2013. április 10., szerda

A naiv narrátor esete





Johnlock first kiss, rendhagyó formában. Én és a metafikció még mindig kézen fogva andalgunk a tavaszi esőben.

„Sherlock always replies to everything. He is mister punchline, he will outlive God trying to have the last word.”
John Watson, A Scandal in Belgravia

„Johnnak mandarin illata van.”
Sherlock Holmes




A naiv narrátor esete


Esős, kora áprilisi délelőtt volt, amikor John Watson és Sherlock Holmes kilépett a Baker Street-i lakásuk ajtaján. Ha ilyen enyhe marad az időjárás, hamarosan kijárhatok kocogni a Regent’s Parkba. Imádok futni a szitáló tavaszi esőben, Afganisztánban ez hiányzott a legjobban, mégis ki a fene akar a sivatagban futkározni . Talán Sherlockot is … Á, nem, hagyjuk. (Tizenhat fok, enyhe észak-keleti szél, fátyolosan szitáló esőzet. A statisztikák szerint hét százalékkal kevesebb bűntény történik ilyen időjárási körülmények között. John holnap nagy valószínűséggel elő akarja majd venni a tavaszi kabátját. Meg kéne neki mondani a kadmium foltot.)

A kedvenc kávézójuk felé vették az irányt, végighaladva a Melcombe Streeten, hogy a Marylebone Roadon befordulva eljussanak a Bickenhall Streetre. (A Glouchester felől közelebb van. A sikátoron át.) Ahogyan mondtam, a Marylebone Roadon végighaladva… (Glouchester. Sikátor.) Csak tudnám, mi a fenét kavirnyázunk itt. Inkább nem is kérdezem meg Sherlockot. Biztos már rég ki kellett volna következtetnem valahonnan.

Szóval, a Glouchester Roadról  egy sötét, húgyszagú, elhagyatott  sikátoron át (Akkor is rövidebb.) hamarosan meg is érkeztek a már említett vendéglátó ipari egység elé. Sajtos croissant fogok kérni. Kettőt. Az egyiket Sherlocknak, úgysem eszi meg, és akkor az is az enyém lehet. Bár talán mégis csak bele kéne diktálnom valamit, megint vészesen sovány, tegnap láttam, hogy kilátszanak a bordái, mikor felcsúszott a pólója, ahogy a felső polcon lévő lombikért nyúlt. (John két sajtos croissant fog rendelni. Az egyiket nekem.)

Ahogyan beléptek a tágas, ámde zsúfolt helyiségbe (A pultnál ülő pár vidékről látogatott Londonba a hétvégére, a lány szüleinek kocsijával jöttek, a lány egyetemista, valószínűleg valamilyen bölcsész szakon, a fiú utolsó éves mérnökhallgató. Mellettük egy kenti fogorvos, akinek nem régiben halt meg a felesége, még gyászolja. A bal hátsó asztalnál ülő család…) tehát, amint beléptek a kávézóba (londoniak, a  nagyobbik fiú a nő előző házasságából született. Az apa a Cityben dolgozik, az anya otthon van a gyerekekkel. Szabadidejében fest, meglehetősen ízléstelen képeket. A mellettük lévő asztalnál a Times-t olvasó férfi)ahogybeléptekazsúfolthelyiségbeSherlockotarconvágtaegynagybőgő (…), amit egy óvatlan fiatalember lendített éppen a hátára nehézkesen fekete tartójában. Sherlock? Mi történt? Jól vagy? Ülje le ide. Hányat mutatok? Biztos vagy benne? Az agyrázkódás alattomos dolog. Vérzik az orrod, hozok szalvétát. Így. Hajtsd hátra a fejed. Ó Istenem. (Johnnak mandarin illata van. Mandarin.)

Amikor végül rendezték soraikat eme kellemetlen incidens után, és leültek egy félreeső, csendesebb sarokasztalhoz, egy csinos, sötét hajú pincérnő jelent meg, hogy felvegye a rendelésüket. Oh, helló. Őt még nem láttam itt, biztos új. Mi lehet a neve? Lássuk csak, ki tudom-e következtetni. Mondjuk a… Jah persze, a kitűző. Kate. Kedves név. Kedves a mosolya is. Talán tetszem neki. (Leszbikus. Egyértelmű. Szóljak Johnnak: igen/nem. Nem.) A detektív mindössze egy kávét rendelt, azt is feketén, míg Watson doktor két sajtos croissant és egy kapucsínót kért. (Nem, John. Nem is szeretem a croissant. Sajttal pláne. Obszcén. Vidd innen. Milyen csalódott. Talán egy falatot. Hogy holnapig békén hagyjon.)  Csak tudnám, mi ez az ellenszenv az étellel. Nem is dolgozunk semmilyen ügyön éppen. Szerintem csak élvezi, hogy idegesíthet. (Élvezem, ha idegesíthetem.)

Ráérősen iszogatták a gőzölgő italokat, miközben a legutóbbi, immár sikeresen lezárt ügyük felé kanyarodtak vissza a gondolataik, amelyek mindkettőjükben kavargó érzéseket hagytak. Senki nem tud úgy felidegesíteni, mint ő. A múltkor is, az a parádézás a hullával, jó hogy nem állt neki keringőzni vele a bűntett színhelyén, úgy kellett elhurcolnom, mielőtt Anderson és a helyszínt biztosító rendőrök meglincselték volna. Persze aztán bebizonyosodott, hogy neki volt igaza, de akkor is, tudhatná, hogy nem mindenki logikai kamikaze-ugrásokkal közlekedik. Szeretném, ha néha figyelembe venne másokat is. (Nem, nem szeretnéd.) Sherlock, ezek az én gondolataim! (Unalmasak.) Akkor is szorítkozz a saját fejedre, köszönöm. (Múlt éjjel lejött, amikor hegedültem. A legalsó lépcsőfokon állt. Azt hitte, nem veszem észre. Mindent észreveszek. Tudhatná. Még azt is, hogy a kezdeti szőke homokóra zsánerről egyszer csak átváltott a vékony, fiús, barnákra. Vajon mikor tudatosul benne?)

A csend lassan kezdett feszültté válni.  Vajon hol lehet a tavaszi dzsekim?  (Meg kellene csókolni Johnt.)

 Sherlock Holmes azt fontolgatta, mi lehet az oka barátja mostanában oly különössé vált viselkedésének. (Egy bekezdéssel ezelőtt, igen. Próbálj lépést tartani a gondolataimmal, ha nem túl megterhelő.) Közelebb húzta a székét. Sherlock soha nem húzódik közelebb senkihez, ő a megtestesült távolságtartás. Istenem, de… Nem, nem fogok erre gondolni. A pincérnő, mi is a neve? Kate. Igen, Kate-re gondolok. A borzas barna hajára. A vékony csuklójára. A csuklójára, ahogy a hegedű… tálcát fogja, tálcát, nem hegedűt. Tálcák. Vonók. Nagy különbség.

A zseniális detektív (Az eposzi jelzők már kimentek a divatból. Szánalmas.) szóval, a detektív (Nem értem, a foglalkozásom miért releváns az érzelmi életem szempontjából.) a bosszantó, barna hajú férfi (Most komolyan?)

Oké, feladom! Kíváncsi vagyok, mihez kezdesz nélkülem.

Most miért néz így rám? Ijesztő, amikor ennyire koncentrál. Olyan az arca, mint a Nostromo utasáé éppen azelőtt, hogy előbújik belőle az Alien.

(Rendben. Nem nagy dolog. Bárki meg tudja tenni. Én is meg tudom tenni. Ide csúsztatom a kezem, a tarkójához, a hajvonal és a csupasz bőrfelület találkozásához, ahol a legtöbb idegvégződés található. Stimulus kérdése az egész. Elkerekednek a szemei. Meglepetés. Izgalom. Próbálja elképzelni, mit fogok tenni. Résnyire elnyílnak az ajkai. Pozitív visszacsatolás. Negyvenöt fokos szögben behajlítom az ujjaim, ezáltal végigsimítva a nyakán. Észrevehetően nagyobbra nő a rés az ajkai között. Zöld jelzés.)  Sherlock mit csinálsz Sherlock…

Hmmmmmm.


(…)

Vége



(Obviously.)




16 megjegyzés:

  1. *hozzámjössz?*
    én.ebbe.halálosan.beleszerettem. elképesztő, hogy ez mennyire zseniális lett. szeretném most rögtön kinyomtatni, hogy megölelgethessem és ezzel alhassak, és magammal vihessem mindenhová!
    *kérlek ne nézd bolondnak, mert amúgy nem az, csak néha kitör belőle a fangirl. olyankor kontrollálhatatlan*

    VálaszTörlés
  2. Ó, úgy örülök, hogy tetszett! Én annyira élveztem írni,hogy volt egy olyan érzésem, csak magam szórakoztattam vele... Jó, hogy ezek szerint olvasóként is élvezhető! :)*a kontrollálhatatlan fangirl érzelmekkel én is közeli ismeretségben vagyok, ne aggódj, majd kézen foga mehetünk a bolondok házába*

    VálaszTörlés
  3. Úristen, úristen, ez csodálatos! *--------------* <3

    VálaszTörlés
  4. Köszi! :) (Jó tudni, hogy az elborult agyszüleményeim mások számára is értelmezhetőek. :P)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Nem gyakran találkozok olyan történettel, ahol a narrátor ennyi szerephez jut, mint most nálad, pedig annyira szeretem az ilyen stílusú írásokat. És ez annyira jól sikerült; végigvigyorogtam az egészet. :) Nagyon szerettem ahogy a gondolataik végül mindig oda lyukadtak ki, amire a másik is gondolt. A vége pedig... *hatalmas fangirl-sóhaj* Egyszerűen édes volt. :) Nagyon-nagyon tetszett, köszi szépen!

    VálaszTörlés
  6. Emlékszem, kisgyerek koromban mindig imádtam az olyan filmeket, ahol a narrátor - "mesélő" - kommentálja az eseményeket, néha teljesen máshogy értelmezve, mint ami a szereplők párbeszédéből/cselekedeteiből kiderül, sőt, olyan is volt, hogy a szereplők összevesztek a narrátorral. Aztán később, amikor már sokat olvastam, rájöttem, hogy az irodalomban is tetszik, amikor nem teljesen áttetsző az elbeszélés, amikor fel van hívva az olvasó figyelme arra, hogy itt valaki elmeséli nekünk ezt a történetet. Szerintem fogok még hasonlóval próbálkozni, pláne a bátorító vélemények után! Köszönöm neked is! :)

    VálaszTörlés
  7. Üdv, megint.

    Kontrollálhatatlan üvöltések című műsorunk következik.

    Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

    Kontrollálhatatlan üvöltések című műsorunkat hallották.

    IMÁDTAM. Kész. Nincs ezen mit ragozni. Sherlock karakterét annyira fantasztikusan elkaptad, hogy az valami hihetetlen. És most irigykedem is kicsit. Zseniális... (nyilvánvaló)

    Köszönöm. A francba...

    VálaszTörlés
  8. Wow, ilyen reakcióra nem számítottam, de azért örülök neki. :D Ó, Sherlock és én, még lesz egy-két menetünk, úgy érzem. Nem akar kiköltözni a fejemből egyelőre. Köszi a véleményt!

    VálaszTörlés
  9. Oh, wow! Ez kimondottan érdekes volt! Mondjuk az első bekezdésben kapkodtam a fejem, hogy mi történik, ki mit miért gondol, mi van, de aztán helyrecsusszantak a dolgok. Nagyon tetszett, hogy ilyen különleges módon van megírva. Köszi szépen. =)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm, hogy mégis írtál véleményt. :) Igen, talán kicsit lehetett volna játszani az elrendezéssel, hogy egyértelműbb legyen, de valamiért azt akartam, hogy az olvasó fejtse meg, mi történik. :) (Mert gonosz írónéni vagyok, na. Ne legyen már minden az olvasó arcába tolva egyből. Küzdjön a szerencsétlen. :P)

    VálaszTörlés
  11. Ezt valami elképesztően nagy élmény volt olvasni! :D
    ... és utálom, hogy lusta vagyok egy mondatnál bővebb véleménykifejtésre, de ha már elolvastam, és még rendkívül élveztem is, akkor legalább ennyit írok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujjj, mindig örülök az új arcoknak, köszönöm, hogy megtiszteltél a véleményeddel! :)

      Törlés
  12. Szia.:D
    Már egy ideje lézengek itt az oldaladon, és bár eddig mindegyik írásodat imádtam, most erre rátaláltam és (rossz szokásommal ellentétben), most azért is leírom, hogy mennyire tetszett az egész ^^ Egyszerűen aranyos, édes, fluffos, szivárványhányós *-* És ahogyan megoldottad a narrációt xD Jellemző, hogy Sherlock még ebbe is beleköt. Végigröhögtem az egészet. Imádtam.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Először is, nagyon örülök, hogy írtál, pláne, hogy ehhez az én szívemnek is kedves történethez! :D Olthatatlan szerelemmel viseltetem a minél furább narratív megoldások iránt, így aztán néha születnek ilyenek... Köszi még egyszer! :)

      Törlés
  13. Ezt... ezt imádtam (nem mintha a többi írásod csupán minimális érzelmi reakciót váltott volna ki belőlem), főleg, ezzel a narrációs dologgal. Egyszerűen... nem találok szavakat. Most nem. Csak imádom.
    Megyek, és elolvasom még egyszer. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én legalább ennyire imádtam írni, ez lehet a kulcs. :)

      Törlés