2013. december 5., csütörtök

Mi folyik itt Skóciában? - (Avagy miért van kevesebb frissítés mostanság)



Előrebocsájtom, hogy ez egy sokkal hosszabb és filozofikusabb hangvételű cikknek indult, csak aztán valahol félúton a homlokomra csaptam, hogy a francnak papolok itt huszoniksz évesen az élet nagy döntéseiről (a hangsúly a húszon van, nem az ikszen, oké?), pláne karácsony előtt, amikor van így is mindenkinek elég baja. Szóval ennek köszönhetően a rövidebb és képekkel megtámogatott változatot kapjátok.




A legnagyobb fejlemény, mint azt sokan már tudjátok is, hogy van munkám, méghozzá olyan, amit szeretek, ahová szeretek bejárni, és amiből finanszírozni tudom az ittlétem úgy, hogy még félre is tudok tenni (tudnék, ha nem költeném el karácsonyi ajikra, meg mozira, meg könyvekre, köhömm). 

Egy kis kávézóban dolgozom a kertvárosi részen, amiről azt kell tudni, hogy itt viszonylag egynemű a lakosság, vagyis az Edinburghra amúgy annyira jellemző sokszínűség kevéssé érvényesül: mindenki skót, és skótul is beszél. A tulajdonos is egy tősgyökeres helyi testvérpár, Steven és Gavin. Mondjuk azért érdekes Gavin tündéri feleségének, Justinának a története, ugyanis ő eredetileg lengyel származású, nyolc éves korában költöztek a családjával Kanadába, de a férjét aztán Ausztráliában ismerte meg, és vele jött Skóciába... Most várja a kislányukat, ezért is volt szükségük valakire a kávézóban. 

Nem tudom, hallottatok-e már olyan igazi jó, ízes skót akcentust: na a két srácnak az az alapértelmezett tempó és artikuláció. Ha hozzám szólnak, egyem a szívüket, próbálnak lassabban és artikuláltabban beszélni, de leginkább úgy veszem észre, az eltelt idő segít a helyzetemen. Valójában őket az első héten egyáltalán nem, a második héten olyan 50%-ban értettem, a vendégekkel azért jobb az arány. A mai napig nem értem, minek alkalmaznak, de biztos jó nekik valamiért. Mondjuk Gavin általában magában beszél a konyhában, és válaszol is saját magának. Ez lehet, némileg megmagyarázza a dolgot: biztos azt is így beszélte meg, hogy felvegyen engem. A hangok mondhatták neki a fazékból. 

Egyébként imádok itt dolgozni, mert nagyon családias a hangulat, mindenki kedves, barátságos  - még a vendégek is, kivéve, mikor háromszor kellet néha elismételniük, mit akarnak, no akkor már volt, aki furán nézett, de őszintén, hogy várják el, hogy egyből tudjam, hogy a „lenkvidbrün” az skótul azt jelenti, hogy kolbászos zsemlét szeretnének barna trutyival…? (Bár a barna még csak-csak.) Szóval néha kicsit csökkent értelmi képességűnek érzem magam (Tuti úgy is nézek hozzá. Tuti.), de azért fejlődőképes vagyok. :P Csak a végtelen türelmüket csodálom, de tényleg. 

Még az is nagyon tetszik, hogy amennyire megfigyeltem, itt nincsenek határozott, merev vonalak azt illetően, hogy "ez az én munkám az meg a tiéd". A kávézóban, és a templomban is (erről később), mindenki azt csinálja, amire éppen szükség van, pl. a templom menedzsere is beáll mosogatni, és a szakács is felsöpri a padlót, ha arról van szó. Nem csinálnak presztízskérdést egy seprűnyélből, és talán pont emiatt is az az érzése az embernek (nekem, de azoknak a magyaroknak is, akikkel beszéltem itt), hogy jobban értékelik, tisztelik és megbecsülik a munkát. Persze hozzá kell tenni, hogy ez nyilván kisebb szervezetek, vállalkozások esetében van így, mert például jelentkeztem egy multihoz ügyfélszolgálatos melóra, na ott azért éreztem, hogy csak  alkatrésznek kellenék. Látva a hozzáállásukat, nem is mentem vissza a harmadik fordulóra - mert én sem csinálok presztízskérdést abból, hogy egy call centerben ülök, vagy a kávégép mellett állok, ha ugyanúgy megfizetik, viszont az egyik helyen szinte családtagként kezelnek, míg a másiknál azt gondolják, hogy akármit megtehetnek az időmmel.

Szóval a templomról. Furcsán hangozhat talán, hogy egy templomban (is) dolgozom. Az egész úgy kezdődött, hogy amikor megérkeztem, az első hetekben meglehetősen reménytelennek éreztem a munkakeresést: a végzettségemmel nyilván nem tudok addig elhelyezkedni, amíg nem  használom nagyobb biztonsággal a nyelvet (már az angolt), viszont más egyéb területen, amihez elég egy jó, de nem anyanyelvi tudás, nem igazán volt tapasztalatom. Tehát mindenképpen tapasztalatra  - és referenciákra, ez itt elég fontos - volt szükségem, így eldöntöttem, hogy elkezdek önkénteskedni valahol. Kapóra jött, hogy pont akkoriban volt egy Volunteering Fair elnevezésű esemény Edinburghban, ahol sikerült kiválasztanom ezt a templomot a jelenlévő szervezetek közül, mégpedig azért, mert van egy klassz kávézójuk a templom alagsorában, és relatíve közel van a lakásomhoz. 

A templomban és a kávézóban dolgozók nagyon befogadóak és segítőkészek voltak a kezdetektől fogva, és rettentően boldog vagyok, hogy megtaláltam ezt a kis közösséget. Rajtam kívül a többi önkéntes mind idősebb helyi lakos, külföldi egy sincs az olasz gondnokon kívül, akivel amúgy szintén jóban vagyunk. A szakács, Peter már az első napon a szárnyai alá vett, és a bölcsészévek alatt szinte már elfelejtett sütés-főzés tudásom rohamos fejlődésnek indult. Külön öröm, hogy hagyományos brit és skót receptet tanultam-tanulok, amikkel majd villoghatok abban a pár napban, míg otthon leszek. :P Az idős hölgyek meg egyszerűen zabálnivalóak, nem tudom máshoz hasonlítani őket, mint egy csapat madár, akik csiripelnek körülötted egész nap. Rengeteget tanulok tőlük is. 

Például ilyet...

...meg ilyet. 



A templom menedzsere, a mindig praktikus és hatékony Jean által írt referenciával felszerelkezve aztán már pikk-pakk találtam munkát, amiről fentebb már beszámoltam. Időközben azonban Jean felajánlotta, hogy részmunkaidőben - ez főként vasárnapokat és egy-két estét jelent hetente - dolgozzam a templomban. Koncertek, rendezvények és a vasárnapi istentisztelet alkalmával én vagyok a felelős a kép-és hangtechnikai dolgokért, meg hogy úgy általában rendben menjenek a dolgok az épületben. 

Nyelvsuliba is járok, azt meg úgy találtam, hogy kerestek önkéntes fordítókat a honlapjukhoz ingyen nyelvórákért cserébe. Hát miért-ne alapon jelentkeztem, ők meg felvettek, ráadásul tök jó, mert nem is franciára, hanem magyarra kell fordítanom, plusz ügyet intézek magyar diákoknak. Mondjuk egyelőre én vagyok egyedül magyar diák, de a saját ügyeim legalább jól elintézem. 

Nos, nagyjából így telnek a napjaim: munkával, tanulással, fordítással. Jelenleg a karácsony előtti őrületben egy szabad percem alig van, a templomban is több a rendezvény, és a kávézóban is sok a munka (cateringeket is vállalnak, és ugye ilyenkor egymást érik az ilyen-olyan céges közös kajálások). Hirtelen, szinte egyik pillanatról a másikra történt mindez: az egyik héten még lógattam az orrom, hogy sosem fogok munkát találni, aztán egyszer csak a hétvégéim is teljesen beteltek karácsonyig. (Holnap este például a nyelvsuli dolgozói-fordítói számára szervezett karácsonyi vacsira megyek egy indiai étterembe.) 

Sokszor, amikor sétálok, vagy kinézek a busz ablakán, elfog valami zsigeri öröm, hogy milyen jó, hogy élek, és itt vagyok ebben a fantasztikus városban, és mekkora kaland és mennyi új, izgalmas dolog történik minden nap. Sosem voltam kifejezetten hurráoptimista alkat, így nem értem ezt az érzést, de kezdek megbarátkozni vele lassan. 

Annak ellenére, hogy azért az első pár hét, 1-2 hónap nagyon húzós volt, és többször volt olyan pillanat, amikor magam sem értettem, mi visz előre, miért nem csomagolok csak egyszerűen össze, és utazom haza a fenébe. Talán az segített, hogy ilyen pillanatokban mindig felidéztem azt, amikor még otthon voltam, és tudtam, hogy milyen nehéz lesz majd ez az időszak, és aztán arra gondoltam, hogy igen, ez AZ, ez már a Nehéz. Innen már nem lesz nehezebb.

Amikor minden bizonytalan körülötted, és nem tudsz mibe kapaszkodni, akkor  - én legalábbis ezt tapasztaltam - rettentően sokat segítenek a rutinok. Az, hogy megtervezed, hogy felkelsz, elmész futni, aztán bevásárolni, aztán elolvasod az újságot, bekarikázod a tévéműsorokat, amiket meg akarsz nézni, aztán elküldesz három önéletrajzot, esetleg elmész ügyet intézni a bankba, és hasonló banalitások.  Hogy minden nap legyen valami apró kis történés, ne csak a falat bámuld. 

Jah, és persze minden átvezetés nélkül, de szólnom kell az időjárásról: én alapból szeretem a szelet és a változékony időjárást, így Edniburght szinte nekem találták ki. Egy napon belül lehet vihar, eső, napsütés, köd és havazás. Az égbolt mindig fotóért kívánkozik - szerintem mióta itt vagyok, a legtöbb fotót az égről készítettem. Drámai felhők és fények, imádom.







Még pár random fotó - azt is ezer éve tervezem, hogy a fényképezőgépemmel a nyakamban csak úgy nekiindulok a városnak, de amikor lett volna időm, nem volt itt a gépem, most meg általában csak a telefonom szoktam elkattintani suhanás közben:



Bennel pizzáztunk. Igen, a tévém egyelőre egy széken kap helyet.

Egyik kedvenc helyemen, az 56 North nevű bárban.

Nem csak drámait, misztikusat is tud ez a város...


...rám is kezd átragadni.

Egyébként most a kint tomboló orkánerejű szélnek köszönhető, hogy volt időm posztolni, ugyanis reggel elindultam én rendesen munkába, de életemben másodszor tapasztaltam azt a nem túl kellemes érzést, hogy nem sikerült átmenni az úton, mert a szél lökött visszafelé. Utoljára két éve New Yorkban éltem át hasonlót, az Irene hurrikán idején. Kicsit ijesztő, bár a nagyobb veszélyt inkább a szabadon repdeső dolgok - bevásárlókocsik, hirdetőtáblák, szemetesek, szemét, faágak, (fák) - jelentik, így most is bölcsebbnek ítéltem visszafordulni. Aztán itthon olvastam, hogy riasztás van érvényben hajnal óta egy éppen tomboló vihar miatt, és hogy áradásokra is számítanak a part menti részeken.  

Justina reakciója egy rezignált "ok, no problem" volt, amikor írtam neki, és mivel szerencsére tegnap este bevásároltam, a biztonságos melegből figyelem kibontakozni az eseményeket. Kb. öt percenként hallok elhúzni egy szirénázó tűzoltóautót. 


Update: Délelőtt végül még eme iromány befejezése előtt összeakasztottam a bajszom az időjárással, és én nyeretem: olyan 10 körül be tudtam jutni a kávézóba. Visszaolvasva az eddigieket, közel sem olyan részletes és élményszerű, amilyennek szerettem volna, ráadásul  három nekifutásra írtam meg, ami látszik is... de azért hektikussága és ötletszerűsége szerintem némiképp tükrözi a jelenlegi életstílusom. :)

Update 2: Kicsit fáj, hogy van egy halom nagyszerű, friss anyagunk a sorozathoz, én meg tudom, hogy még legalább két-három hétig nem jutok el addig, hogy írjak valami teljesen újat. Már az elkezdett dolgokat leszámítva. Azok egyszer csak megjelennek majd az oldalon.



7 megjegyzés:

  1. Először is szeretném megköszönni, hogy megosztottad velünk életed pár pillanatát és ezzel egyidőben gratulálnék az új munkáidhoz.
    Én tudom ám, hogy a Hangok nem hazudnak (én aktapakolás közben tárgyalok velük :) ), és biztos azért alkalmaznak, mert ügyes, lelkes, fejlődőképes, udvarias és általában elbűvölő személyiség vagy. És a nyelvet is egész biztosan anyanyelvi szintre fogod feledzeni záros határidőn belül.
    a környezetedet pedig csak hab a tortán (azok a sütik nagyon nyamik).
    Biztos nagyon érdekes lehet templomba dolgozni, bár gondolom meghalni sincs időd, annyi a dolog :)
    Amúgy ezt a fajta boldogságot, amiről te is irtál én receptre irnám fel, mert mindenki megérdemli és meggyőződésem, hogy Isten azért teremtett, minket embernek, hogy átéljük ezt a fajta zsigeri életörömöt, ezt a diadalmas lobogást, ami nem tökéletes, de nem baj, hogy nem az, mert pont a hibái teszik még ragyogóbbá és nem hőzőngő, nagyképű, hanem szelíden győzedelmes. ez az istenek tüze, amit Prométheusz ellopott nekünk és örülök, hogy Te is érzed. Nah nem megyek tovább a filozófiába, mert elcsúszom a lényegtől.
    A lényeg az, hogy az a táj. Az az időjárás. Képekről beleszerettem és egyszer, ha leteszem a nyelvvizsgát, elég bátor leszek beszélni és lesz elég pénzem elutazom hozzád :) fellélegezhetsz ez nem a közeljövőben lesz.
    Változatlanul dícsérem a bátorságod és a merészséged, hogy ebbe belevágtál és úgy tűnik sikerre viszed. Tudod a felhők felett mindig kék az ég...
    Mi innen drukkulunk neked, veled vagyunk lélekben és együtt nevetünk veled, ha meg sírsz akkor megvigasztalunk, mert sem a távolság sem az internet nem jelenthet akadályt az emberi léleknek.
    Üdvözletem küldöm a tulajoknak, nagyon aranyosnak, kedvesnek és normálisnak tűnnek így a beszámolód alapján, a templomi népségnek, a tévédnek a széken, a tájnak, neked, párodnak(? mintha úgy emlékeznék, hogy lenne), és ha van időd, alkalmad akkor guríts le egy sört az én egészégemre is! Én most csak forralt borral koncittok rád :)
    További sok sikert, kitartást, örömöt, boldogságot, ihletet, időt kívánok meg mindent amit szeretnél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tudnád, milyen sokat jelentett- jelent még mindig - hogy ez a kis biztos pont, ami a blog, megvolt számomra, és persze Ti mindannyian, akik aktívan jelen vagytok, te pedig különösen! <3 Most már, hogy kezdenek egyenesbe jönni a dolgok, és lassan lecseng a karácsony előtti hajrá, megint lesz időm nekem is többször feljönni, írni, olvasni titeket.

      Templomban dolgozni valóban érdekes, most például Karácsonyfa-fesztivál zajlik éppen, aminek egyik velejárója, hogy negyven feldíszített-izzókkal felszerelt fenyő tölti meg a templomot. Olyan, mint egy meseerdő, az meg különösen gyönyörű volt, mikor ma reggel bementem, odakint még sötét volt, és míg egyedül tettem-vettem, azzal kezdtem, hogy felkapcsoltam az összes fenyőn a világítást, és gyönyörködtem bennük vagy öt percig. :)

      Párom van, de ő nem jött velem, ősszel volt itt egy hétig, karácsonyra meg én megyek haza. Aztán együtt jövünk vissza, és itt szilveszterezünk. Valószínűleg csak jövő nyáron tud végleg kiköltözni, mert előbb be kell fejeznie a sulit. Második diplomáját csinálja, mondtam neki, ha végez, megint én következem a tanulással. :P

      Köszönöm a jókívánságokat, és is ugyanezeket kívánom neked, és remélem, hamarosan te is mesélsz majd, milyen a munka, hogy zajlik az életed mostanság!

      Törlés
  2. oké, mivel a Proxyhoz írt kommentáromat megette a blogspotmumus, most imádkozom és tantrát mormolok, h ez megmaradjon, habár nem lesz túl értelmes, mert az emúlt két napot, mindagüzü végigdolgoztam, mert miért ne kellene a nyakamba vágni mindent, ami papírmunka fellelhető az egész cégnél. szóval, a lényeg, h örülök, h végre hallok felőled (és most nem a ficikre gondolok), és h ezek szerint minden rendben van. nagyon örülök neki, és anno is többször gondoltam rád, mert egyrészről evett az irigység, másrészről meg tudom, h mennyire nehéz a kezdet. amikor megkörnyékeznek azok az érzések, amit senkinek sem kívánsz, és elásnád magad a hátsó kertbe. de mindig csak jobb lehet, és ezek szerint jobb is, nagyon drukkolok neked. őszintén!
    itt is van vihar, habár minket csak a széle ért el Xavérnak (miért.pont.Xavér??), de gondoltam rád ma is, néztük a híradóban, h mekkora zűrt kavart a kis mocsok.
    a képek csodásak, van érzéked a fotózáshoz, ejj! és jó volt olvasni a beszámolódat, így végre egy kicsit megélénkül előttünk a világod, ami nagyon jó érzés :)
    továbbra is sok sikert, kitartást és mindent, amire szükséged van ;) bocsi, h nem lett értelmes hozzászólás (ezért a proxyhoz csak holnap írok újat, mert ma épkézláb összetett mondatokat képtelen vagyok megalkotni). légy jó, és hajrá! hatalmas ölelés innen jó messziről!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nah, hát nem úgy jártam én is, ahogyan te? :/ Az első válaszom elszállt valamerre. Sebaj.

      Gondolom, hogy nálatok is sok a munka, én teljesen kivagyok ettől a karácsony - év vége előtti őrülettől, mondjuk nekem talán könnyebb a helyzetem annyiból, hogy előtte meg jó pár hétig nem csináltam semmit, volt időm rápihenni. :P

      Örülök, hogy tetszett a beszámoló és a fotók, én mindig szeretek olvasni személyes dolgokat is azoktól, akiknek követem a blogját (enyhe biztatás), így gondoltam, 3-4 havonta belefér egy ilyen. :)

      Remélem, a rengeteg munka ellenére azért jól vagy... Köszönöm neked is a jókívánságokat, ugyanazt vissza százszor! :)

      Törlés
    2. én nagyon jól vagyok, habár most betegen kissé, köszi :) de lábadozom gőzerővel! általában (khm, s o h a ) nem írok személyes posztot, mert mindig bennem van egy érzés, hogy: "ah, ugyan ki kíváncsi erre?" Amúgy sem történik olyan, amiről érdemes lenne írni, viszont olvasni én is nagyon szeretek rólatok, úgyhogy csak rajta rajta :D

      Törlés
  3. Még mindig egy mákos csajszi vagy, de a képeket a sütiről kicsit nehezményeztem. :))
    Remélem jól érzed magad és nem tombolnak olyan jégviharok, mint mikor beszéltünk egyik este. :P
    Szerencsés utat haza! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mákos? Hm, érdekes nézőpont. :)
      Jégviharok nem, csak szélviharok tombolnak ádázul, állandóan.
      Köszönöm, és puszillak innen a messzi, zord Skóciából! <3

      Törlés