2014. november 30., vasárnap

Karmazsin napok végén várok rád (IV. fejezet)


Hát én majdnem elfelejtettem feltenni az utolsó fejezetet! Valahogy úgy voltam vele, hogy mivel fejben már megírtam, lezártnak tekintettem, csak elfelejtettem az olvasókkal is közölni a végkifejletet. Viszont jobb későn, mint soha..?


Karmazsin napok végén várok rád


Az időérzéke valahol a második nap estéjén távozott tőle - stílszerűen - bizonytalan időre. A betegágy mellett ülve addigra érte el azt a féléber állapotot, amiben csak alig tűnt élőbbnek az előtte halódónál. 

Az ápolónő akkor közölte velük a bármelyik órában kegyetlenül bizonyos és kínzóan bizonytalan tényét, amikor Lokival bejöttek a házba az után a bizonyos beszélgetés után a vízpartról. Lokit azóta nem látta.

Viszont legalább rengeteg ideje volt végigzongorázni a 'mentsük fel Lokit menthetetlen viselkedése alól' című saját szerzeményű lelki szólóját. Többször is. Loki össze van zavarodva, Loki dühös apára, Lokit nem értik meg, és az új tételek ellenére, Loki árva, Lokit örökbe fogadták, Lokinak hányattatott élete volt,  a záróakkord mégis maradt ugyanaz: Loki egy barom, hosszú zengéssel elhalkulva a betegszoba csendjében.  

Ez a barom volt az egyetlen, akije volt, és ez róla magáról is sokat elárult. 

Odin mindössze egyszer tért még magához, csupán csak annyi időre, hogy Thor közölhesse vele a döntését: eladja a  családi céget a Coca Colának.  Odin szemei előbb hatalmasra tágultak felháborodásukban, aztán lecsukódtak mindörökre. 

Lokiért, vett komor búcsút Thor, persze csak magában, hanggal még most sem szembeszegülve az apjával. Az öccse  pár nappali azelőtti gesztusáról mit sem tudva felemelkedett, és egy csókot helyezett a halott hűvös homlokára, amely immár olyan sima volt, mintha máris megkezdte volna az átalakulást önmaga márványszobrává. 

Thor fáradt volt.  De ami még rosszabb, az addig féken tartott pánik, ami akkor kezdett gyűlni mélyen a lelkében, amikor az apja ágynak esett, most a kapukat áttörve teljes erejével sodorta magával, ahogy visszahuppant a székébe. 

A jövő, ami eddig kikövezett útként engedelmesen simult a talpai alá, hogy neki más dolga sem volt, csak végigcaplatni rajta oda sem figyelve, most megbolydul, örvénylett, menekült előle veszettül. 

Eladja a céget, ebben biztos volt, nem hazudott az apjának. A Coca Cola két hete megismételt ajánlatát ezúttal el fogja fogadni, és aztán... Mi lesz aztán?  Elvegetál a birtokon élete végéig a pénzből, az autóin bütykölve? Ő is megismétli az ajánlatát Jane-nek, nagyobb meggyőződéssel? Honnan vegye a meggyőződést? 

Hogy tudott az apja mindig olyan fene magabiztos lenni? Még most is, ahogy lenézett rá, még most is miután leköpte az életművét, még most is, amikor már kurvára halott volt. Igaz, halottként az ember kevés dologban bizonytalanodik el. 

A kialvatlanságtól lüktetett a halántéka. 

És egyáltalán, hol az Istenben volt Loki?!

Talán elment megint, útnak indult. A ház, most, hogy jobban figyelt rá, szokatlanul csendes volt, és nem is emlékezett, hogy az elmúlt napon hallott volna bármiféle neszt. Az utolsó tányér, amit valaki letett mellé az asztalra, tegnap érkezett: a sültre rábőrözött a mártás, a tört krumpli odaszikkadt a tányér szélére. Egy pohár fehérbor volt mellette, ezt most felhajtotta. 

Az üres pohárral a kezében megállt a szoba közepén, és fülelt. Semmi. Bár nem volt ijedős, egy pillanatra ledermesztette a felismerés, hogy talán egyedül van a házban a halottal. Aztán meghallotta a lépteket. Mélyen lent, Loki szobájának irányából jöttek. Nem ment el hát.

Feltépte az ajtót, és a földszint irányába indult.

- Loki - küldte előre a hangját. - Loki!

A lépcsőn le

                       dü

                            bö

                                 rög

                                        ve is hallotta, hogy odalent mozgolódás támad.

- Loki!

Át az ebédlőn, végig a folyosón, és már itt is van,  be...

Loki mozdulatlan volt, mint a legsimább víztükör. A dereka köré csavart lepedő és a kezében füstölgő cigaretta lusta, elmélkedő nyugalomról árulkodott. 

Mindez éles ellentétben volt az ágy másik oldalán kapkodó Jane-nel, aki nem találván a szoknyája elejét, eszeveszetten forgatta azt körbe a dereka körül, miközben egyik lábával kétségbeesetten igyekezett megtalálni a bejáratot a padlóra rúgott cipőjébe. 

-     Thor – toldotta meg Loki a nevének magánhangzóját egy nagylelkű füstkarikával. – Feltételezem, a szomorú hírt jöttél tudatni.  

Öntelt büszkesége a legirritálóbb helyeken égette Thor bőrét. Olyan helyeken, amelyekhez egyedül Lokinak volt hozzáférése.

Ismerte ezt a testtartást, ismerte ezt a Lokit, az alea iacta est Lokiját, aki ültében előredőlve, élveteg vigyorral az arcán várta a lejtőn meglökött görgeteg zuhanását; az útnak indított katasztrófa kibontakozását. 

A katasztrófát Jane hangja késleltette, amikor az ajtóból visszaszólt:

-     Jobb, ha én most megyek.  

- Jobb - vetette oda neki Thor, még mindig Lokin tartva a szemét.

- Holnap elküldök valakit a felszerelésért - tette még hozzá a lány, mielőtt kisétált volna a nyári reggelbe, cipőkopogással kísérve, ahogy érkezett, magával víve a bontatlanul maradt reményeket. 

- Kedvesebb is lehettél volna vele. Épp most rúgtam ki. 

- Nem bírod ki, hogy valamit ne tegyél tönkre, igaz?

Loki nemn értette, konkrétan mire gondol a bátyja. Pontosításért esedezett. Amikor megkapta, térdét csapkodva pofátlanul kacagni kezdett.

- Ugyan, nem mondod, hogy, tényleg el akartad venni? - Amikor végre letörölgette megjátszott könnyeit, szánakozva végigmérte a bátyját. - Szerencsétlen Thor. Nézz magadra. Az aranyhajú, aranyszívű lovag, aki komikus tanácstalansággal keresi a helyét egy hűbérurakra nem szoruló világban. Ha ötven évvel ezelőtt születsz, lehettél volna ültetvényes. Birodalomalapító, mint Odin. Na de üzletember? Nem csoda, hogy zavart vagy.

-     Én vagyok zavart? Ha én zavart vagyok, akkor te őrült!

Loki ismét felnevetett, ezúttal hisztérikusan, mintha direkt azért tenné, hogy alátámassza Thor véleményét.

-     Lehet, hogy őrült vagyok, de hidd el, én veled ellentétben tudom, mit kell tennem. Elvenni Jane-t, hogy kölkökkel töltsd meg a házat, miközben küszködve próbálod az ár és saját magad ellenében navigálni a céget a hajótöréstől? Ugyan, kérlek. – Loki cinikus fintorral rágyújtott egy újabb cigarettára, az előzőt mellékesen a szőnyegbe taposva.

- Hiába, te sem tudhatsz mindent- nézett kihívóan az arcába Thor. A szemei előtt azonban valamiért Odin arca lebbent fel, az a másik, amelyiknek sosem tudott ellent mondani. De Lokival nem így lesz, vele nem.  - Eladom a céget.

Az ablakon oldalról beszűrődő fény pazar részletességgel rajzolta ki a folyamatot, ahogy Loki arcvonásai a csodálkozásból megértésbe olvadtak. Csak a tekintete metszett még mindig jegesen. 

- És aztán? - gesztikulált türelmetlenül a kezével.

Thor nyelt egy nagyot. Nézte az öccsét. Lenézett rá, ahogy ott ült a fotelben, a sötét plüsshuzat elnyelni készült az alakját, és Loki szemei, ezt most vette észre először, már nem hideg tudomásulvétellel, hanem kérlelve  ragyogtak fel rá.

Igen, készen állt végre. 

- Aztán veled megyek. Ahová akarod. Még Milwaukeeba is - tette hozzá, mert eszébe jutott Loki beszélgetése Jane-nel a visszatérte utáni reggelen. Arról ugyan fogalma nem volt, hol van Milwaukee, de kétségtelenül borzasztó hely lehetett. 

Mosoly. 

Hát ilyen volt. Nem csak az odatapasztott vigyor, nem a kínvicsor, nem a gurgulázó torokhang, ami arra szolgál, hogy elnyomja a feje fölött függő káosz nyikorgását.  Ilyen volt, amikor Loki mosolyog. 

Felkunkorodó szélű, megsárgult fotók peregtek Thor szeme előtt, és az idő ott állt mellettük karba tett kézzel, amíg peregtek a lapok, vissza, vissza egész addig az eredeti mosolyig a családi fényképalbumban, két fejjel lefelé csüngő fej a nagy fa (rég kikorhadt már és elfeledték) vastag ágáról, ahogy a lábukkal csimpaszkodva lógázzák magukat, szőke és fekete fej egymás mellett, tótágast álló két nevetés. 

- Visszajöttél - hunyta le a szemét.

- Hogy segítsek neked - bólintott rá.

-     Hogy segíts? 

-     Hogy megmutassam, hogyan kell ezt rendesen csinálni.

Thornak nem volt ideje megint visszakérdezni, mert ekkor különös dübörgés ütötte meg a fülét odakintről, és vele egy időben érezte, hogy a zajba belerázkódik a talpa alatt a padló. Kinézett az ablakon. 

Kint madárrajok rebbentek fel a fák lombjairól, majd mehalotta a panaszosan recsegő, fenyegetően süvítő hangot, amely egy-egy fa kidőlését kísérte.  

- Mit csináltál, Loki? - fordult vissza az öccse felé baljós gyanúkkal terhelve.

Loki már a kapkodós öltözködés kötötte le: belerázta nyúlánk végtagjait a nadrágba, átdobta vállán az ingét, nyúlt a cipőjéért.

- Nem hiszem, hogy van időnk magyarázkodásra - ragadta meg a kezét, és húzni kezdte maga után. 

Thor már csak azt vette észre, hogy futottak. Az életükért. Ugyan ezt nem közölte vele az öccse, de mégis biztos volt benne, ahogy páros ugrásban szelték át a pamlagokat és dohányzóasztalokat, kifaroltak a hallba, leugrottak  a verandáról az utolsó pillanatban, mielőtt a feléjük zúduló víztömeg kimosta volna azt a talpuk alól. 

- Loki, az Istenedet..! 

- Majd - intette le zihálva.  

Futottak. Először nem értette, hová, mert a mindent elnyelő, feldühödött ingovány elől nem volt menekvés: bekerítette őket, itt is, ott is elzárta az útjukat, hátraarcra kényszerítve őket.

Loki  valami hatodik érzékkel mégis mindig talált utat, egy keskeny földnyelvet, amit még nem mosott el a víz, egy lapos követ, amiről a következőre ugorhattak. Thor végre  azt is megértette, hová tartanak. 

A kis faház, a woodoo varázsló egykori háza a holtág túlpartján, egy százados ciprus mindent megtartó ágai közül hányt fittyet a lent tomboló enyészetre. De hogy jutnak el odáig, merült fel Thor fejében, a felbolydult vízbe öngyilkosság lenne belevetni magukat, persze ha még állna a híd... 

És még állt a híd, épp csak annyi ideig, hogy átdübörögjenek rajta, az utolsó pár métert már ugraniuk kellett, magasra, még magasabbra, húzta maga után Lokit, akit az örvénylő mélység mintha személyesen szólítana meg, húzná le, nem fogja tudni megtartani.

Egyik kezével a partról feléjük meredő korlát megmaradt csonkjába kapaszkodott, a másikkal Lokiba. Túl erős volt a sodrás, nem tudta annak ellenében a partra rángatni. Hát csak fogta. Loki feje időnként alá-alá bukott, de mindig a felszínre küzdötte magát, Thor szinte sajátjaként érezte a fájdalmasan kitáguló tüdőket, ahogy az öccse beszívta a következő  fél percre elegendő levegőt. 

- Mindjárt elvonul az ár - szólt oda egy felbukkanásakor, és csak remélte, hogy a másik meghallotta. 

Csakugyan levonulóban volt már. A szigetet, amelyen a ház állt, teljesen eltüntette, és csak az oszlopos épület magasodott még a víz fölé dölyfösen, egy csökönyös király, aki nem tud szembenézni uralkodása végével. 

Nagy nehezen végre a partra vonszolta Lokit. Azonnal bokáig süppedtek az új nedvekkel feltöltött mocsaras talajba.

- Csak pár lépés. Nem állhatunk meg itt - húzta most ő maga után az öccsét.

Igaz, a pár lépés mindegyikéért keservesen meg kellett küzdeniük, újra és újra kiszabadítva magukat az ingovány marasztaló szorításából. Az indákkal benőtt faágakra való felkúszás már szinte kellemes délutáni kikapcsolódásnak tűnt az addig vezető úthoz képest. 

Arccal előre zuhantak le a fakunyhó előtti placcra. Thor hörgött. Loki halálcsendben feküdt mellette. Aztán egyszerre vinnyogó hangok törtek fel belőle. Thor felkészült, hogy utolsó erejével megvigasztalja a csaknem odaveszett öccsét, aki most itt zokog mellette, már hajolt volna fölé, amikor valami gyanút ébresztett benne.

- Még hogy te segítesz, mi? - Belőle is kitört a röhögés.

Mikor végre abba tudták hagyni, a hátukra hengeredtek.

-     És most? Mi lesz most? 

-     Bízzuk a természetre – nézett végre az arcába Loki. 

Lemenőben volt a nap. A mohafüggönyön még áttörtek a délutáni, elnehezült napsugarak, de ahogy egyre erőtlenebbé váltak, a mocsár hangjai mindinkább megélénkültek. A békák szakadatlan szerenádja, szúnyograjok mindent átható zizegése és a kócsagok mély kerregése mindent magába fogadó, kaotikus egységbe olvadt össze, amihez hamarosan csatlakozott a portyára induló nagyobb testű ragadozók neszezése a vízpart alacsony növényzetében, és a kistestű vízipatkányok halk kaparászása a gyökerek között. De még ezeket is elnyomta egy sokkal áthatóbb, erősebb, vészterhesebb hang. A ház faszerkezete ekkorra megadta magát az alapzatot alámosó türelmes hömpölygésnek, és az oszlopos építmény gigászi recsegés-ropogás közepette, egy mindent beteljesítő Narcisszusz-csókban egyesült a felé nyújtózó víztükörrel. 

A kis kunyhóban, távol a világot elnyelő a pusztulásától Loki és Thor némán figyelték a jelenetet.  

 

9 megjegyzés:

  1. Ezzel a miniszériával pár napja lettem kész és őszintén, ez annyira különleges.
    Mindent, csak ezt nem vártam ettől a fictől!

    Nekem a Thorki annyira nem jött be eddig, mert a sablonos ficek NA azok NAGYON elrontták a kedvemet hozzá, így először ehhez is csak bottal piszkáltam, de mivel minden Sherlock ficeden, és headcanonodon túl vagyok úgygondoltam adok neki egy esélyt.
    Hát és még milyenjó hogy adtam!
    Tetszett a korszak, tettszett Loki, mert normális Lokit nagyon nehéz írni ahogyan észrevettem, mert a legtöbbször túl nyájas, vagy túl mogorva. Ez most a kettő között van, és nagyon eltaláltad a karaktert. (manipulatív dögök, nem értem miért ennyire vonzóak.) Tetszett Jane (a kollégája hiányzott de kit érdekel, ez Thorki) És még Odin is teszett, bár nagyon csak egy haldokló aszaltkörte volt. Azért még szeretünk <3 :D

    Az is nagyonnagyonnagyon tetszett hogy Thor uralkodáshoz való dilettantizmusát egy MŰ almaital gyártó céggel fejezed ki. Mert Őt nem érdekli hogy miből van. Őt borzasztóan nem.
    Meg komolyan, Asgardot eladni a Coca Colanak? Kicsit nem merész ez, Thor? :D
    Zseniális volt, és mégis egyszerű.
    //mellesleg valld be, hogy van köze a Hihetetlen Hulkhoz a gyárnak. Valld be.//

    Az apjuk halála meg szívszórítóan összehozta a családot... szipszipp.. NEM. Egy rohadt özönvíz hozta össze őket. :D ÖZÖNVÍZ. *kimegy a szobából, megy három kört tapsolva, majd leül, és ad neked valami írói szuperkupát virtuálisan*

    EGY ÖZÖNVÍZ.
    Lassan komolyan elhiszem hogy vattacukorból vagy. Zseniális.

    /hiányolom a dőltbetüket./

    Hozzáteszem a Sherlock&Mycroft ficedben IS ilyen környezetben lakott a zseniális ((majdnem)) szociopatáink szülei, nagyon szereted a mocsaras-párás fülledt vidékeket, ami a legjobb hogy szépen le is tudod írni őket. Meg valljuk be, sokkal jobb mint egy sivatag.

    Imádtam, köszönöm, és majd küldöm a kupát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hé, lassan már két fickel jövök neked!

      Ez a történet, mondjuk úgy, egy érdekes történet. Fura hangulatban írtam, de örülök, hogy tetszett neked.

      Most kicsit visszaolvastam, és így fél év távlatából az a bajom vele, hogy rengeteg motívum visszaköszön a S&M ficekből, ami nem volt teljesen tudatos, legalábbis nem mind, de úgy látszik, ezeket tudat alatt kapcsolom a témához. (Te is megjegyezted a párás, fülledt miliőt.)

      Lokira azért büszke vagyok, mert próbáltam végig szem előtt tartani a Lokit, akit látni szeretek ficekben. Vele kapcsolatban szerintem az a nehéz, hogy egyszerre seggfej és érzékeny rózsabimbó, és ezt a komplexitást sokszor nem tudják lekezelni az írók. (Nem mondom, hogy én igen, csak hogy többnyire azért próbálkozom vele.) Ebből fakad, hogy ahogyan te is mondtad, nyálgép lesz vagy tapló. (Most egyébként hogy ennyit beszélünk róla, kicsit megjött a kedvem megint vele dolgozni. :P)

      Ezzel szemben Thort nem érzem. Most még kevésbé tűnik meggyőzőnek, és ez gáz, mert az ő szemszögéből írtam a történetet. Valahogy úgy vagyok vele, mint Johnnal: össze tudok hozni egy tűrhető írást, de egyáltalán nem lesz annyira hiteles, mintha ugyanezt az írást Sherlock szemszögéből írtam volna. Miért ilyen kibaszott nehéz viszonylag egyszerű lelki világú emberek szemszögéből írni, de komolyan? Az egyetlen fic, ahol szerintem jól sikerült, az 'A vég az, ahonnan elindulunk', de ott egy viktoriánus korabeli kisgyerek, szóval nem tudom, ez mennyire számít... Talán az a helyzet, hogy nincsenek egyszerűbb lelki világú emberek, csak aki annak tűnik, sikeresebben tartja egyben a zavart, és kifelé egységesnek tűnik az összhatás, viszont amikor íróként beülsz a fejébe, akkor meglátod a zsinórokat és támasztékokat? Ez lenne az Egyszerű Emberek Illúziója?

      Bocsi, hogy elkalandoztam, de gondolkodásra késztettél, szóval köszönöm! :)

      Törlés
    2. Igen, most így ha belegondolok egyszerű embereket nehezebb elmesélni, ha fogalmazhatok így. Talán azért mert megpróbáljuk átadni az egyszerűséget, de ezt komplikált módon tesszük, holott egy különleges, más személy furcsasága, heppje könnyebben leírható. (Pl szeret zsírral megkent focilabdákon tojást enni, baromi hétköznapi. :D) De ha le akarok írni egy egyszerű embert, hol a nyavajában kezdjem el? Valamivel be kell mutatni az olvasónak hogy egyszerű, nem?

      Erről mondjuk a (zseniális) LEGO Movie jutott eszembe, aminek ugyebár a főszereplő az elején nem különleges, egyszerű, olyan mint a többiek, sőt a film végéig ugyan az az egyszerű ember, holott már a 15percben kiderül hogy ő a kiválasztott. (az egyszerű emberek tényleg királyak, és ha belegondolsz tökre nem klishések.)
      //és senki ki ne mondja a száján/billentyűzetén hogy az gyerekeknek készült mert lelövöm//

      Gondolkoztatjuk itt egymást.
      (megjegyzem, úgyemlékszek volt valamilyen cset, mi lett vele?)

      Törlés
    3. A Lego Movie-t még nem láttam, de megnézem majd feltétlen! Tegnap úgyis a Paddingtont ajánlgatta a kollégám, bár azt mondta, a végén vannak 'creepy' részek (negyvenes két méter magas, szakállas fasziról és gyerekmeséről van szó), de ez ne rettentsen el engem. XD

      Ez az egész 'egyszerű embereket mutatunk be bonyolultan' téma oda gyűrűzik, hogy mindig a saját agyműködésünk vetítjük mások fejébe alapból és ösztönösen, és baromi nagy erőfeszítés kell, hogy ne így tegyünk. (Még ha tudunk is erről, akkor is iszonyat tudatosnak kell lenni, tényleg.)
      Ez nem csak az 'egyszerű' karakterekre - bár már mondom, nem vagyok benne biztos, hogy létezik ilyen - hanem fordítva is igaz, például annyiszor felszisszentem, mikor Sherlockot/Moriartyt/Lokit, de gyakorlatilag bárkit úgy írnak, hogy egyszerűen TUDOM, hogy így egy tizen-huszonpár éves lány gondolkozik, nem egy harminc éves pszichopata férfi... Igen, ott van, hogy a saját árnyékán senki sem tud átlépni, én sem, hisz nem vagyok annyira jó író. Én tudom - legalábbis utólag felfedezem -, hogy hol és hogyan adtam el a saját agyműködésem valaki máséként, de amíg ez az olvasóknak hiteles, szerintem nem probléma. Meg legalább próbálkozom, és nem telibe azon morfondírozik Mycroft a komód előtt állva, hogy vegyen-e fel melltartót aznap. XD No remélem, érted mit akarok mondani.

      Thorral és Johnnal az a bajom, hogy szerintem nekem túl sok lelki nyavalyám van, hogy könnyedén tudjam őket hozni, és még tényleg nem vagyok olyan jó író, hogy a saját személyiségem ennyire ki tudjam zárni (de remélem, egyszer majd leszek).

      A helyzet az, hogy valójában egyikünk sem tudja, hogy milyen valaki más fejében lenni, csak találgatunk, és van, hogy ezt jobban sikerül, van, hogy mellé lövünk.

      Na megyek inkább Lego Movie-t nézni, mielőtt túlpörgök itt kora reggel. :P Szép napot neked! :)

      Törlés
    4. (a csetet megették a robotok *halkan beszél, nehogy itt is megtalálják*)

      Törlés
    5. Nembaj, eldumálunk itt. :D
      Jó Lego Movie nézést!
      Paddington? Creepy? Rohanok nézni xD

      Ahh, istenem igen ismerős, amikor Sherlolly (oh god why?) ficeket olvasok és semmi hitelesség nincs Sherlockban. (Komolyan. Sherlock? Szerelmes? És elmegy megmenteni Mollyt mert csak. God.) Sherlock nem egy tinédzser (maximum egy nagy gyerek, de semmi több ilyen téren) És látszik, hogy ki írta. Nagyon.
      Nagyon

      Szerintem amúgy Mycroft az egyszerű szürkét választaná.

      Amikor olvastam egy Sherlock metát én totál beletudtam élni magamat, pedig annyira egyszerű volt, zárójelekben összevissza a gondolatok, de annyira átélhető volt.
      Bár valahogy úgy érzem nem ilyen Sherlock feje, de kinek mi, abszolút.

      Na meg, semmi gond, én totál elhiszem a Sherlockodról hogy nem te vagy, de te vagy...
      És szerintem addig tényleg totál eladható, amíg nem tűnik fel. Szerintem így hiába olvasnám el a ficeidet, akkor sem tűnne fel. :D Meg a Mycroftod, Sherlock anyja stb, stb.
      //személyes kedvence az összes Tony-d//


      Törlés
    6. Ezt örömmel hallom, mert épp Tonyval írok most is. :) Jövő hét elején szerintem (remélem) fent lesz. Sherlock mellett ő a másik kedvencem, viszont Tonyt írni sokkal mókásabb, valljuk be.

      Törlés
  2. Van egy olyan érzésem Thorral kapcsolatban, hogy ugyanaz, ha azt az utat követi, amit az apja jelölt ki neki, mint ha Lokit. Egyik sem az ő döntése volt, csak Loki erősebb volt, mint Thor (legalábbis most már, hogy Thor a halottas ágyán van), ezért hallgatott rá, de mindent összevetve neki mindegy. Úgy értem, vannak emberek, akik csak arra jók, hogy valakit vagy valamit kövessenek, akár egy embert, akár egy eszmét akár a kötelességet, mindegy. Úgy értem, hogy nem úttörőek, önállóak, eredetiek. Egy csomó ilyen ember van, nem mondhatjuk, hogy ez egy kimondottan negatív dolog. De Loki egyáltalán nem változtatta meg Thort, csak mert addig manipulálta, míg úgy nem döntött, hogy eladja a céget. Egyszerűen csak egy másik utat mutatott neki, ami csábítóbbnak tűnt, mint az, amit eddig követett. És kizárólag azért csábítóbb, mert Thor szereti Lokit.
    Egyébként sejthettem volna, hogy ez lesz a vége, amennyit Loki magyarázott arról, hogy hagyni kéne a folyót, hadd folyjék arra, amerre akar. Ő a folyó. A fia legalábbis, elvégre onnan húzták ki őt, nem? Elpusztít mindent maga körül, és végül az lesz, amit ő akar. Azért jött vissza, mert Thort akarta, s lám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *kupát neked, mert tök jól leírtad tíz sorban, mit akartam én nagyjából kifejezni négy fejezeten keresztül* Igen.

      Törlés