2017. március 7., kedd

Elcseszett jégherceg - 6. Erosz


 

A másik befejező fejezet, avagy variáció ugyanarra a témára.
Figyelmeztetés: szexuális tartalom. (Egy kis hajfétis is befigyel.)

Kíváncsi lennék, ki melyik befejezést érzi jobbnak, ne habozzatok kommentelni! 

A fanart Psychotic Baka alkotása.


Erosz



„Erosz: testi szerelem. Vágy vágyat követve, elmerülve benne.”

Victor Nikiforov

Álmosan, félrészeg tekintettel néz rám, amikor kinyitom a szemem.

A francba. Tegnap este elaludtam mellette az ágyon.

 Csak egyetlen, hamar elillanó pillanatig meglepetés ül ki Victor arcára, aztán ismét visszanyeri az uralmat a vonásai felett. 

- Mintha azt mondtad volna, a kanapén alszol – szólal meg a másnaposságtól karcos hangon.

- Úgy döntöttem, van itt hely kettőnknek is – terpeszkedem el még jobban, tettetett szenvtelenséggel. Ha már lúd, legyen kövér. Ha jól érzem, sikerül épp a veséjébe könyökölnöm.

- Látom, Lilia nevelése mégis csak hagy némi kívánnivalót maga után – élcelődik.

- Gondolod, te jobb munkát végeznél?  - húzom fel a szemöldököm, ahogy egész pofátlanul belebámulok az arcába.
Noha elég megviseltnek tűnik a tegnapi események után – a szeme alatti sötét árok és a kicserepesedett száj szokatlan látvány Victor arcán -, felélénkül a tekintete.

- Az a módszereimtől függ – dönti oldalra a fejét, mintha csak méricskélne engem. De aztán fáradtan visszadől a párnára.

Odakint terhes, szürke felhők gyülekeznek, arra várva, hogy felszakadjanak, és ismét hóeséssel csendesítsék el a város zajait. Lelassul a forgalom és a levegő elektromossággal telik meg.

- Miért jöttél vissza Oroszországba? – tör ki belőlem ekkor a kérdés, ami már hosszú hetek óta foglalkoztat.

- Magam sem tudom. Meg sem fordult a fejemben, hogy máshová is mehettem volna.  Vagy talán csak hiányzott valami… - Victor feljebb tornássza magát a párnán, átkulcsolja a térdeit, és kibámul az ablakon. – Ez a súly… Érzed te is? Akkor ereszkedik a mellkasomra, mielőtt eleredne a hó.

Mennyire tudnám értékelni, ha beszélne állandóan keresztrejtvény stílusban! Mégis, azt hiszem, értem, mire gondol. Akármennyi ideig voltam is távol, mindig biztos voltam benne, hogy nem ragadok le Kanadában, Japánban, vagy a világ egy más szegletén. Pétervárhoz képest minden átmeneti csupán.

- És most mihez fogsz kezdeni?
- Még nem döntöttem el. Több lehetőséget is fontolgatok.

Ebben valahogy biztos voltam.

- Tudod mit, csinálok valami reggelifélét, és közben majd elmeséled – rúgom le magamról a paplant, és vele az álmos korareggel melankóliáját. -  De előbb át kell vedlenem, én is totál piaszagú vagyok.

Kipattanok az ágyból, és egy gyors mozdulattal lerántom magamról az átizzadt pólómat.

Victor ekkor már nem az ablakon bámul kifelé: engem figyel. Nem értem, miért kezdek egyszerre feszengeni. Trilliószor öltöztünk át egymás előtt, a pályán, hotelszobákban; Hasetsuban is totál fesztelenül pucérkodtunk a másik jelenlétében. Mi változott? Victor most távolinak tűnik, mintha soha nem ismertük volna egymást, mintha csak egy idegen lenne, aki itt fekszik az ágyamban, gyűrött arccal és még másnaposan borzas hajjal is szívfájdítóan tökéletesen. A kulcscsontja kivillan az alvás közben kigombolódott inge alól, a nyaka megfeszül ebben a pózban. Az ádámcsutkája lassan mozdul, elidőzik rajta tekintetem, mielőtt az arcára emelkedne.

A távolság ott van az ő szemeiben is. Mikor ereszkedett közénk? Az elmúlt években, lassan, amíg ő Yuurival én pedig Beckával voltam? Az elszalasztott alkalmak, nem kezdeményezett beszélgetések, nem fogadott hívások, reakció nélkül átgörgetett posztok során?

A lassan elketyegő időre térít magamhoz: már vagy két perce szótlanul nézzük egymást.

- Azt hiszem, jobb, ha én meg lezuhanyzom – süti le végül a szemét.

Victor zavarban van? Lehetséges?

- Persze – motyogom, és elfordulok, hogy a komódból kivegyek egy tiszta pólót. – Arra van a fürdőszoba – gesztikulálok a jobb oldali ajtó felé a hátam mögött. A szívem kétségbeesetten dörömböl a bordáim ketrecén, menekülni, menekülni.

A konyhába érve feltépem a hűtőajtót, és a kiáramló józanító hűvösség pillanatnyi enyhülést hoz az arcomon lobogó vágyra. Remélem, Victor nem vett észre… álmodik a nyomor. Tuti, hogy látta rajtam, rá volt írva az arcára.

Ha látta is, nincs mit tenni. Most szépen reggelit csinálok, és minden előadói tehetségem latba vetve eljátszom, hogy én aztán nem érzékeltem semmi furcsát a helyzetben.

Soha ennyire még nem adtam bele szívem-lelkem egy nyavajás rántottába, annyira koncentrálok arra, hogy minden zavaró, pánikba hajszoló gondolatot kizárjak. Még az asztalt is megterítem, alátétekkel (honnan vannak nekem ilyenek, rejtély), szalvéta, kés jobbra, villa balra, és virágot is tennék a közepére minden bizonnyal, de jobb híján csak a sótartót vágom le határozottan, mielőtt elkiáltanám magam, reggeli!

Válasz nem érkezik, amiről eszembe jut, hogy Victor még a zuhany alatt lehet, amiről viszont megint csak eszembe jut, megkésve, hogy egy darab törölköző sincs füriben. A háziasságom határai elég egyértelműek.

Némi matatás után a kedvenc feneketlen szekrényemből, soha jobb befektetés, sikerül előbányásznom egyet, és mély lélegzetet vége megindulok vele a háló irányába. Az ágy végében akarom hagyni, ahol megtalálja majd, amikor végzett a zuhannyal. Azonban ahogy belépek, és le akarom dobni a törcsit a széttúrt ágyra, felfigyelek arra, hogy Victor nyitva hagyta a fürdőszobaajtót. Odabentről buzgó vízcsobogás hallatszik.

Nem jön éppen jókor a feledékenysége…

Ha csak egy pár lépést tennék jobbra, simán belátnék. Se függöny, se zuhanykabin, mert a fürdőszoba az egyetlen, amit jelentős átalakításnak vetettem alá, amikor beköltöztem, és a nagy terméskő placc a tizenhat különböző beállításra képes zuhanypanellel kétségtelenül a kedvenc helyem a lakásban, közvetlenül az ágyam után persze.

Vagy talán szándékosan hagyta így az ajtót, fut át az agyamon a következő másodpercben. Én hülye. Még hogy zavarban van…

A forróság ismét visszakúszik az arcomra, ahogy annak az esélyeit fontolgatom, hogy Victor játszadozik velem. A gondolat egyúttal végtelenül fel is dühít.

De az, is lehet, hogy tényleg csak feledékenységből…

 Francba. Tudnom kell.

Megint felmarkolom a törölközőt mint tökéletes ürügyet, és belépek a nyitott ajtón. Victor ott áll a zuhany alatt, és csak a kezének a tarkója és a válla között félúton megfagyott mozdulata árulkodik arról, hogy tudatában van a jelenlétemnek.

Valamit babrál a másik kezével, mire eláll a víz. Victor megfordul, és meglátja, ahogyan ott ácsorgok az ajtóban őt bámulva. A bal lábára helyezi a testsúly, és a csípője megemelkedik. A kezei most a combja mellett lógnak két oldalt: az ujjai végén vízcseppek gyülekeznek és indulnak végig kacskaringós útvonalon a lábszárán a padló irányába, épp, ahogyan a hajáról lefolyó cseppek keresztül szelik a mellkasát, le a hasizmokon, lejjebb…

 Nyílt, teljesen kitárulkozó póz. Nem is próbál elfordulni vagy eltakarni magát. Kihívóan rám szegezi a tekintetét. Belém hasít annak a reggelnek az emléke, amikor az óceánparton futottunk össze Barcelonában, és ahogyan az államat markolva felemelt magához. Most, ahogy elfogadom a kihívását, magam szegem fel a fejem és húzom ki magam, magasra, még magasabbra, aztán közelebb lépnék hozzá. A tekintete végigsiklik rajtam, majd megállapodik a melegítőnadrágom alatt is egészen nyilvánvaló erekciómon.

 - Furcsa – dönti oldalra a fejét elgondolkozva -, mindig azt gondoltam, csak gyerekes rajongás volt.

Még egy lépést teszek felé, a kezem súrolja a kézfejét. Megfogom, és a farkamra helyezem. Az ujjai még nedvesek a zuhanytól, és azonnal átnedvesítik nem csak a nadrágom, hanem a boxerem vékony anyagát is.

- Úgy érzed, ez gyerekes rajongás? – nyelek nagyot.

A lábaim alatt a csempepadló mintha hirtelen megolvadna, imbolyogni kezd. Még közelebb húzódom, az ajkaim az övéit súrolják.

- Minden egyes rekordodat megdöntöttem – szalad ki a számon.

- Nem egészen – vigyorodik el kárörvendően. – A szabadprogramom rekordját Yuuri döntötte meg – javít ki nyugodt hangon.

- A legfiatalabb senior világbajnok, legfiatalabb Grand Prix győztes, legmagasabb pontszám a rövid programra, legtöbb egyhuzamban nyert verseny – sorolom egyszuszra, mintha bizonyítani akarnék valamit. De mégis mit?!

- Most valamiféle elismerést vársz? – jegyzi meg Victor is.

- Tudom, hogy tőled feleslegesen – sziszegem, és megharapom az alsó ajkát.

Nem tiltakozik. Úgy tűnik, tetszik neki az akaratosságom. Hah. Lefogadom, ezt nem kapta meg Malacpofától.
- Így van. Ha valamit akarsz, el kell venned, Yuiro.

Ez a név már megint!!! Tudja, hogy mennyire feldühít vele!

Persze hogy tudja. Manipulatív seggfej.

Most egy utolsó, határozott lépést teszek előre, ezzel nekinyomva őt a falnak. A csókom ezúttal nem tapintatos, bebocsájtást váró: egyszerre, feltartóztathatatlanul veszem az uralmam alá a száját. Tépjük egymás száját ebben a dominanciáért való néma küzdelemben, és én nem tudok betelni vele, soha nem fogok tudni betelni vele. Mindenhol őt akarom, érezni akarom minden porcikáját.  

Megragadom a csípőjét kétoldalról, és arccal a kőfalnak fordítom.

- Gondolod, hogy elbírsz velem? – nevet a szemembe, hátratekerve a nyakát. Egy újabb agresszív csókkal hallgattatom el. Végigkarmolom a hátát, most majd meglátod, csakugyan kismacska vagyok-e…

Victor száját ekkor a legobszcénabb nyögés hagyja el, teljességgel ledobva minden szerepet és álarcot, a lénye puszta vággyá csupaszítva simul hozzám. Szétnyitja a lábait, a csípője követelőzően nyomódik az enyémnek, és nekem sötét hullámok csapnak át a fejem felett.  A nyomás elviselhetetlen.

Fenébe, mindjárt szétfeszülök, nem lesz jó, nem bírom…

– Gyerünk, Yurio, mióta is vártál erre? – hergel.

Oda sem pillantva tapogatódzok a mosdó melletti polcon, mire a kezembe akad a megfelelő flakon. Fél kézzel kinyitom, kiadós adagot nyomok belőle az farkamra. A síkosító hűvösségét megérezve tudatosul csak bennem, mennyire túlfeszített minden idegszálam: egyetlen érintés is elég lenne a robbanáshoz.

Szedd össze magad, Yuri…

A keze ökölbe szorul a csempén, ahogy beléhatolok, és én mérhetetlen elégtételt érezek, mint aki a végső érvet vágja a másik arcába egy túlfűtött vita hevében.

Nem merek megmozdulni, mert tudom, hogy azonnal elmennék. A vágy, hogy bebiztosítsam a fölényem, és a kínzó vágy Victor iránt ellentétes irányba húz, megdermeszt: úgy érzem, ketté szakadok. Ismét belemélyesztem a körmeimet a hátába, miközben kicsordulnak a könnyeim a frusztrációtól. Elszántan lökök egyet, és a következő lökésnél már elnyel az örvény, zuhanok, melegség árad végig az ágyékomon.

- Fenébe - nyögöm összeszorított fogakkal.

Nem, nem ezt akartam, nem így, mint egy ügyetlen kis hülye…

Megsemmisülten húzódom ki belőle. Érzem, hogy a szégyentől lábaim mindjárt felmondják a szolgálatot, el akar nyelni a föld.

Victor hátranyúl, megtámasztja a tarkóm a tenyerével, aztán lassan megfordul, ahogy leeresszen bennünket a fürdőszoba kövére. A csempék langyos nedvessége a combomon, ami még nem száradt fel a zuhany után. Victor biztos kezeinek zárójelében reszketek.

Magához húz, a két lába közé. Ennél megalázóbb már nem is lehetne, ejtem a fejem a mellkasára, miközben hagyom, hogy végigfollyanak a könnyek az arcomon.

- Semmi baj – duruzsolja a fölembe. – Semm baj, котенок.

Fogd be, akarok ráripakodni, de valahogy most elszáll belőlem minden harag. Már minden mindegy is. Csak az számít, hogy itt van velem, és valami megmagyarázhatatlan isteni csoda folytán nem nevet rajtam. Talán félreértettem valamit? Talán nem kihívás volt? Most akkor vesztettem? Vagy mi történik?

- Egész összevizeztem a pólód – hallom a hangját valahol a messzeségben, a szívem dübörgésén túlról, aztán megérzem, ahogy elkezdi lefejteni rólam az átázott göncöket, lassan de határozottan. Hagyom, had csinálja.

Amikor megszabadított a pólómtól és a bokámra csúszott nadrágomtól, boxeremtől, akkor kihúzódik mögülem, hogy kinyissa a csapot. A víz egyenletes, megnyugtató zubogása lemossa rólam a feszültséget: nézem, ahogy eltűnik a lefolyóban. Victor megint babrál falamit, és aztán előrébb dönti a fejem. Tiltakozni akarnék, de ekkor lepisszent.

- Hagy csináljam én. Kérlek.

Hosszan masszírozza a dús, fehér habot a hajamba, elidőzve a halántékomnál. Az ujjai finomak, mégis céltudatosak, mint aki tudja, mit csinál. A samponhab lecsurog a mellkasomon: utánanyúl, szétoszlatja rajta, végig a combomon is, aztán hagyja, hogy a fentről záporozó víz elmossa.

Mikor végzett, hátravetem a fejem, nekitámasztva a mellkasának. Ő egy csúszós, vizes csókot nyom a homlokomra.  

- Egy dolgot árulj el – szólalok meg.

- Igen?

- Direkt hagytad nyitva az ajtót?

Felnevet, azzal a derűs, minden hátsó gondolattól mentes nevetéssel, ami még a legnyomasztóbb aggályokat is azonnal szertefoszlatja az emberben. Jobban ismerem már annál, mintsem hogy bedőljek neki, és azt is tudom, hogy nem fogok egyenes választ kapni a kérdésemre.

- Én úgy néztem a dologra, hogy teljesen másodlagos, belekeverjük-e a szexet vagy sem. Bármi is történjen, mindig itt leszek neked, Yuri.

Mit is mondhatnék? A lassan megint felágaskodni készülő farkam egyértelműen nem érzi magát másodlagosnak.

Victor lenéz rá, elfelejtettem, milyen volt tizennyolcnak lenni, motyogja egy szemforgatás kíséretében.

- Legalább felmehetnénk az ágyra?

- Gyanítom, ennyivel tartozom a korodnak – csipkelődök.

Miután megosztozkodtunk az egy szem törölközőn, elnyújtózkodom az ágyon, a lábaim lelógatva a végében. Victor odaül mellém, kisimítja az arcomból a hajam; elbabrál egy darabig a hosszú, nedvességtől sikamlós tincsekkel, morzsolgatva őket az ujjai között, összekuszálva aztán megint elrendezve őket.

- Hiányzik a hosszú hajad? – kérdezem.

- Néha – ismeri be. – De az enyém sosem volt ennyire dús.

Felemelkedik, hogy az egész alakom lássa, egyben. Végigfuttatja rajtam a tekintetét, a kék szemek hipnotikus hűvösségét szinte érzem a bőrömön, és közben látom, hogy benne is megint fellobban a vágy.

- Maradj itt – utasít, majd eltűnik a fürdőben.

Amikor visszajön, kezében a már jól ismert flakon. Leteszi mellénk a takaróra. Visszaereszkedik, fejét a feltmámasztott karján nyugtatva, a másikkal lusta mozdulatokkal simogatni kezdi a hasam. Libabőr szalad végig rajtam, a gerincem könnyedén egészen a tarkómig.

Hirtelen eddig talán csak egyetlen egyszer érzett mértékben tudatában leszek a saját testemnek: a szőke tincseknek, amik körbe ölelik az arcom; a számnak, ami duzzadt az arcomba toluló forró vértől, és amit most a nyelvem önkéntelen mozdulattal nedvesít meg; a bordáim ívének, amely a hasizmaim keretezi kétoldalról; a combjaim lágy hajlatának és a szívem ritmikus lüktetésének az ágyékomban. A kínzó merevedésemnek.

- Csodálatos – futtat végig rajta egy játékos ujjat Victor. Felpattintja a síkosító kupakját, és alaposan szétoszlatja a folyadékot a tenyerén, ami aztán a lábaim közé siklik.

Most teljesen átadom magam az érzésnek; belesimulok, mint egy meleg takaróba. Hagyom, hogy az ő ritmusát kövessük. Az ujjai gyakorlott mozdulatokkal teszik a dolgukat, és épp mielőtt túl sok lenne az izgalomból, visszahúzódnak.

Fölém hajol.

- Biztos vagy…
- Igen – ragadom meg a két vállát. – Ne most gondolkozz el ezen, mert esküszöm, megfojtalak a kispárnámmal.

- Türelmetlen, még mindig türelmetlen – ciccen, aztán marokra fogja magát, és belém hatol.

A derekam ívbe feszül a hirtelen jött kitöltöttségtől; érzem, hogy egy izzadságcsepp cikcakkos utat vág magának a halántékomon. Felnézek rá, és ekkor először ugyanannak a csodálatnak a tükörképe ragyog vissza rám az arcáról, amit eddig mindig csak a saját vonásaimon éreztem. Elnyílt szemű megbabonázottság. Néma imádat.

Mindig az kötötte le a figyelmem, én hogyan látom őt: az sosem fordult meg a fejemben, hogy Victor szemei, amelyek tegnap olyan fáradtak voltak, vajon hogyan látják a pengeélesre edzett testemben feszülő energiát. Hogy az épp olyan magnetikus erővel hat most rá, ahogyan ő vonzott mindig magához, amióta csak az eszemet tudom. Mindketten változunk: egyedül ennek az energiának az összege állandó, amely egymáshoz láncol bennünket.

Lassan mozgatni kezdem a csípőm alatta - erre ő is felveszi a ritmust. Ezúttal tovább bírom, és ő megy el elsőnek, mély, torokból felszakadó nyögéssel és a tíz ujjának másnap is kivehető lenyomatával a csípőmön.


*

- Még mindig nem világos – erősködöm kicsit később, amikor mellettem piheg, elterülve az ágyon, és csak a két összekulcsolt kezünk (na meg a ruháink nyilvánvaló hiánya) árulkodik arról, ami az imént történt. – Miért mondtad, hogy másodlagos?

A szónak, másodlagos, rossz csengése van a fülemben. Egy hamis hang, egy elrontott ugrás. Nem, én sosem leszek másodlagos!

- Az, hogy szeretkeztünk, nem hozza vissza nekem Yuurit, és neked sem Otabeket.  – fordul felém Victor. Hát ezért csinálta? Mert hiányzik neki Yuuri?!!! - … nem hozza vissza őket, de ezt erősebbé teszi – emeli fel az összekulcsolt kezeinket. – Nem tudom, te hogy vagy vele, de én azt akarom, hogy mindig ott legyünk egymásnak. Akármilyen formában is.

Igen, ott a fürdőben is valami ilyesmit mondott. És én is ezt szeretném. Mindig ezt szerettem volna, ismerem be magamnak.

Victornak igaza volt. Furcsa, hogy alapvetően mennyire nem változtatott semmin. Naiv elképzelés volt csupán, hogy ha Victor egyszer az enyém lesz, akkor majd összeáll végre az univerzum rendje. Becka hiánya még mindig fájó seb a mellkasomon, és nagyapa még mindig halott; a világbajnokságig pár hét van csupán, és nekem egyelőre fogalmam sincs, elég lesz-e ez a felkészülésre. Minden ugyanolyan nyomasztóan elcseszett.

Kivéve…

Egyenletes szuszogás üt meg a fülem az ágy másik feléről.

- Hé, lusta disznó – lököm meg Victort. Grrrrmmm, mindössze ez rá a reakciója. – Holnap randim van Yakovval, ma még pihizni akarok – motyogja aztán kicsit megkésve, félálomban. 

Azok az erős emberek, akik annyiszor tudnak újjászületni, ahányszor szükséges.

Aludj, Victor.



Megfordulok, és háttal nekisimulok a mellkasának. A reggeli már tuti elhűlt, suhan át az agyamon az utolsó gondolat a jóllakott öntudatlanság előtt. 

#elcseszettjéghercegek 




Tovább az alternatív befelyezéshez... : Agapé



1 megjegyzés:

  1. I believe that it is best to use Private Investigator Brisbane to solve the case of cyber stalking or any form of cyber crimes as such. It is somehow noted that this is most prevalent among youngsters and teenagers. Come in touch with http://www.graingerinvestigations.com.au/ No one can as good as the Private Investigator Ipswich in Internet crime cases.

    VálaszTörlés