolataimmal tegnap estig. Talán csak én látok bele túl sok mindent - az éleslátásomat sajnos nem tudom garantálni Sherlockkal kapcsolatban -, minden esetre engem nagyon megragadott ennek a jelenetnek a szépsége, így gondoltam, veletek is megosztom. 

7 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon érdekes, és jól össszeszedett esszé volt, külön örülök a magyar fordításnak.
    Amúgy ilyenkor szoktam rájönni, hogy mennyire mezei rajongó vagyok, mert nekem eszem ágába se jutott így kielemezni ezt a jelenetet, és úgy általában semmit, hanem csak globálisan szeretem őket. Zárójel bezárva.
    Most már csak azt kéne tudni, hogy vajon Doyle is így gondolta-e?
    Nem kekeckedni akarok, tényleg tetszett, hogy ilyen sok mindent ki tudtál hozni belőle, csak szeretek kicsit szkeptikusan viszonyulni az ilyen elemzésekhez. Amellett, hogy maximálisan kerek, összeszedett és sokrétű elemzést kaptunk. Kitünő munka, és érződik, hogy te ezt valóban végigvezeted így, bár lövésem sincs, hogyan másképp lehet ilyet irni, ha nem végigondolva.
    Huh, remélem nem veszed sértésnek, nem annak szántam, csak egy röpke bejegyzésnek.
    Mary forevor!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nem veszem sértésnek, megértem, hogy nem-bölcsészként (Ugye jól tudom? A műszaki vizsgából gondolom, amihez egyébként gratulálok. :))ez így kicsit soknak tűnik hirtelen, el tud szállni az agyam. :) Az, hogy Doyle mit gondolt, tökéletesen irreleváns abból a szempontból, hogy sosem fogjuk megtudni. (Vagy ha tudnánk is naplóból, levelekből etc., nem kötelességünk figyelembe venni.)A klasszikus: "mire gondolt a szerző?" kérdéssel szerencsére lassan már csak kiöregedő irodalomtanárok szoktak néha ijesztgetni. Én azon a nézőponton vagyok, hogy olvasóként a művet a saját világommal kell összhangba hozni - nyilván ennek következtében mindkettő alakul, formálódik kicsit. Persze nem szabad egy művet "megerőszakolni" - azaz végletesen a saját elképzeléseimhez igazítani -, de többnyire igyekszem nem ebbe a hibába esni olvasóként, remélem, nem tűnik úgy, hogy itt ez történt. Egyszerűen csak szabadon követtem egy adott szöveghez kapcsolódó saját asszociációimat - amiknek ad egy alap lejtést nyilván a sorozat iránti rajongásom, és a (nem kicsi)Johnlock-függőségem. De igyekeztem minél inkább a szövegre koncentrálni.

      Törlés
    2. Így visszaolvasva... remélem te sem sértődtél meg. XD Eléggé ki tudok akadni ezen a "Mire gondolt vajon a szerző..." dolgon. Szóval csak azt akartam mondani, hogy ez az, ami engem a legkevésbé szokott foglalkoztatni. Persze megértem azt is, ha más számára meg érdekes lenne tudni, már csak kíváncsiságból is. :)

      Törlés
    3. Nekem nem szokásom kiakadni. Vagyis igen, de nem ilyeneken. Kultúráltan közöltük egymással a véleményünket a dologról, a csatabárd sem került kikaparásra, és még továbbra is fenntartom, bár nem irtam oda sebaj, hogy ahány olvasó annyi olvasat.
      És meglehet ez egy kissé közönyösre sikeredett, bocsi, lezárásokban sosem voltam valami jó.
      Még egyszer: érdekes gondolat, szívesen olvasnák még ilyeneket tőled. Mert így nekem is kedvem támadt továbbgondolni. És az ember gondolkodjon, mint penészedjen.

      Törlés
    4. Ámen. :) *én ha kiakadok, csakis teljesen lényegtelen, elméleti kérdéseken, valós dolgokon sosem :P*

      Törlés
  2. hú, ez nagyon tetszett. imádom az efféle elemzéseket habár magamtól nem biztos, hogy össze tudnék hozni hasonlót - nesze nekem bölcsészszak, csak lustának lenni tanultam meg xD.
    "Én azon a nézőponton vagyok, hogy olvasóként a művet a saját világommal kell összhangba hozni" - ezzel pedig tökéletesen egyet értek. Nem nagyon szeretem én sem ezt a "mit gondolt a szerző?" dolgot, mert mindenki úgy látja az adott dolgokat, ahogy akarja, ahogy neki jól esik, és ez a kis eszmefuttatásod szerintem nagyon érdekes, elvakult fangirlként peig fájdalmasan gyönyörű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy nagyjából egy nézőponton vagyunk. (Az a baj, hogy én már mielőtt bölcsész lettem is bölcsész voltam. :D Ha van ennek így értelme.)

      Törlés